Túlnépesedés, túlfogyasztás
A FÖLD LEGNAGYOBB KÖRNYEZETI PROBLÉMÁJA A TÚLNÉPESEDÉS, MERT AZ EMBERI POPULÁCIÓ NÖVEKEDÉSÉVEL MINDEN KÖRNYEZETI TEHER NÖVEKSZIK, ERŐSÖDIK.
KÉNYELMÜNK, MOBILITÁSUNK ÉS SZÓRAKOZÁSUNK ÉRDEKÉBEN TÖBB ERŐFORRÁST HASZNÁLUNK FEL, MINT AMENNYIT VISSZAADUNK, ILLETVE AMENNYIT A FÖLD REPRODUKÁLNI KÉPES.
MIT TEHETSZ?
PAZARLÓ, TERMÉSZETET KIHASZNÁLÓ ÉLETMÓDUNK KÖVETKEZTÉBEN ROHAMOSAN FOGYNAK A FÖLD ERŐFORRÁSAI.
VIZSGÁLD FELÜL MINDENNAPI, TÚLFOGYASZTÁSSAL ÖSSZEFÜGGŐ SZÜKSÉGLETEIDET, TEGYÉL LÉPÉSEKET A CSÖKKENTÉSÜKRE ÉS MOZDULJ EL AZ ÖNFENNTARTÁS IRÁNYÁBA!
DÖNTS ÉSZSZERŰEN, HA CSALÁDALAPÍTÁS ELŐTT ÁLLSZ!
MIUTÁN GYERMEKEIDET FELNEVELTED, A FÖLD FOGJA ELTARTANI ŐKET!
Az emberiség kétségtelenül legnagyobb, legösszetettebb feladata a túlnépesedés kérdése.
Nem azért, mintha a többi környezeti probléma ehhez képest elhanyagolható lenne, éppen ellenkezőleg!
A Föld túlnépesedik, ennek hozományaként pedig minden, hozzánk köthető természetet átalakító tevékenység és környezeti szennyezés is egyre erősebbé, egyre intenzívebbé válik.
Természetes folyamat bármely populáció gyarapodása, mert a természet képes gátak között tartani.
Az emberiség történelme folyamán megfigyelhető volt egy lassú, fokozatos népesség-növekedés, amelynek akadályokat állított az adott technológiai színvonalon és környezetben előállítható élelmiszer mennyiség, illetve a higiénés és egészségügyi viszonyok.
Amikor a populáció meghaladta a fenntartható szintet, éhínséget és fegyveres konfliktusokat okozott, amelyeket gyakran a legyengült állapotú lakosságra nézve katasztrofális hatásokkal járó járványok is kísértek.
A 18. századig az emberi tevékenységek nem jártak globális, a Föld teljes ökoszisztémáját átformáló változásokkal.
A Föld egész élővilágát jellemző "természetes szelekció" az emberi faj esetében is hatékonyan működött addig, amíg az emberiség el nem jutott arra a technológiai szintre, amelyekkel képessé vált elhárítani a korlátozó tényezőket.
Az ipari forradalommal azonban az emberiség minőségileg teljesen új (fosszilis üzemanyagokon, szén és olaj hasznosításán alapuló) termelési és társadalmi rendszert hozott létre, amely már rövid idő alatt is a Föld túlterhelésével járt.
A legszembetűnőbb a népesedés egyre gyorsuló ütemű növekedése volt, amely szinte azonnal jelentkező, a korábbiaknál nagyságrendekkel nagyobb természetpusztítással és környezetszennyezéssel járt együtt.
A népességrobbanás teljesen másként zajlott le a fejlett és a fejlődő országokban.
A fejlett országokban az életszínvonal és az életminőség nagy mértékben javult a jobb egészségügyi ellátás, a szennyvizet elvezető csatornarendszer, az oktatás és a bőségesebb, változatosabb táplálkozás következtében, amelyek az emberek várható élettartamát is megnövelték.
A fejlett világban a népesedésrobbanás azonban mindössze egy évszázad alatt lecsengett.
Ez lényegében azért alakult így, mert a korábbi nőideál - hogy a nő legyen jó anya és vezesse a háztartást - megváltozott.
A nők jogai a férfiaké mellé emelkedtek, munkájuk, karrierjük lett és egyre kevesebb gyermeket vállaltak.
A szülők jelentős része csak annyi gyermeket vállalt és vállal ma is, amennyivel fenn tudják tartani életszínvonalukat - a vagyon a szülőktől a gyerekek felé áramlik (illetve minél több felé osztják, annál inkább elaprózódik), a gyermekvállalásnak nincs gazdasági haszna a család számára.
A fejlődő országokban beindult népességnövekedésnél éppen ellentétesek a kiinduló okok - a nagy eltérések miatt a fejlett országok korlátozó mechanizmusai nem működnek.
Szociális ellátórendszer, nyugdíjrendszer és anyagi biztonság hiányában a nemzedékek erős függésben, egymásra utalt helyzetben vannak.
A gyerekek már egészen fiatalon dolgozni kezdenek (ha találnak munkát), így gazdasági értékkel bírnak, emellett az idős szülőket is ők látják el.
A vagyon a gyerekektől a szülők felé áramlik, illetve a nyomor bármennyi örökös között korlátlan mennyiségben szétosztható.
A túlélés és a szegénység elleni küzdelem érdekében a családok rövidtávú érdeke, hogy annyi gyermek szülessen, amennyit csak fel tudnak nevelni.
A nők jellemzően nem tudják érvényesíteni jogaikat, emiatt gyakran már leánykorukban, 10-es éveik közepétől anyákká (és 30-as éveikben már nagymamákká) válnak, sokkal gyorsabb népesedési ciklust generálva ezzel.
A dolgozó gyerekek, illetve anyákká vált leányok elveszítik az oktatási lehetőségeket (valójában pénzük sem lenne rá), a születésszabályozás és a családtervezés fogalmai ismeretlenek lesznek számukra, így képtelenek megérteni a túlnépesedés káros hatásait is.
A munkanélküliség óriási méreteket ölt, a férfiak többsége nem tud dolgozni, amiatt nincs igény arra, hogy a nőket bevonják a termelésbe, ezért alapvető elvárás velük szemben a gyermekszülés és a háztartás vezetése.
Ezekben a társadalmakban olyan sok gyermek születik, hogy a 14 éves, vagy annál fiatalabb gyermekek száma meghaladja a teljes lakosság egyharmadát, extrém esetekben elérheti a felét.
