Rendkívüli hideg, szélsőséges időjárás
A RENDKÍVÜLI MELEG MELLETT A SZOKATLANUL NAGY HIDEG IS OLYAN PROBLÉMA, AMIT A FÖLDI ÉLET NAGYON NEHEZEN, VAGY EGYÁLTALÁN NEM KÉPES ELVISELNI.
A KÖRNYEZETI ÁRTALMAK A LÉGKÖRI RENDSZEREK ÉS A TENGERÁRAMLATOK MŰKÖDÉSÉT IS MEGZAVARJÁK, AMELYEK HIDEGBETÖRÉST, HŐHULLÁMOT, ÁRVIZET, PUSZTÍTÓ VIHART ÉS MÁS SZÉLSŐSÉGET OKOZNAK.
MIT TEHETSZ?
A FÖLDI KLÍMA MEGVÁLTOZÁSA BEFOLYÁSOLJA MINDANNYIUNK JÖVŐJÉT.
ALKALMAZKODNI KELL HOZZÁ, DE MÉG INKÁBB TENNI KELL ELLENE.
AHOGYAN AZ EGÉSZSÉGED VÉDED IDŐJÁRÁSHOZ IGAZODÓ ÖLTÖZETTEL, ÚGY BIZTOSÍTSD A JÖVŐDET PAZARLÁST ELKERÜLŐ KÖRNYEZETTUDATOS ÉLETMÓDDAL!
A Föld egyes helyein a kibírhatatlan forróság, másutt a rendkívüli hideg teszi próbára a természetet.
Napjainkban olyan helyeket is sújt a szokatlanul hideg időjárás, ahol ez korábban nem volt jellemző.
Sem az itt elő emberek, sem az állat- és növényvilág nincs hozzászokva a nagy kihívást jelentő rendkívüli hideghez.
A dermesztően hideg környezetben nem lehet növényeket termeszteni, befagynak a vizek és minden vegetál, amíg bírja a szélsőséges körülményeket.
A válasz a polar vortexekben keresendő.
Ez egy-egy óriási, öt Európa méretű, november és március közötti időszakban létrejövő ciklon (alacsony nyomású, hideg levegőjű terület) az északi és a déli sark felett, amely a Coriolis-erő hatására az északi oldalon az óramutató járásával ellentétes irányban, a déli oldalon pedig azzal megegyező irányban forog.
Ezek a ciklonok tartják a hideg levegőt a sarkok felett és védik azokat az olvadástól, a távolabb eső területeket pedig az erőteljes fagyoktól.
Átlagos teleken a kevesebb napenergia a sarkvidékek lehűlését eredményezi.
A légáramlatok körbeveszik ezeket a hideg területeket és stabil poláris örvényt alakítanak ki, amely a hozzá tartozó stabil futóáramlattal együttműködve nem engedi a hideget elszökni (a futóáramlat egy több ezer kilométer hosszúságú, több száz kilométer szélességű, kilométeres vastagságú, kavargó és nagy sebességgel áramló levegőréteg a bolygó felső légkörében).
Az időnként előforduló, sarkkörökön túli hidegbetörések és sarki jégtakarók olvadása összefügg a polar vortex működésével, pontosabban annak gyengülésével [2].
Gyenge örvény akkor alakul ki, ha a megszokottnál melegebb levegő kering a sarkok felett, mert ebben az esetben a hideg sarkköri levegő és a délebbi meleg levegő között kisebb hőmérséklet- és nyomáskülönbség jön létre.
Ha egy hirtelen téli felmelegedést követően a futóáramlás viselkedése megváltozik, befolyásolhatja - meggyengítheti - a poláris örvényt, ami láncreakcióként visszahat a futóáramlatra is, még jobban felborítva (gyengítve) annak szokásos működését.
Ha a futóáramlat ereje csökken, a déli melegebb levegő északra, a hidegebb sarki levegő pedig délre törhet be.
