Az erdőtűz - illetve a növényzet felépítésétől függően bozóttűz, avartűz - rendkívül veszélyes környezeti hatások.

Oltásuk nagy körültekintést, alapos felkészültséget, rátermettséget és komoly lélekjelenlétet kíván a tűzoltóktól.

Az erdőtüzek keletkezésük szerint két fajtába sorolhatóak: vannak természetes erdőtüzek és vannak olyanok, amelyeket az ember környezetre káros tevékenységei, illetve szándékosság, hanyagság és gondatlanság miatt keletkeznek.

A természetes erdőtüzek egyes esetekben hasznosak lehetnek az erdőségek evolúciójára nézve, mert segíthetik azok újjászületését, illetve az erdei ökoszisztéma megújulására, fejlődésére is jó hatással lehetnek.

A kiváltó ok lehet szándékos gyújtogatás, tarlók irtásos égetése, avarégetés, erdők helyén legelők kialakítása, termőföldhöz hozzáférés, erdőjárók által okozott felelőtlenség, tábortűz nem megfelelő kezelése, eldobott cigarettacsikk, vagy akár egy üvegdarab is, ami összegyűjtve a napfényt, meggyújtja az avart.

A kutatási eredmények alapján [2] - a néhány évtizeddel korábbi adatokhoz képest - az elmúlt években az erdőtüzek száma többszörösére nőtt.

Gyorsabban terjednek, sokkal nagyobb területet égetnek fel, jóval tovább égnek, oltásuk sokkal nehezebb feladattá vált, illetve olyan területeket is sújtanak, ahol régebben nem, vagy csak ritkán fordultak elő.

Vegetációtüzek következtében évente átlagosan 400–500 millió hektár terület ég le globálisan és ezzel párhuzamosan a levegőbe kerülő karbonmennyiség (karbonkibocsátás) eléri a teljes fosszilis tüzelőanyag-égetésből származó kibocsátás 22 százalékát [5].

Az egyre súlyosbodó természetes eredetű erdőtüzek (vagyis amelyeknél nem bizonyítható a közvetlen emberi kiváltó ok) egyértelmű oka a klímaváltozás: a nyarak forróbbak lettek, kevesebb csapadék esik, szárazabb lett az éghajlat.

Részben az egyre fokozódó meleg miatt, részen pedig a helytelen, túlzott vízkinyerés és vízfelhasználás következtében a nagy természetes vízrendszerek sérülnek, amelyek extrém magas talaj- és légköri szárazságot idéznek elő.

Ennek végzetes példája az afrikai Csád-tó zsugorodása: a keletkező hőtömeget Afrika nem képes kiegyenlíteni és páratömeg hiányában a helyi időjárás (többek között) nem tudja csökkenteni a viharok intenzitását, illetve a hőmérsékletet is képtelen szabályozni.

Amazónia esőerdejére a leginkább veszélyes termékek a marhahús és a szója, a szarvasmarha tenyésztés és a szója termesztés érdekében végzett erdőirtások és erdőégetések miatt [6]. Ezek következményeként az utóbbi évtizedekben 0.6 Celsius-fokkal nőtt az átlaghőmérséklet az Amazonas-medencében, jóval gyakoribbá váltak a szárazságok és novemberig kitolódott a szárazabb időszak időintervalluma - a térség kiszáradása az éghajlati modellek szerint egy idő után visszafordíthatatlanná válhat. Ezekhez az éghajlati gondokhoz még hozzájárul élő rendszerekben okozott károk is: folyamatosan zsugorodnak az esőerdei élőhelyek és csökken páratlan biodiverzitásuk.

A rendkívüli, hosszan tartó aszályok és a szélsőséges hőhullámok mellett az is komoly erdőtűz kiváltó probléma, hogy sok helyen rendkívül gyúlékony fafélék alkotják az erdőket, illetve az erdős területek gyakran sziklás talajjal rendelkeznek, ami rendkívüli módon tárolja a nappali hőt és így megakadályozza, hogy a környezet éjszaka felfrissüljön - ez pedig roppant módon megviseli, pusztítja a növényzetet.

A föld és a növényzet kiszárad, kevés a víztartaléka, a növényzet mellett a kiszáradt talaj is meggyullad és tovább élteti a kialakult tüzet.

A meleg, alacsony páratartalmú szelek pedig csak még jobban felszítják a tüzet és segítik a terjedését is: egy átlagos erdőtűz 10 kilométert tesz meg óránként, de sebessége széllel megsegítve elérheti az óránkénti 22 kilométert is.

Az erdőtüzek igen komoly veszélyt jelentenek az emberéletre, illetve felbecsülhetetlen károkat okozhatnak az emberi lakókörnyezetben és a közlekedési infrastruktúrában is.

Szokatlan, hosszan tartó szárazság, vagy gondatlanság következtében kiszámíthatatlanul keletkező erdőtüzekkel szemben védtelenek az erdei életközösségek.

Először az erdők legkiszolgáltatottabb lakói, a rágcsálók, a rovarok, a védett fajok - aztán a többi, élőhelyét elvesztett állat kerül óriási veszélybe, ritka faj esetén végső esetben a kipusztulás szélére.

Erdészek, mezőőrök, állatmentők igyekeznek segíteni a bajbajutott állatokon.

A fák, az erdők elszívják és faanyagukban tárolják a levegőből kinyert szén-dioxidot.

A fák természetes pusztulása és lebontása során a megkötött széntartalom lassan, fokozatosan kerül vissza a természetbe.

Az erdőtüzekkel azonban nem csak jelentősen csökken a szén-dioxidot megkötő fák száma (ami több, légkörben maradó üvegházgázt jelent), hanem elégésük során az általuk megkötött óriási mennyiségű szén-dioxid nagyon rövid idő alatt kerül bele a légkörbe, ami erősíti az üvegházhatást és így kihat a klímaváltozásra is.

Az erdőirtások egy része erdőégetéssel jár együtt, ami a talaj szerkezetére is komoly hatással van: az égetés után az erdőtalaj humusztartalma gyors ütemben oxidálódik és a hosszú idő alatt elnyelt, talajban raktározott szén (az erdők talaja nagyon sok szenet tartalmaz) rövid idő alatt, nagy mennyiségben (szén-dioxid formában) a légkörbe kerül.

Ráadásul az égetések során jut a levegőbe az éves metánkibocsátás 10 százaléka, illetve a szintén üvegházhatású, mérgező szén-monoxid gázkibocsátás kb. fele.

Összességében tehát az erdőtüzek miatt romlik a levegő, egészségkárosító, szálló koromrészek, mérgező szén-monoxid és üvegházhatást előidéző szén-dioxid kerül a levegőbe, ami hozzájárul a felmelegedéshez, ez pedig segíti az újabb erdőtüzek kialakulását.

Gyors terjedésük és pusztító erejük leginkább amiatt van, hogy az erdőtűzzel leginkább veszélyeztetett területek gyakori aszályai miatt szenvedő, kiszáradó fák egyre kevésbé viselik el a forróságot.

E reménytelen helyzetben előfordul, hogy a természet segít be egy várva-várt esővel, vagy a területen egyszerűen elfogy az éghető faanyag.

De ez már a legrosszabb forgatókönyv - az egyetlen helyes út, ha az erdőtűz nem is jön létre: ezért a leghatékonyabb védekezés ellene a megelőzés.