A hatalmas számú gyermeket nem képes befogadni az oktatási rendszer, nem képes ellátni az egészségügy, illetve esélytelen, hogy felnőttként munkát találjanak.
A népességrobbanás kiinduló okai tehát a nyomor, a gyerekek iskoláztatásának, illetve a nemek közötti egyenlőség hiánya.
Ezeket az okokat fokozza és lényegében feltartóztathatatlanná teszi a népességnövekedést az elmaradott területeken is elérhetővé vált, minden eszközzel (hozamnövelőkkel, műtrágyákkal, növényvédő szerekkel) megnövelt mezőgazdasági termelés, a fejlett országokból érkező támogatások és segélyezések, a rászorulóknak többé-kevésbé ingyen és általában kiszámíthatóan érkező (mennyiségileg gyakran csak az éhhalál elkerüléséhez elegendő) élelmiszer, illetve az orvostudomány fejlődése, ami a gyógyszerekkel és az elérhető védőoltásokkal csökkentette a halálozási arányt.
Ezek mellett a kritikán aluli egészségügyi helyzet, a vízhiány, a teljes kilátástalanság és a gyors népesedés hatalmas belső feszültségei miatt kirobbanó belháborúk menekülttáborai (és az ott nagyobb biztonságban felnövő generációk) mind-mind még tovább táplálják egy ország népességreprodukáló képességét.
Egyelőre a Föld népességének növekedése megállíthatatlannak tűnik - az ENSZ, illetve a nemzetközi közösség sem tudja rábírni a népességrobbanásban érintett országok politikai vezetését, hogy működjenek együtt a születésszabályozás népszerűsítésében [29].
Ez érzékenyen érinti a még rendelkezésre álló természeti erőforrásokat is: a világgazdaság ma még domináns lineáris felépítésének körforgásossá átalakítása sokat segítene az erőforrások hatékonyabb kezelésén (amitől még messze vagyunk), de addig nem beszélhetünk valódi fenntarthatóságról, amíg a folyamatosan növekvő népesség igényeinek kiszolgálásához újabb és újabb természeti erőforrások kellenek (ásványkincsek, termőföld, ivóvíz, energia).
Ezért egyvalami határozottan körvonalazódik:
A Föld népesedésének regionális eltérései miatt a fiatal, robbanásszerűen növekvő társadalmakban a nagy munkanélküliség, a víz- és élelmiszerhiány és általában az életminőség nagyarányú csökkenése migrációt indít el, a kilátástalan helyzetbe kerülő emberek elhagyják otthonukat és más, rendszerint fejlett országokban keresik boldogulásukat.
Az elöregedő, folyamatosan fogyó, fiatal munkaerőben hiányt szenvedő fejlett társadalmakban kézenfekvő megoldásnak tűnik, hogy befogadják más országok népfölöslegét, a migrációval érkező munkaerőt és bevonják a termelésbe - tehát a munkaerőimport segíti fenntartani az ellátórendszereket, többek között a szociális- és élelmezési rendszert.
Azonban a távolról érkező munkaerőnek biztonsági kockázatai is vannak: a fejlett országokban is van munkanélküliség, az olcsó migráns munkaerő leszorítja a béreket, a megérkezéskor gyakran leromlott állapotú, beteg migránsok egészségügyi gondokat jelentenek, illetve az eltérő vallással és kultúrával rendelkező emberek nem tudnak, de sokszor nem is igazán akarnak beilleszkedni a közösségbe.
A fejlett országoknak meg kell birkózniuk a folyamatos bevándorlás eredményeképpen egyre növekvő és erősödő vallási és etnikai sokszínűséggel, a különböző kultúrákból fakadó súrlódásokkal és a bevándoroltak oktatásban, egészségügyben és munkaerőpiacon méltányosabb elbírálást elváró igényeivel.
Következzenek a számok...
A 19. század elején a Föld lakossága 1 milliárd volt, most, a 21. század elején több, mint 8 milliárd (2022 novemberében léptük át).
Évente több, mint 80 millió fővel növekszik a létszám - minden egyes percben 160 (!) fővel - ez másodpercenként majdnem 3 embert jelent!
A Földön az első 1 milliárd ember megjelenéséhez több, mint 10 ezer nemzedékre volt szükség, 2 milliárdig féltucat nemzedék és 130 év kellett, most pedig az 1 milliárdos létszám növekedést kevesebb, mint 13 év alatt elérjük...
(Az emberi populáció jelenlegi állása sok más infó mellett megtekinthető a worldometers.info weboldalon [15], a múltbeli és jövőbeni várható, kontinensekre osztott népességszámokat pedig az ENSZ által gondozott World Population Prospects adatai mutatják [19].)
A fenntarthatósággal kapcsolatban nem az a legnagyobb gond, hogy átléptük a 8 milliárd főt (úgy, hogy az ezredfordulón még közel 2 milliárddal kevesebben voltunk), hanem az, hogy ezzel párhuzamosan nő az egy főre jutó fogyasztás és emellett a fogyasztáshoz kapcsolódó károsanyag- és üvegházgáz kibocsátás sem csökken.
Létezik egy IPAT nevű formula (I = P*A*T) [10], amelyben az I (az emberiség Földre gyakorolt negatív környezeti hatása) ami leegyszerűsítve a P (a népesség nagysága), az A (a jómód - egy-egy ember átlagos fogyasztása) és a T (a jómód eléréséhez és fenntartásához szükséges technológia) szorzata.
A képletben az I (környezeti hatás) abból indul ki, hogy a környezet egy önregeneráló rendszer, ami egy bizonyos szintű hatást el képes viselni. Az elviselhető hatás maximális értéke a teherbíró képesség. Amíg I értéke kisebb, mint a teherbíró képesség, addig a környezeti rendszer számára a P, A, T összetevők időkorlát nélkül fenntarthatóak, azonban ha I értéke meghaladja a teherbíró képességet, az csak egy átmeneti állapot lehet, mert a túllépés ronthatja a környezet hatástűrő képességét, ami a teherbíró képességet is csökkenti.
A népesség növekedése (P) többek között fokozza a földhasználatot, az erőforrás felhasználást, a szennyezést, a biodiverzitás csökkenést és a klímaváltozást.