Ilyen esetben tehát szokatlan téli időjárást, az évszaknak megfelelő helyett extremitásokat tapasztalhatunk meg - például extrém hideg levegő áramlik az Északi-sarkvidékről a közepes szélességi fokú kontinentális európai, vagy észak-amerikai régiókba, illetve rekordokat döntögető meleget mérnek az északi félteke egyes részein.
Másik fontos, földi klímát befolyásoló témakör az óceáni áramlatok.
Ezek az áramlatok állandóan mozgásban vannak: a Föld forgása, az állandó szelek, a víz alatti domborzati viszonyok és a kontinensek helyzete befolyásolják a víz haladási irányát, sebességét.
A hőmérséklet és sótartalom különbsége által hajtott, elképesztő erejű óceáni áramlási rendszerek segítenek az óceánok hőmérsékletének kiegyenlítésében és életben tartják a tengeri ökoszisztémát.
Az AMOC (atlanti meridionális áramlási rendszer - ennek része a Golf-áramlat is - vagyis az AMOC gyakorlatilag a Golf-áramlat folytatása) áramlataival érkező felszíni melegebb, kevésbé sűrű tengervíz a globális felmelegedés következményei miatt a sarkköröket elérve nem tud megfelelően lehűlni és ezáltal nem tud eléggé mélyre lesüllyedni, hogy a cirkulációt fenntartva ott folytassa dél felé tartó visszaáramlását.
Ennek következtében mind a vízszintes, mind a függőleges áramlatok lelassulnak.
Az áramlási rendszer lassulása amellett, hogy hatással van az időjárásra, az Atlanti-óceán partjainál lehűlést eredményez a meleg áramlat kiesése miatt, illetve mivel nem von el hőt a levegőből, elősegítheti a klímaváltozást is.
A klímaváltozás nem csak felmelegedést jelent, hanem az extrém események erejének és számának emelkedésével is jár.
Európa nagy részén az időjárást két légáramlás szabályozza: a kiszámíthatóbb, kevésbé változékony zonális, illetve a vad, észak–déli irányú meridionális.
Az utóbbi időben egyre dominásabbá vált az időjárási szélsőségekért felelős meridionális áramlás [9].
Ennek oka az, az elolvadó grönlandi jég tengerbe kerülő óriási mennyiségű hideg édesvize összekeveredik a Golf-áramlat északra tartó meleg vízével, felhígítva azt, akadályozva annak továbbáramlását.
A meleg víz képtelen tovább áramlani északi irányba, a cirkulációs folyamat lelassul és alulműködése miatt szerepét a lékörnek kell átvennie (mivel a Földön uralkodó hőmérséklet-különbségeknek ki kell egyenlítődniük) - azonban a levegő és a víz fajhőkülönbsége között többezerszeres az eltérés, ez pedig felerősíti észak–déli irányú meridionális légáramlást.
A Golf-áramlatot a Föld forgásából származó Coriolis-erő hajtja, az AMOC áramlatot pedig a termohalin cirkuláció [10].
A termohalin cirkuláció két alapvető fizikai tény alapján működik: a só nehezebb, mint a víz, a meleg víz könnyebb, mint a hideg víz.
A trópusokon az óceánok tengervize sósabb, mint a sarkvidéki tengereké, mert az óceán melegebb a trópusokon, ezért jobban párolog, a só azonban nem tud elpárologni belőle, a vízben marad, mert nagyobb a súlya. Ezért a sós, meleg és a hő következtében felhajtóerővel rendelkező tengervíz indul el észak felé, de egy idő után a környezete lehűti a vizet, így felhajtóereje megszűnik és a sós víztömeg a súlyánál fogva elkezd lesüllyedni, majd visszafordul dél felé az óceán mélyebb rétegeiben. Ez a lesüllyedés és visszafordulás az izlandi régió hatalmas, több millió négyzetkilométeres süllyedőzónájában történik. Ez évezredeken keresztül jól működött, de most Grönland rohamosan olvad és ez az egész rendszer működését megzavarja. Kanada és Grönland között a tengervízbe került olvadék édesvíz megütközik az áramlási rendszerrel, kezdi lesüllyeszteni az óceánvizet, ezért a termohalin cirkuláció már nem Izlandnál kezdődik, hanem jóval délnyugatabbra tolódott el és a Golf-áramlatra is hatással van, lassítja azt. Mivel az AMOC gyakorlatilag a Golf-áramlat folytatása, ezért ha nagyon lelassul vagy leáll, akkor ahol át kellene vennie a szállító funkciót, feltorlódik a meleg víz és a tenger túlmelegszik. Ennek eredménye előttünk zajuk: emiatt következett be a 2023-as extrém floridai hőhullám: 38 Celsius-fokra melegedett fel a víz Floridánál, mert torlódik a Golf-áramlat meleg vize, nem továbbítódik a sarkkör irányába.
