Dr. Bencz Zoltán

Fenntarthatósági szakértő

Gyógyszerészként végeztem, biológiából doktoráltam. A kilencvenes évektől a számítógépes kémiai és biológiai modellezés vonzott, ezért részt vettem az emberi (HazardExpert) és a környezeti (AgroMetabolexpert) kockázatok becslését végző szoftverek fejlesztésében, e tárgyban írtam cikkeket és tartottam előadásokat hazai és amerikai (Amerikai Kémikusok Egyesülete) konferenciákon. A programok fejlesztése során a kora kilencvenes évektől neuronhálózatok (ma részben MI-nek nevezett) számítógépes fejlesztésekkel nyertünk európai projekteket. E programok azóta is használatban vannak.

Városlakóként, "karrierépítéssel" és három gyermekünk felnevelésével töltöttem több, mint húsz évet – egyáltalán nem foglalkozva a környezetvédelem kérdéseivel. Ezt az életszakaszt lezárva második feleségemmel megismerkedve a gyakorlatban jöttem rá egy új, sok tekintetben gazdagabb és izgalmasabb életorma szépségeire és főként hasznára. A környezetvédelem tanulása folyamatos figyelmet, alkalmazkodást, proaktivitást és kísérletezést igényel. Ebben vannak segítségünkre azok a szakemberek, akik rendkívül értékes gyakorlati tudást adnak közre. Mivel ma már sok száz "tanya" virágzik az országban, akik a tudásukat és tapasztalatukat örömmel megosztják, mi is részesei lettünk ennek a körnek. Tőlük, és a saját tapasztalatainkból merítve írunk cikkeket, abban a reményben, hogy ez mások életére és a környezetünkre pozitív hatással lesz.

A számítógépes játékok mindig is vonzottak, aminek kapcsán igen sok játékot magam is végigjátszottam. Ennek még ma sem tudok ellenállni – igaz, erre töredék időt tudok fordítani. A játék és a tudás összekapcsolását nagyszerű gondolatnak tartom, ami segít a tudás megosztásában és a legérzékenyebb, fiatal korosztályokhoz való eljuttatásában.

A tudás akkor válik értékessé, amikor megosztjuk másokkal. A jelen projekt pont erre ad nagyszerű lehetőséget.

Top