A jómód (A) növekedése szintén növeli a környezetet ért terhelést, mert a megnövekedett fogyasztásnak - így minden elfogyasztott, vagy felhasznált terméknek - széles körű környezeti érintettsége van, a nyersanyagok bányászatától kezdve a vízfelhasználáson és szennyvízképződésen át a talajt és levegőt érintő szennyezésekig.
A technológia (T) azt mutatja, hogy a jómód megtermelése mennyire energiaigényes, illetve hogy mekkora környezeti hatással jár a felhasznált termékek és szolgáltatások létrehozása, szállítása és ártalmatlanítása. A technológia hatékonyságának javítása csökkentheti az erőforrás intenzitást, de nem feltétlenül csökkenti a környezeti hatást, ha a hatékonyság árcsökkentéssel jár együtt, ami az erőforrások további felhasználását ösztönzi.
Az IPAT formula több szempontból vitatott, mert egyrészt túl egyszerűnek ítélik meg egy összetett problémához, másrészt figyelmen kívül hagyja az P, A, T összetevők közötti kölcsönhatásokat és a politikai, társadalmi és kulturális összefüggéseket (az egyének különböző fokú hatalmát, befolyását és felelősségét a környezeti hatások felett), illetve az embereket pusztán a környezetre károsnak ábrázolja, vagyis nem veszi figyelembe a társadalmak által véghez vitt megőrzési, helyreállítási erőfeszítéseket és a fenntartható erőforrás-használatot.
Kétségtelen, hogy az emberi populáció lélekszáma túl magas már, de nemcsak azzal van a gond, hogy növekszik, hanem azzal is, hogy a jelenlegi formában sem hosszú, sem rövid távon nem tartható fenn.
Ugyanis (a legszegényebb rétegeket és a ténylegesen környezettudatosan élőket kivéve) kényelmünk, mobilitásunk és szórakozásunk érdekében több környezeti erőforrást használunk fel, mint amennyit a Föld képes reprodukálni, illetve amennyit visszaadunk.
Komoly kérdés, hogy az embertömeg hogyan fog megélni (az élelmiszer- és energiafelhasználásban nagy igénynövekedés mutatkozik), figyelembe véve az egyre szűkülő és elaprózódó erőforrásokat.
Az embernek (ahogyan minden más élőlénynek is) elsődleges célja az létfenntartás, tehát ennie és innia kell.
A túlnépesedett országokban azonban az egyre nagyobb népesség eltartása intenzív édesvíz és termőföld igénnyel jár, ami egyúttal a természeti erőforrások pusztulását is okozza - a növekvő élelmiszerigény pedig újabb és újabb területeket vesz el az őshonos állat- és növényvilágtól.
A Föld olyan hely, amelynek szigorú korlátai vannak, ezért a felhasználható természeti források (édesvíz, termőföld, ásványkincsek), is csak korlátos mennyiségben érhetőek el, mennyiségük nem növekedik a népességgel, sőt inkább egyre fogynak és pusztulnak.
Ezért egyrészt a fejlett világ környezetszennyezése, az erőforrások mértéktelen felhasználása és a pazarló életmód felel, másrészt pedig a fejlődő országok oktalan, önpusztító tevékenységei - többek között az erdőirtások, a túllegeltetések, a háborúk és a földek rövid távú kizsigerelései - okolhatóak.
Az támasztja alá, hogy meghaladtuk a Föld eltartó képességét, hogy emberek százmilliói nyomorban, illetve nagy szegénységben, alultápláltan élnek.
Nincs otthonuk, vagy ha van is, nincs tiszta ivóvizük, másnapra való élelmük.
Olyan erőforrások hiányára kell számítani globális szinten, mint a tiszta ivóvíz, az élelmiszerek és az üzemanyagok.
A fejlődő országokban végbemenő népességrobbanások, a földrajzilag egyenetlen természeti erőforrások és a hatalmas társadalmi különbségek tovább súlyosbítják ezt az óriási, egész Földre kiható környezeti problémát.
Népességnövekedés nem csak a fejlődő országokat (a növekedés 97 százalékát a fejlődő országok adják), hanem a fejlett országokat is jellemzi - ha kisebb mértékben is.
A (részben bevándorlásból fakadó) népességnövekedés azonban itt sem kisebb probléma: hatása sokszorossá nő az egy főre eső fogyasztás (illetve gyakran inkább pazarlásba torkolló túlfogyasztás) fejlődő országokhoz hasonlított sokszoros mértéke miatt.
A kutatások [2][3] szerint az emberiség legvagyonosabb, teljes anyagi függetlenséget élvező 1 százaléka (mindössze 70-80 millió ember) kétszer annyi szén-dioxidot termel (fejenként évente átlagosan 70 tonnát), mint a legszegényebb 50 százalék összesen (akik kibocsátása fejenként évente átlagosan 1 tonna).
"Jó" úton haladnak ahhoz, hogy kibocsátásuk harmincszor nagyobb legyen, mint ami a globális felmelegedés 1.5 Celsius-fok alatt tartásával összeegyeztethető (a becslések szerint 2030-ra az összes kibocsátás 16 százalékáért lehetnek felelősek és átszámítva 2 milliárd ember 1.5 Celsius-fokos melegedés eléréséhez elegendő kibocsátását fogják produkálni).
A legtehetősebb 5 százalék (az úgynevezett "szennyező elit") 37 százalékban járult hozzá a kibocsátásnövekedéshez 1990 és 2015 között.
Mindezekért az IEEP (Európai Környezetpolitikai Intézet) és a SEI (Stockholmi Környezetvédelmi Intézet) szakértői [13] sürgetik, hogy az érintett kormányok vessenek ki korlátozásokat a "luxusszénfogyasztásra", vagyis a megajachtok, a magánrepülők és az űrutazások kibocsátására.
Egyesek szerint nem várható el a vagyonos emberektől, hogy csökkentsék ökológiai lábnyomukat, ezért egyetlen irány mutatkozik: ki kell vonni a légkörből a többlet szén-dioxidot.
Sok vitát szült már, hogy csillagászati mennyiségű szén-dioxid kibocsátásunkat ellensúlyozni lehet-e kizárólag faültetésekkel, vagy üvegházgáz megkötő technológiákkal, de minden jel arra mutat, hogy sem a természet (részben az erdőket érintő folyamatos károkozások miatt), sem a technológia nem képes erre a jelenlegi szinten.