Megállhat-e az AMOC? Igen. A korábbi kutatások ezt 10 százaléknál kevesebb eséllyel tették ezt a 21. századra, inkább a 22. századot jelölik meg, azonban a Koppenhágai Egyetem kutatói által készített, 2023 júliusában a Nature folyóiratban közzétett tanulmány [8] jóval korábbi időintervallumot határoz meg: 2025 és 2095 között 95 százalékos valószínűséggel. Tudományos körökben bírálják a súlyos következtetéseket közzétevő tanulmányt logikai sajátosságai, tág időbeli intervalluma és egyetlen fő tényezőre, a fosszilis tüzelőanyagok elégetésére való fókuszálása miatt, miközben a rendkívül összetett éghajlati változásokat sok más tényező is befolyásolja. Ez utóbbi kétségtelenül így van, azonban mára már az sem kétségbevonható, hogy az üvegházgázok eleve magas és továbbra is folyamatosan emelkedő koncentrációja egyre nagyobb befolyással bír a teljes természeti ökoszisztémára - amit végeredményben ez kutatás is igazol.
Miből indultak ki a kutatók?
A kutatás jelentősége abban van, hogy rámutat:
Molnár László, a magyarországi Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karán (ELTE-TTK-n) végzett, hosszú távú előrejelzéseket kutató meteorológus erre az alábbiakat mondta egy 2023-as interjún [10]:
A kutatók [3][4] szerint a globális felmelegedés hatással van az óceánok szén-dioxid befogadó képességére is: az óceánok nyelik el a légköri szén-dioxid harmadát, de ahogy a vízkörforgás megváltozik, úgy csökken ez a mennyiség.
A lassuló áramlatokkal lelassuló táplálékellátás pedig felboríthatja előbb a tengeri, majd a szárazföldi élővilágot is.
Ha az északi-sarki jégtakaró elolvadása mellett a földi édesvízkészlet 10 százalékát kitevő Grönlandi jég is elolvadna, akkor az óceánok további több száz tengerparti várost elöntő vízszint emelkedése mellett az óceánok felhígulásával megváltoznának a tengeráramlatok és ennek következtében az időjárás is.
A jégtakarók elolvadását követő gyors melegedés lelassítaná az uralkodó szeleket (már az utóbbi 30 évben is észrevehetően lassultak), ami még jobban befolyásolná a kontinensek légköri futóáramlatait is: további hőhullámokra, vagy éppen váratlan hidegbetörésekre és más szokatlan, megjósolhatatlan időjárási szélsőségekre számíthatnánk.
A polar vortexek és tengeri áramlatok is olyan önálló óriásrendszerek, amelyek külső beavatkozás nélkül is végzik a feladatukat egészen a Föld történetének kezdete óta.
Most viszont káros emberi tevékenységeink befolyásolni látszanak ezeket a folyamatokat, azok következményeit nem ismerve.
Ilyen bizonytalanságot nem vállalhatunk be akkor, amikor biztosan tudjuk, hogy mit kell tennünk az elkerüléséért: mihamarabb csökkentenünk kell az éghajlatváltozás általunk kiváltott okait.
Ahogy a polar vortexek, úgy a tengeri áramlatok is rendkívül bonyolult, érzékeny rendszerek.