Arról is számos tanulmány készült már, hogy az életszínvonal növekedése nemcsak luxusjárművekből fakadó többlet üvegházgáz kibocsátást eredményez, hanem vízfogyasztás (és ezzel szennyvíz) növekedést, több földet és több nyersanyagot igényel, amelyekkel több élelmiszert és más terméket kell készíteni (amelyek egy része a pazarlás miatt feleslegessé válik és/vagy kárba vész), több szállítási tevékenységet okoz, több hulladékot generál - és mindezek miatt sokkal több energiát igényel.
Ez a feleslegesen megtermelt és elpazarolt többletenergia pedig nagyon jól jönne a következő generációknak, hogy segítse őket a fenntarthatóbb élet kialakításában.
A 2015-ös párizsi klímaegyezmény céljainak megfelelően globálisan személyenként átlagosan 2.3 tonnára kell csökkenteni a szén-dioxid-kibocsátást 2030-ra, ami a jelenlegi átlag körülbelül felének felel meg.
A Cambridge-i Fenntarthatósági Bizottság szerint drasztikusabb erőfeszítésekre van szükség, mert a kibocsátás nemhogy csökkenne, hanem egyre növekszik (még 2023-ban sem tetőzött) - radikális életmódváltás és viselkedésbeli változások nélkül képtelenség lesz 1.5 Celsius-fok alatt tartani a felmelegedést.
Ehhez azonban az elit környezettudatos hozzáállása is szükséges, mert a luxusfogyasztás és a fenntarthatóság nem fér össze: ahhoz, hogy a párizsi klímacélok teljesülhessenek, elengedhetetlen, hogy az elit is csökkentse szennyezését - mivel ezek az emberek repülnek a legtöbbet, vezetik a legnagyobb autókat és élnek a legnagyobb házakban - és mert a fűtési és hűtési költségek nem okoznak számukra problémát, nem aggódnak otthonaik szigetelése miatt sem.
Pedig számukra nem okozna gondot a lemondással sem járó, kisebb fogyasztásra ösztönző példamutatás: a jó hőszigetelés, a napelemek használata, a hőszivattyús fűtés és az elektromos járművekkel való közlekedés.
Amennyiben pedig hatalmuk és vagyonuk egy részét felhasználják arra, hogy előremozdítsák a zöldebb gazdaságot, főleg a felnövő generációk körében növelik saját megítélésüket, akik jövője és életminősége nagyban függ a mai klímavédelmi intézkedésektől.
A túlfogyasztás rendkívül komoly probléma, amelynek alapja a lélektani elavulás, következménye pedig a felesleges vásárlás.
A lélektani elavulásról akkor beszélünk, ha jól működő, ép eszközeinket (pl. autó, telefon, szórakoztató elektronika, háztartási gépek), vagy éppen ép, tiszta ruhadarabjainkat cseréljük le újabbra, divatosabbra, mutatósabbra.
A tervezett elavulás kérdése: hivatalosan ez a fogalom nem létezik, de megvásárolt használati tárgyaink a korábbiaktól eltérően rövidebb élettartamúak és gyakran éppen a garancia idő lejárta után nem sokkal mennek tönkre.
Hosszabban használt, tökéletesen működő elektronikus eszközeinkkel (okostelevízó, laptop, telefon, tablet) is akadhatnak gondok: megszűnnek hozzájuk a biztonsági frissítések, elavult operációs rendszerüket hardver kompatibilitási problémák miatt nem lehetséges korszerűbbre aktualizálni, esetleg újabb alkalmazások telepítésekor hibák lépnek fel - ezek a problémák erősen hatnak új eszközök megvételére.
A gyártóknál a technológiák folyamatos korszerűsítése hasznos tevékenység, de néhány évenként gyakorlatilag megszünteti az elektronikai termékek hosszabb használatára való igényt, mert az emberek az újra, a korszerűbbre vágynak [25] - és emiatt megválnak csaknem új, de mégis már réginek, elavultnak megbélyegzett eszközeiktől.
Mindenki maga döntse el, hogy a tervezett elavulás fogalma létezik-e, vagy sem, mindenesetre a jelenségnek komoly vásárlásra és fogyasztásra ösztönző hatása van...
A túlfogyasztásnak gazdaságra élénkítő hatása van, de feléljük vele a természeti erőforrásokat - vagy drasztikusabban szólva - ezzel a viselkedéssel elpusztítjuk a bolygót.
Ez végeredményben egy összehasonlítási mérték, ami azt mutatja, hogy éves szinten melyik az a nap, amely után már a Föld megújuló képességén felül fogyaszt az emberiség.
Ez a dátum 1970-ben december 29.-ére esett, 1988-ban október 15-re, 2019-ben július 29-re.
Ez azt jelenti, hogy 2019-ben 7 hónap alatt elhasználtuk a Föld egy évre elegendő erőforrásait.
2020-ban a koronavírus következtében visszatolódott augusztus 22-re (ami még így is nagyon magas érték!), de a megszorítások enyhítésével máris romlik a helyzet (2022-ben 2019-et is megelőzve már július 28-ra esik).
Mindenki ismét fogyasztani akar: tele vannak a bevásárlóközpontok, megtelnek a repülőterek és várólisták vannak az új autókra.
1.6 (sőt mára inkább már 1.7) Földre lenne szükségünk, hogy ne hitelbe fogyasszuk az erőforrásait - hogy ne a következő generációk örökségét tüntessük el.
Ez a rendkívül rossz számérték az összes ország fogyasztását tartalmazza. Azokét is, akik még sohasem érték el az éves kvótájukat és azokét is, akik már az első negyedévben túllépik azt...
Az üvegházgázok tekintetében is hasonló a helyzet:
A szén-dioxid-, metán- és más üvegházgáz-kibocsátások az ipari forradalom óta folyamatosan nőnek, 1850 óta 15-szörösükre emelkedtek [34].
A pandémia miatt rövid ideig bekövetkezett kibocsátás-csökkenés után 2021-től számítva ismét erőteljes növekedés tapasztalható:
Alapvetően a fogyasztás és az ezt kiszolgáló termelés, a piac és a finanszírozási és irányítási rendszerek azok, amelyek ennyire megterhelik ás szennyezik a Földet.
Ez a terhelés az élőhelyek lepusztulásában és eltűnésében, az invazív fajok és betegségek megjelenésében, a kizsákmányolásban, a környezetszennyezésben és az éghajlatváltozásban érezteti hatását.