Közvetlenül ezeket a robusztus, globális rendszereket nem lehetséges az optimális működésre "sarkallni", de közvetett módon igen: ahhoz, hogy ezek tökéletes és kifinomult jelenségek továbbra is képesek legyenek hozzájárulni a Földön kialakult élet fenntartásához, nekünk is vannak feladataink: csökkentsük a rájuk nehezedő, zavaró terhet: éljünk környezettudatosan.
A polar vortexek hosszú távú kutatásainak eredményeire még várnunk kell, de annyi valószínűsíthető, hogy Földünk felmelegedése zavarja a jelenségek stabil működését.
Tegyünk annak érdekében, hogy ezek az óriási ciklonok a jövőben ne váljanak szeszélyessé és kiszámíthatatlanná!
Az AMOC és a Golf-áramlat egész Földünk időjárására és teljes ökoszisztémájára intenzív hatást gyakorol.
Tartós, folyamatos lassulásuk, vagy - ilyen soha ne következzen be - leállásuk, olyan következményekkel járna, ami megváltoztatná a földi éghajlatot.
Egyesek szerint a globális felmelegedést erősítené, mások szerint jégkorszak köszöntene be.
Az IPCC (ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testület) két évtizede bevezette az átbillenési pontok fogalmát, ami szerint bizonyos felmelegedési szint után olyan kritikus, visszafordíthatatlan változások indulhatnak meg a földi rendszerben (éghajlat, óceáni áramlások, bioszféra), amelyeket az emberiség - jelenlegi tudásunk szerint - képtelen lesz befolyásolni.
Ilyen pontok az Északi és a Déli sarkvidék olvadása és az ezt követő tengerszint emelkedések, az AMOC lassulása és megállása, az északi boreális erdők erdőtüzek és kártevők általi pusztulása és szén-nyelőkből szén-kibocsátókká válása, a permafroszt (örökké fagyott talaj) visszafordíthatatlan olvadása, az amazonasi esőerdő szavannává válása a melegedés és a faveszteség következtében, illetve a tengeri bioszféra megváltozása az óceán savasodása és a belekerülő szennyezések miatt (pl. a korallok eltűnése miatt halpopulációk tömegeinek összeomlása).
Ezek az átbillentési pontok nagyban befolyásolják a földi biodiverzitást, az emberi élelmiszer-biztonságot, átalakítják és szélsőségesebbé teszik az időjárást és tovább fokozzák a klímaváltozást is, amely újabb hatásokat indíthat el, vagy akár láncreakciókat is kiválthat.
Jelenleg ezeknek a kockázatoknak a költségei nem tükröződnek a világgazdaságban, pedig kétségtelen, hogy az átbillenési pontok átlépése gazdasági veszteségekkel fognak járni.
Ezek a pontok még elkerülhetőek, ha mihamarabb mérsékeljük a globális klímaváltozást okozó kibocsátásokat és alacsony-szénkibocsátású gazdaságba fektetünk.
A klímabarát átalakulásunk sokba fog kerülni, de ha nem cselekszünk időben, a klímaváltozás miatti károk költségei ennél sokkal magasabbak lesznek.
A tudósok milliónyi méréssel alátámasztva figyelmeztetnek bennünket a mielőbbi változtatásra: a hiteles adatok magukért beszélnek, a tényekben nincsenek verziók (ahogyan az igazságban sem).
A szkeptikusok azt hangoztatják, hogy továbbra sincs itt semmi gond, mivel a klíma folyton változik - ciklikusan melegszik és hűl - illetve az egyre gyakrabban előforduló időjárási szélsőségek is beleférnek az időjárás ingadozásaiba. Véleményük szerint a globális felmelegedés ciklikusan bekövetkező földtörténeti esemény, a klíma a naptevékenység és a Föld keringési változásai miatt változik, nincs ebben semmilyen befolyása az embernek.
Mások szintén azt állítják, hogy nem az ember, hanem a tengerek az okai a szén-dioxid növekedésének. A folyamatosan pusztuló planktonok tömegei lesüllyedve a tenger aljára oxigéntől elzárt, anaerob folyamaton mennek keresztül és lassú bomlás után rothadó iszap válik belőlük. Aztán ha ez az iszap egy mélytengeri földrengés, cunami, vagy más hatás által oxigéndús környezetbe kerül, gyors oxidáció következik be és eközben nagy mennyiségű szén-dioxid szabadul fel.
Mindegyik állításban van tudományos logika, azonban a mai változások százszor-ezerszer gyorsabbak, mint amelyeket a Föld bármikor korábban átélt!
A Föld története folyamán felmelegedések és lehűlések váltogatták egymást, a Földet érő napsugárzás mennyiségét megváltoztató, forgástengelyből és keringési pályából adódó periódusokból a legrövidebb 20 ezer éves, de több százezer éves is van köztük [11].
Kisebb ciklikus hőmérséklet változások az emberiség történetében is előfordultak: ilyen volt a közel ezer évvel ezelőtt jelentős felmelegedéssel járó középkori klímaoptimum, vagy a 13-18 század közötti kis jégkorszak.
Azonban az ipari forradalomhoz és az azóta eltelt időszakhoz - az emberi szennyező tevékenységekhez (amely az üvegházgáz-kibocsátás révén döntően megváltoztatja a légkör összetételét) - köthető felmelegedés eltér minden korábbitól: rendkívül intenzív, folyamatos, elkerülhetetlennek látszó és igen bizonytalan kimenetelű. Az IPCC tudományos becslése szerint 1.1 - 6.4 Celsius-fokkal fog emelkedni a globális átlaghőmérséklet a 21. század végére a 20. század végén mértekhez viszonyítva.
Egy természetes felmelegedés a grafikonokon egy nagyon lapos, lassan emelkedő folyamat, míg az ipari forradalomtól az ember által gerjesztett klímaváltozás hasonló időléptékben mérve egy hirtelen megjelenő tűhegy.
Az ökológiai rendszerek szempontjából a felgyorsult klímaváltozás nagyon gyors változás, amelyhez a fajok nem tudnak alkalmazkodni.
Például egy 10 ezer, vagy 100 ezer év alatt lezajló lassú klímaváltozáshoz a tölgyfa alkalmazkodni tud, mert a délről jövő melegedés miatt terméseit (tudományosan bizonyítottan) ösztönösen észak felé dobja el és arrafelé vándorol az erdő.
De egy 150 év alatt lezajló változásnál nincs ideje a fának, mert ez az idő csupán 1-2 fa élettartamának felel meg és a fa helyben marad, megbetegszik és elpusztul [7].
A klímaoptimum és a kis jégkorszak olyan időszakban történtek, amikor az emberiség még harmóniában élt a természettel és a bolygónak még volt ereje átvészelni a megpróbáltatásokat és meggyógyítani önmagát – ma ez már korántsem biztos, hogy bekövetkezik.
Ne erre alapozzunk tehát, hanem arra, hogy az emberiség által okozott károkat az emberiségnek kell helyre is hoznia.
Ez számunkra azért kulcsfontosságú nézőpont, mert a Föld valamilyen formában biztosan túléli a klímaválságot és később regenerálja magát, a kérdés az, hogy az emberiség eközben meg tudja-e menteni önmagát.
Csupán technológiával nem tudjuk megoldani a problémákat, az ökológiai rendszerek egészségére is szükségünk van a túléléshez.
Az, hogy mennyi lesz valójában a 21. század végére a globális átlaghőmérséklet, csak azon múlik, hogy mennyire leszünk képesek lemondani a fosszilis energiahordozókról, mennyire leszünk képesek átalakítani a "használd és dobd el" lineáris gazdaságot és áttérni a természetet jobban kímélő, fenntartható körkörös gazdaságra, illetve hagyunk-e elegendő zavartalan teret a természet ökológiai rendszereinek az életfolyamatok fenntartásához és a megújuláshoz.