Az 1800-as évek óta a világgazdaság több, mint 30 szorosára nőtt, legdrasztikusabban az elmúlt fél évszázadban.
Ugyan a legutóbbi 50 évben képesek voltunk növelni a Föld biokapacitását 27 százalékkal, ez messze nem elegendő az igényeink kielégítéséhez, mert eközben lábnyomunk 190 százalékkal nőtt - és ennek környezeti árával kellene megbirkóznunk úgy, hogy a tét időközben nagyon magasra került - a környezeti rendszerek stabilitását tettük kockára.
A Barcelonai Autonóm Egyetem kutatói szerint [5][6] 1970 és 2017 között közel 2.5 billió tonna anyagot termeltünk ki és használtunk fel globálisan. Ennek kevesebb mint a felét, 1.1 billió tonnát vontunk ki a természetből a fenntarthatóság keretein belül. A túlhasználat kb. 74 százaléka a magas jövedelmű országokhoz köthető, akik viszont a világ népességének mindössze 16 százalékát adják. Jason Hickel, az egyetem antropológusa kijelentette:
Miért van ez? Mert a világgazdaság túlnyomó része még mindig lineáris felépítésű (a nyersanyagokból gyártott termékek nagy részét felhasználásuk után el is dobjuk, nem kerülnek vissza a gazdasági körforgásba), mindössze 8 százaléka működik a körforgásosság elvei szerint - ami ilyen formában fenntarthatatlan, mert azt jelenti, hogy a felhasznált, vagy elfogyasztott nyersanyagoknak mindössze 8 százalékát hasznosítjuk újra.
Ha fele annyit autóznánk, 12 nappal tolnánk el a túlfogyasztás napját, ha az élelmiszer pazarlást feleznénk meg, akkor 38 nappal, amennyiben pedig az emberiség szén-dioxid-kibocsátását csökkentenénk a felére, akkor 93 nappal később jönne el a kritikus nap.
Minden egyes felesleges vásárlás kárt okoz a Földnek és csökkenti az esélyt a klímaválsággal szembeni harcban.
Ezekkel a lépésekkel sokat segítesz abban, hogy visszaszorítható legyen a Föld kizsákmányolása, mert az emberiség már hét hónap alatt elhasznál annyi erőforrást, amennyi a bolygó megújulóképességének tiszteletben tartása mellett egy évre rendelkezésre áll.
A fenntarthatóság hétköznapi életbe, vásárlásokba való beépülése azokat a cégeket fogja érzékenyen érinteni, akik mindeddig nem foglalkoztak azzal, hogy termékeik igazodjanak a fenntarthatósághoz.
A trendi, de gyakran hamar hulladékká váló termékeket, a felesleges vásárlásra és a felesleges árucikkek felhalmozására való ösztönzést fel fogja váltani a tartósság, a jó minőség és hasznosság.
Amely cégek nem tudják, vagy nem akarják ezeket a feltételeket teljesíteni, azok vásárlókká alakulnak át és egy új arány alakul ki: kevesebb, mindannyiunk jövőjéért is dolgozó cég fog ellátni több tudatos vásárlót.
Sajnos gyakran előfordul, hogy a hirdetésnek, reklámszövegnek engedve silány, harmadosztályú terméket kapunk kézhez - ezt a következő mondás tanulságával lehet kivédeni:
Óriási konténerhajók szállítják a környezetre és egészségre veszélyes elektronikai hulladékot (elavult, megunt, vagy hibás televíziók, laptopok, telefonok, háztartási eszközök stb...) a befogadni hajlandó országokba, ahol gyakran nincsenek biztonságos, megnyugtató megoldások sem az újrafelhasználásra, sem a megsemmisítésre.
A túlfogyasztás nem csak használati eszközeinkben, hanem megvásárolt élelmiszereinkben is megmutatkozik.
Ez legjobban a kidobott ételek mennyiségében mérhető, mind háztartási, mind étkezési szolgáltatói szinten (pl. éttermek, áruházak) is.
Ráadásul a fokozódó élelmiszerigények arra ösztönzik a gazdálkodókat, hogy a termelést minden lehetséges eszközzel növeljék.
A cél érdekében előkerülnek a legintenzívebb, természetet leginkább kizsigerelő, leginkább megkárosító mezőgazdasági módszerek is: a kémiai anyagok, a műtrágyák, a rovarirtók.
Ez teljes mértékben érvényes az elektromosságra és a vízfogyasztásra is.
Ezért a túlfogyasztás mellett a másik nagy globális probléma a hiperurbanizáció [22]: vidékről a népesség egyre nagyobb része költözik be és tömörül nagyvárosokba, amelyek általában könnyebb életfeltételeket - több munkalehetőséget, jobb egészségügyi ellátást és több szórakozási lehetőséget - nyújtanak a lakosok számára.
Az óriási területeken fekvő, terjeszkedő városok egyre emelkedő népűrűsége azonban óriási feszültségeket és rengeteg megoldandó problémát generálhat a jövőben (illetve már most is) a foglalkoztatási, közegészségügyi és bűnügyi területeken.
Tekintettel arra, hogy világszinten jelenleg is hetente újabb 1 millió ember költözik a városokba, 2050-re várhatóan már az emberek háromnegyede fog városokban élni.
1960-ban még alig voltak 5 milliónál nagyobb lélekszámú városok, 2022-ben már 31 olyan gigaváros van a Földön, amelyben tízmilliónál is több ember él.
A számítások szerint 2050-ig annyi városi infrastruktúrát kell megépíteni, mint az elmúlt 2000 évben összesen.
A városokba (főleg a nagyvárosokba) koncentrálódó lakosság azonban hatalmas igényekkel és terhekkel jár együtt, illetve súlyos fenntarthatósági problémákkal küzd az energia- és vízfogyasztás, a hulladékkezelés, a közlekedés és a szennyezőanyag-kibocsátás terén is.
Gondos városvezetés és -üzemeltetés szükséges ahhoz, hogy a városok közelebb kerüljenek a fenntarthatóság és a klímasemlegesség felé.