Ehhez azonban mindenkit meg kellene győzni arról, hogy a klímaválság valós fenyegetés és az anyagi javak elé kellene helyezni a természet és az emberiség jövőjének megóvását.
Bizarr olyan dolgokra gondolni, mint a klímaváltozás, vagy hogy a földi élet veszélybe került.
Az ember megjelenése után egyetlen ősünk nem foglalkozott ilyen témákkal, sőt olyannyira nem, hogy még szüleinkre sem volt jellemző, amikor mi gyerekek voltunk.
Olyan dolgokat feszegetnénk és kérdőjeleznénk meg ezzel, amilyen az élet eredete, vagy az élet értelme.
Olyan fogalmak ezek, amelyeket soha nem kellett értelmeznünk, nem kellett megmagyaráznunk. Egyszerűen elfogadtuk, hiszen alapja a Földön minden élőnek.
Aztán felnőttünk és önkéntelenül is észrevettünk változásokat. Olyanokat, amelyek 20-30 éve még szinte észrevehetetlenek voltak - vagy egyáltalán nem voltak.
Tapasztaltuk, hogy a korábbiaktól eltérően most éget a nap, a nyári hőségek szárazabbá, melegebbé és nehezebben elviselhetővé váltak, a telek jóval enyhébbek lettek, az évszakok elcsúsztak, olyan idegenhonos fajok lepték el környezetünket, amelyeket korábban nem is ismertünk, a saját bőrünkön érezzük, vagy a híradóból értesülünk az egyre sűrűsödő és egyre erősebbé váló természeti és környezeti katasztrófákról.
Tehát még csak nem is kell a múlt embereinek történeteit elővenni ahhoz, hogy lássuk a változásokat: aki a 90-es években a 10-es 20-as éveiben járt, pontosan látja, mennyire más, mennyire élhetőbb volt akkor a klíma, mint most.
Az éghajlatváltozás, illetve az időjárási szélsőségek gyakoribbá válása a világon mindenhol érzékelhető, azonban minden éghajlati övben másképpen mutatkozik - többek között akik Közép-Európában, a mérsékelt éghajlaton élnek, érzik és tapasztalják:
Világszerte sokan vették a fáradságot és magyarázatot kerestek, meg akarták érteni, mi történik a természettel - azzal a természettel, amire eddig nem kellett még gondolni sem, mert "csak úgy létezett" a maga valójában.
Erre mindenki másképp reagált.
Egyesek szerint nincs itt gond, majd "bedugják a fejüket a homokba" - hiszen ha bevallanák maguknak az ellenkezőjét, azzal a felelősséget is be kellene vállalni.
Mások értik, hogy gond van, de nem tudják, mit kellene tenni, így közömbösek maradnak.
Megint mások azt gondolják, hogy már elkéstünk, letargiába zuhannak és klímaszorongás kínozza őket.
Azok, akik tagadják az éghajlatváltozást és annak emberi eredetét, nem veszik figyelembe, hogy az 1750-es évek óta, az ipari forradalom óta folyamatosan tüzelünk: gázt, szenet és olajat.
Ez előtte nem volt és ennek következményeként 150 millió évre visszamenően nem volt annyi üvegházhatású gáz a légkörben, mint most.
Az a helyes út, ha klímaváltozás fenyegető jelenléte és annak felismerése az emberekben nem elutasítást, vagy depressziót, hanem éppen ellenkezőleg, a cselekvés, az irányítás képességét hozza elő!
Akkor tesszük a legtöbbet a bolygóért és a jövőnkért, ha nem azt várjuk, hogy mások oldják meg helyettünk a problémákat, hanem hétköznapi mikrocselekvéseinkkel átvesszük az irányítást és szokásaink átalakításával átszervezzük mindennapjainkat!
Ha a fejlett világban mindenki áttérne erre az életmódra, már azzal felére csökkenne az üvegházgáz kibocsátás, ha a világon mindenki, akkor egyharmadára - ami a 80-as évek szintjének felelne meg [6].
Mit jelent ez másképpen megfogalmazva?
Ha a hűtési-fűtési (hűtők, klímák) eszközök gyártásakor és használatakor a lehető legenergiatakarékosabb létrehozásra és működtetésre koncentrálunk, ha a fenntarthatóságot figyelembe véve felülvizsgáljuk és átalakítjuk étkezési és vásárlási szokásainkat, ha a mezőgazdaságot átállítjuk a talajmegújító gazdálkodásra, ha jobban figyelünk az erdőtüzek megelőzésére, ha beszüntetjük az illegális erdőirtásokat, akár még negatívba is átfordítható lehetne a légköri kibocsátás mértéke (tehát a természet egymaga képes lenne feldolgozni).
Ezzel kapnánk egy lélegzetvételnyi szünetet, nyernénk egy kis időt (már 5-10 év is sokat jelentene!), amelyet azzal tölthetnénk, hogy kigondoljuk és megvalósítjuk a legjobb technológiát, amelyre át tudnánk állni a természet tönkretétele nélkül.
Csakhogy ehhez hosszú távú tervezés kellene és az eredmény is lassan lenne látható, ami nem igazodik az ember - evolúciójából is eredő - rövid távú, gyors nyereségre kihegyezett stratégiáihoz.
Ráadásul a fejlődő világban csak most kezd robbanni a fogyasztás és a globalizáció, ami csak tovább nehezíti a hosszabb távú tervezést.
Az embereket egyenként sem könnyű meggyőzni a váltásról: a kényelem, a klímaváltozás tagadása és a nemtörődömség sokakat teljesen inaktívvá tesz.
Szinte nonszensznek érezzük, hogy élethosszon túlra tervezzünk, hiszen annak javait már nem mi fogjuk élvezni, hanem a későbbi generációk.
Bennünk van az előző sok-sok generáció rövid távú, csak jelenre és közeljövőre összpontosító magatartása - azonban azokban az időkben még sokkal kevesebb volt hatásunk a természetre, fel sem merült, hogy gond lehet vele.
Annyira összetett, kiszámíthatatlan állapot alakult ki, amelyek kimenetelét még néhány tíz évre előre is csak sok bizonytalansággal és feltételezéssel lehet megjósolni.
Ez a bizonytalanság, kiegészítve a földrajzi sajátosságokkal és azzal, hogy az éghajlati rendszer változékonysága és robusztussága miatt a külső hatásokra lassan reagál (nagy a tehetetlensége) azt eredményezi, hogy a klímaváltozás a Földön nem egyformán hat, ami viszont az emberek többségénél visszatartja azt az ingert, amely már cselekvéshez vezetne.
A változások azonban jelen vannak és lassan, folyamatosan, alattomosan törnek előre és főleg éves vagy még nagyobb távlatokban érzékelhetőek igazán - így azonban csökkenti a kiváltása miatt érzett bűntudatot, elaltatja az éberséget és azt az illúziót kelti, hogy hozzá lehet szokni, alkalmazkodni lehet hozzá (már ahol nem tombol éppen valamelyik időjárási szélsőség).
A rendszer óriási tehetetlensége miatt a beindult negatív változások ellensúlyozásához összeadva hasonló nagyságú regeneratív pozitív hatások szükségesek (a természet regeneráló ereje mellett), de érdemleges javulás még így is csak hosszú idő alatt következik be.
Ha mindannyian csak akkor cselekszünk, amikor közvetlen környezetünkben is egyértelmű jeleket kapunk, már évtizedekkel vagyunk lemaradva - és ezt hogyan is lehetne behozni?
Az éghajlati rendszerbe való beavatkozás és annak lassú reagálása azt is jelenti, hogy az éghajlatváltozást kiváltó okok megszüntetése esetén a rendszer az optimális állapotba hasonlóan lassan alakulna vissza - az óceánok csak lassan hűlnének és a permafroszt, illetve a sarkvidékek is rendkívül lassan stabilizálódnának.