Ehhez azonban számos területen komoly fejlesztések kell, hogy előtérbe kerüljenek: zöldfelületek növelése (levegőtisztaság növelése és hőszigetek csökkentése érdekében), közlekedés átalakítása (elektromos járművek használata, tömegközlekedés és szállítás fejlesztése), hulladékgyűjtés és hulladékfeldolgozás fejlesztése, lakosság ösztönzése a pazarlás és túlfogyasztás elkerülésére (víz- és, energiatakarékosság, élelmiszeripari hulladék csökkentés és komposztálás), új épületek fenntarthatóvá építése, régi épületek, városrészek megújítása energiahatékonyság szempontjából, szélsőséges időjárási jelenségek (villámárvizek, hőhullámok) kezelése, illetve a városi energiatermelés fejlesztése annak érdekében, hogy a városok képesek legyenek megtermelni épületeik hűtéséhez, fűtéséhez szükséges energiát.
Ez utóbbira megoldást jelenthetnek az egyelőre még fejlesztés alatt álló napfóliák, amelyekkel nagy üvegfelületek energiatermelővé tehetőek - ezzel a felhőkarcolók képessé válhatnak arra, hogy megtermeljék a működtetésükhöz, fenntartásukhoz szükséges energiát.
A városok fenntarthatósággal kapcsolatos problémáira igyekeznek megoldást találni az okosvárosok: energia- és költséghatékony működéssel igyekeznek csökkenteni az egyre nagyobb városok növekvő környezeti lábnyomát.
Olyan "okoskörnyezetet" biztosítanak, ahol az energetikát, a közlekedést, a szociális és kommunális igényeket, illetve a gazdasági, kormányzási feladatokat digitális rendszerekkel támogatják, illetve ösztönzik, oktatják az embereket a korszerű, digitális eszközök, megoldások mindennapi használatára.
A rendszer ígéretes, de hosszú távú működéséhez meg kell oldani a bonyolult érzékelőrendszerek hekkeléssel szembeni védelmét, az alkalmazott technológiák iránti növekvő kereslet kielégítését, el kell oszlatni a lakosok aggodalmát adataik nem biztonságos felhasználása miatt, illetve el érni, hogy a beköltözés valóban életminőség javulással járjon együtt.
A fejlett világ legtöbb nagyvárosában a népesség csak csekély számban növekszik (évente átlagosan kevesebb, mint 1 százalékkal) és körülöttük egy szélesebb agglomerációs övezet alakult ki, ahová egyre több ember menekül ki a szennyezett, zajos és zsúfolt nagyvárosokból.
Ezekre a peremterületekre az egészségesebb környezet vonzza a lakosokat, illetve az, hogy szükség esetén könnyen és gyorsan elérhetik a belvárost.
A fejlődő társadalmak nagyvárosaiban más a helyzet: megtalálhatóak ugyan a nagyvárosokat jellemző pénzügyi, ipari, közigazgatási és egészségügyi központok, de ezek a lakosság nagy részének számára elérhetetlenek.
A városokat övező bódénegyedekben egyáltalán nincs, vagy fejletlen infrastruktúra, korlátozott az oktatás, a rendvédelem és a közigazgatás, vidékről ide a nyomor űzi az embereket.
Ennek ellenére a fejlődő országok városait évente 2-5 százalékos népességnövekedés jellemzi, amivel nem tud lépést tartani a fejletlen szociális háttér.
A kis területre összezsúfolódó, ingatag hajlékokban élő, helyenként 100 ezer fő / km2 népsűrűséget is meghaladó néptömeg (átlagban minden 10 négyzetméterre jut 1 ember (!) a közterületeket is beleértve) védtelen a környezeti és a természeti katasztrófákkal szemben.
A bódévárosok, gettók csatornarendszere (ha egyáltalán van) már amúgy is túl van terhelve, már egy nagyobb eső is elöntheti a területet, rengeteg szennyet juttatva a városon áthaladó folyókba és az utcákra, ami kockáztatja az eleve szűkös édesvízkészletet is.
Az egészségügyi rendszer hiányosságai miatt bármilyen kialakuló fertőző betegségből tömeges megbetegedés és akár világjárvány is lehet, mert ezeket a nagyvárosokat repülőgépek tucatjai-százai hagyják el naponta.
Mindezekből érzékelhető, hogy a túlnépesedés és a fokozódó urbanizáció miért tartozik a közeljövő legsürgetőbb feladatai közé - ahogyan az is óriási kihívás, hogyan lehetséges a város lakosság kilátástalan körülmények között nyomorgó, egyre nagyobb része számára biztosítani az emberhez méltó körülményeket.
A növekvő gazdasági és ellátási gondok, a társadalmi és anyagi egyenlőtlenségek, a túlzsúfolt közös életterek, a nélkülözés, illetve az oktatás hiánya mind-mind megoldandó problémák, amelyek megfelelő kezelésük hiányában komoly társadalmi nézeteltérésekhez, zavargásokhoz vezethetnek a jövőben a városokban és más, nagy népsűrűségű területeken.
A növekvő populáció és a környezeti hatásokat fokozó éghajlatváltozás miatt számos szolgáltatásra nemcsak a jövőben, már ma is egyre nagyobb igény van, mert 8 milliárd ember menedzselése, igazgatása hatalmas feladatot jelent a kormányzati és felügyeleti szervek számára, ami a nagy nyomás alatt álló élelmiszer termelés mellett felértékeli az élet- és vagyonbiztonsággal foglalkozó szolgáltatásokat is - több tűzoltóra, mentőre és rendőrre van (és lesz) szükség.
A városba költözéssel az emberek elvesztik a kapcsolatot a vidékkel és mivel nem szembesülnek vele, nem is érzékelik, hogy milyen súlyú folyamatok zajlanak a természetben – sokszor még a közeli, számukra kézzelfogható tájban zajló változásokat sem látják meg.
A globális léptékű történéseket még nehezebb megérteni - azonban mind a közeli, mind a globális folyamatokat meg kell érteni ahhoz, hogy tenni lehessen a kedvezőtlenné vált változások ellen.
Ebben segíthet a hatékony oktatás és tájékoztatás - ez az embereket kibillentheti megszokott ritmusukból, elérheti, hogy felnézzenek és elgondolkodjanak, mit kell másképpen cselekedniük, mit nem lehet úgy folytatni, ahogyan eddig tették.
Kétségtelen, hogy az oktatás lesz a jövő egyik húzóágazata: amellett, hogy megalapozza a társadalmi és gazdasági stabilitást, elősegíti, hogy a jövő generációi a körkörös gazdaság felé tereléssel a fenntarthatóság útjára lépjenek.
200 évvel ezelőtt, amikor létrehozták a modern iskolarendszer alapjait, még abból indultak ki, hogy a fiatalok a műveltség mindegyik területén megbízható, a tudományok mindenkori állásának megfelelő ismereteket szerezzenek.
Ma ez már lehetetlen, mert a civilizáció fenntartásához szükséges tudományos tudás mennyisége és bonyolultsága kizárja, hogy annak alapjait bárki egészében elsajátítsa.
Ezért az oktatás fő feladata sem lehet többé a felgyülemlett irdatlan tudástömeg átadásának erőltetése, hanem módosul a szerepe: legfontosabb feladatai kell tartoznia a tanuláshoz és önálló véleményformáláshoz nélkülözhetetlen készségek és képességek fejlesztése, az alapvető műveltségelemek elsajátításának elősegítése, a kreativitás bátorítása és nem utolsósorban a tudásszomj felkeltése, a tanulni akarás képességének kialakítása, erősítése [21].
Mindezek azt jelentik, hogy az oktatásnak nem versenyképes munkaerőt, hanem kultúrembereket, jó állampolgárokat kell nevelnie.
Nem a piac igényeit kell kiszolgálnia, hanem az oktatás intézményének és az onnan kikerülő fejlett készségekkel és önálló véleménnyel rendelkező embereknek kell irányítania a piacot.
Ez a változás környezetnek is jót tesz: a sikeres oktatási rendszerből kikerülő emberek könnyebben megértik a környezeti problémák összefüggéseit és hatékonyabban tudnak fellépni ellenük.
A népesség növekedés problémája olyan környezeti hatás, amit nem helyreállítani, hanem megállítani kell, illetve ennek a stabilizált állapotnak a fenntartását kell ezután hosszú távon biztosítani.
Emellett gondolni kell a sok más - emberi tevékenységek által kiváltott - környezeti problémára is, ezek helyreállítási és megelőzési lehetőségeit is számba kell venni.
A tájékoztatás és tudatosítás folyamatát egy nagyon hatékony világszintű kampánynak kell véghez vinnie, ami által az emberek megértik, hogy a földi erőforrások szűkösek.
Ezért az informatika és a digitális technológia hatalmas potenciállal rendelkező eszközeit sokkal nagyobb arányban kell felhasználnunk a környezetvédelem területein is, mert a környezetvédelemnek is ugyanolyan hatékony eszközei, mint a fejlődésnek.
Olyan globális hálózatba szerveződött világunk van, amelyben az információ másodpercek alatt eljuthat egyik pontból bármely másikba.
A felelősségteljes és környezettudatos életvezetést beállíthatnánk normaként egy új magatartásforma követéséhez - hiszen a technológia adott hozzá, hogy a Földön mindenhova eljusson.
Ez egy olyan fogalom, amely hűen visszaadja a Föld erőforrásaihoz való mértéktelenül pazarló hozzáállásunkat.
Kimerítjük a földi erőforráskészleteket, beszennyezzük a bolygót, kíméletlenül bánunk a növényi- és állati életformákkal - ráadásul ezzel a felelőtlen magatartással óriási feszültségeket gerjesztünk az emberi közösségekben is.
Hogyan működik a jelenleg több, mint 90 százalékot képviselő lineáris gazdaság? Termeld ki, gyártsd le, használd és utána dobd el, minél gyorsabban [24]. Ez a gazdasági rendszer a természeti erőforrások óriási tömegére támaszkodik, amit végül egyre növekvő mennyiségű hulladékká alakít át.
A legtöbb - főleg digitális - termék néhány év után teljesen eltűnik a piacról a technológia fejlődése, vagy konstrukciós problémák miatt.
Ezeket a megvett termékeket nehezebb eladni, vagy megjavítani, illetve a fogyasztói piac által gerjesztett elavultság érzete miatt új termék megvásárlására késztetnek bennünket.
Az igazi, valódi megoldás a globális gazdaság korforgásossá átalakítása lenne, amellyel az anyagok újrafelhasználásával kevesebb nyersanyag-kitermelést és hatékonyabb gyártást végeznénk, illetve kevesebb hulladékot termelnénk.
Vannak olyan kezdeményezések (például az iFixit.com [9]), amelyek alternatívát igyekeznek nyújtani a rendkívül pazarló viselkedésre és arra ösztönzik az embereket, hogy ne dobják ki, hanem javítsák meg a hibás eszközeiket.
Keress Te is hasonló nagyszerű, pazarlást csökkentő kezdeményezéseket és továbbítsd ismerőseidnek is!
Az otthoni javítás azonban csak akkor igazán hatékony, ha a gyártók is támogatják a javításhoz való jog kiszélesítését és biztosítják az anyagilag elérhető, könnyen beszerelhető, moduláris cserealkatrészeket, amivel jelentősen megnövelhető a termékek használati ideje és nagy mértékben csökken az elektronikai hulladék mennyisége.
Nemcsak a digitális és egyéb eszközökkel bánunk mérhetetlenül pazarlóan, hanem az élelmiszerrel is. A felmérések szerint évente 2.5 milliárd tonna élelmiszert dobnak ki a termelők, kereskedők és fogyasztók, ami az élelmiszertermékek 25-30 (egyes felmérések szerint 40) százalékát teszi ki!
A feleslegesen legyártott élelmiszerek és az ételhulladék a globális üvegházhatást okozó gázkibocsátás 10 százalékáért felel - az élelmiszerrendszer természetre és a klímára gyakorolt káros hatásai óriásiak.
Tudatosítani az emberekben, hogy ez egy valós probléma és szervesen kapcsolódik az életünk minden területéhez: a vásárláshoz, a főzéshez, az étkezéshez, a munkához, a hobbihoz és más szabadidős tevékenységekhez, a hulladék képződéséhez és szétválogatásához.
Befolyásol bennünket az elérhető ételek csomagolása, kiszerelése, mennyisége, ára, lejárati ideje és akciózása, a kulináris hagyományaink, a főzésre szánt időnk, a fáradtságunk és a berögződött szokásaink (pl. nem esszük kétszer ugyanazt, vagy a vendégek számára több étel készítünk, nehogy valaki éhen maradjon).
A városok és a háztartások is sokat tehetnek az élelmiszer pazarlás ellen.