Ettől az állapottól azonban még nagyon messze vagyunk, mert kibocsátásaink nemhogy nem csökkennek, hanem éppenséggel évről-évre nőnek (eltekinthetünk a koronavírus okozta ideiglenes visszaeséstől, mert kibocsátásunk csak rövid időre csökkent), sőt a többlet üvegházgázt is ki kellene vonnunk a levegőből.
Egy magyar klímaváltozással kapcsolatos internetes közvélemény kutatás [1] szerint a megkérdezettek többsége tisztában van azzal, hogy mit tehetne a zöldebb életmódért, de ennek érdekében mindössze 4 százaléka mondana le az autójáról, 13 százaléka mondana le a repülésről és 10 százaléka lenne hajlandó elhagyni a húsfogyasztást.
Sokan az autógyártóktól, a repülőgép tervezőktől, a gyáraktól és általában a fenntarthatósággal foglalkozó szakemberektől várják, hogy tegyenek valamit a klímaválság ellen, pedig a felelősség mindannyiunké: mindenki saját maga is nagyon sokat tehet, sőt tennie kell és másokat is ösztönözhet a cselekvésre.
A közvélemény kutatás roppant alacsony értékei elgondolkodtatóak és igazolják rövid távú szemléletünket - annak ellenére, hogy a válaszadók többsége egyáltalán nem optimista - a gyakran megfoghatatlan és nehezen felfogható jelenséggel - a klímaválsággal kapcsolatban - azonban a kényelem (ami sokkal kézzelfoghatóbb és érzékelhetőbb) - ma még - mindennél fontosabb.
Ehhez azonban mindenkit, de legfőképpen a környezetükre kevésbé érzékeny embereket és szolgáltatókat ösztönözni kell, illetve tovább kell segíteni a környezettudatosság irányába.
Ezt háromféleképpen lehet megtenni:
Ha kell, tüntetéseket szervez, folyamatosan kutatja és hirdeti megoldásokat, példamutató módon áttér egy korábban ismeretlen, környezettudatos életmódra!
Ha már az oktatásról volt szó: megtörtént eset, hogy egy tanár egy dolgozatban kiegészítő jelleggel megkérdezte a következőt a diáktól: "Mindenkinek fontos-e a környezetvédelem? Igen/Nem". A diák a "Nem" szót karikázta be, amit a tanár helytelennek ítélt és pirossal aláhúzott. Te mit gondolsz erről, kinek volt igaza?
Az éghajlatváltozás, illetve az időjárási szélsőségek gyakoribbá válása a világon mindenhol érzékelhető, azonban minden éghajlati övben másképpen mutatkozik - többek között akik Közép-Európában, a mérsékelt éghajlaton élnek, érzik és tapasztalják:
Világszerte sokan vették a fáradságot és magyarázatot kerestek, meg akarták érteni, mi történik a természettel - azzal a természettel, amire eddig nem kellett még gondolni sem, mert "csak úgy létezett" a maga valójában.
Az a helyes út, ha klímaváltozás fenyegető jelenléte és annak felismerése az emberekben nem elutasítást, vagy depressziót, hanem éppen ellenkezőleg, a cselekvés, az irányítás képességét hozza elő!
Akkor tesszük a legtöbbet a bolygóért és a jövőnkért, ha nem azt várjuk, hogy mások oldják meg helyettünk a problémákat, hanem hétköznapi mikrocselekvéseinkkel átvesszük az irányítást és szokásaink átalakításával átszervezzük mindennapjainkat!
Ha a fejlett világban mindenki áttérne erre az életmódra, már azzal felére csökkenne az üvegházgáz kibocsátás, ha a világon mindenki, akkor egyharmadára - ami a 80-as évek szintjének felelne meg [6].
Mit jelent ez másképpen megfogalmazva?
Ha kell, tüntetéseket szervez, folyamatosan kutatja és hirdeti megoldásokat, példamutató módon áttér egy korábban ismeretlen, környezettudatos életmódra!