A városok elsősorban a pazarlás mértékének felmérésével, nyomonkövetésével és ehhez igazodó intézkedéseivel segíthet: tájékoztatja a lakosokat (online, illetve tv-, rádió-, sajtó- és közterületi kommunikációs kampánnyal), visszanyeri és újra elosztja a maradékot, jótékonysági partnerségeket hoz létre (pl. szupermarketek, élelmiszerbankok és önkormányzati intézmények között), képzési hálózatot épít (ahol a résztvevők megoszthatják egymással a tapasztalataikat), szolidaritási (élelmiszer megosztó) hűtőszekrények helyez ki, népszerűsíti a fenntartható élelmiszereket, észszerűsíti és csökkenti az élelmiszer csomagolásokat - tehát végeredményben beilleszti élelmiszerrendszerét a körforgásos gazdaságba.
A háztartásoknak nyitottnak kell lenniük a kampányokban megosztott, mindennapi életre és tevékenységekre vonatkozó tippekre és tanácsokra. Megismerhetik a pénztakarékosság, a kertészkedés, a komposztálás, az előre tervezés, az élelmiszer tárolás, tartósítás, elkészítés, és felhasználás trükkjeit.
Külön érdekes az "Eat This First" kampány, amely arra ösztönzi az embereket, hogy hűtőszekrényeikben különítsenek el helyet a leghamarabb elfogyasztandó élelmiszereknek, hogy azok fogyjanak el először.
Az élelmiszereken kétféle lejárati dátumjelöléssel lehet találkozni: a minőségmegőrzési idővel és a fogyaszthatósági idővel [26].
A minőségmegőrzési idő lejárta nem feltétlenül jelenti azt, hogy a terméket ki kell dobni, hiszen ez a típusú dátumjelölés a tartósabb termékeken szerepel (pl. száraztészta, rizs vagy konzervek). Lehet, hogy az ilyen áru minősége már nem lesz olyan, mint a friss terméké, de fogyasztható marad, amennyiben a gyártó ajánlásának megfelelően tároltuk és a csomagolás bontatlan, sértetlen.
Bontsuk ki az élelmiszert és vegyük szemügyre, szagoljuk meg, kóstoljuk meg - ha a normál termékhez képest nem tapasztalunk számottevő elváltozást, a lejárt minőségmegőrzési idejű terméket elfogyaszthatjuk.
A fogyaszthatósági idővel (amely általában gyorsan romló termékeknél használatos, pl. készételek, hús, húskészítmények, fagylalt, tejtermékek) azonban már nem szabad kísérletezni: ha az élelmiszernél ez lejár, dobjuk ki még akkor is, ha sajnáljuk elpazarolni, mert elfogyasztása komoly egészségügyi gondokat okozhat.
Felmerül a kérdés, hogy megéri-e foglalkozni a befőzéssel, az aszalással, vagy a szárítással? Nézzük csak meg a boltban kapható termékek címkéjén a hozzávalókat: mi minden van egy üveg szörpben, vagy egy kenyérben - és miután jogosan megrémültünk, megértjük, hogy megéri-e.
Miért vennénk meg ezeket a termékeket, illetve sok-sok csomagolóanyagukat, amikor magunk is elkészíthetjük őket és hozzávalóikat a kertben (vagy városban balkonládában, közösségi kertben) is megtermelhetjük és eltehetjük későbbre?
Jobban élni lehetséges úgy, hogy több munkával több pénzt keresünk, de úgy is, hogy kevesebbet költünk és még örömünket is leljük benne - mert más utat, a környezetet és az egészségünket megóvó utat választjuk.
A háztartások az élelmiszerek megtermelése mellett nagyban hozzájárulhatnak az élelmiszer pazarlás elkerüléséhez napi rutinjaik újragondolásával és csak a szükséges mennyiségű étel előállításával is.
Ha mégis több étel készül, mint amennyi elfogy, akkor üljünk le egy pillanatra és gondoljuk át, mi volt az oka és legközelebb hogyan lehetne megelőzni. Hiszen a pazarlással nemcsak a felesleges ételt dobjuk ki, hanem az előállításához szükséges energia és pénz is kárba vész.
A tudatos vásárlással és a tudatos élelmiszer-felhasználással amellett, hogy sokat spórolhatsz, a Földnek is kedvezel, mert kevesebb hulladékkal és kevesebb környezetszennyezéssel jár.
A 20. század végétől világszerte intenzív terjedésnek indultak a nagyáruházak, bevásárlóközpontok.
Hamarosan a belföldi termékek és a szomszédos országok árucikkei mellett távoli tájakról, más kontinensekről származó termékeket is megvásárolhattunk - a határt csak a pénztárcánk szabta meg.
Az áruházak nyújtotta hatalmas kínálat, az egy helyen, egyszerre történő nagybevásárlás lehetősége és az autók nagyarányú elterjedése olyan kényelmet nyújtottak az embereknek, amelyek háttérbe szorították a vidéki kisgazdaságokat (illetve az emberek hajlandóságát az önfenntartásra és az önellátásra) és előnybe helyezték a nagy produktummal és kedvezőbb áraikkal az egyre növekvő keresletnek eleget tevő monokultúrás nagygazdaságokat és az nagyüzemi állattenyésztést.
Ezt a folyamatot erősítette (ahogy ma is) a népességnövekedés és az emberek városokba való folyamatos beköltözése is, akik amellett, hogy egyre nagyobb igényt támasztanak a termeléssel szemben, még az élelmiszer előállító gazdaságból is kiesnek (döntsd el, hogy ez utóbbi igaz-e akkor is, ha egyes városok peremterületén álló, városi embereket foglalkoztató gyárak traktorokat és más munkagépeket adnak a mezőgazdaságnak).
A városba való költözés tehát amellett, hogy egyre nagyobb mezőgazdasági területeket igényel, erősíti a szállítási tevékenységeket is, mert csökken azoknak az embereknek a száma, akik saját földterülettel rendelkeznek - akiknek esélyük van az önellátó életre - amellyel többek között a szállítást is vissza lehetne szorítani.
Tehát ez a - bármit, bárhonnan, egy helyen megvásárolhatóan - kényelem negatív irányt vett, mert túlterheli a földeket és az óceánokat, intenzíven szennyezi a földet, a vizet és a levegőt, illetve gyakran túlfogyasztásba torkollik át, ami pazarlással és mérhetetlen mennyiségű hulladékkal jár együtt.
Az önfenntartás nem elmélet, hanem élő gyakorlat. Az önfenntartásra törekvő életmódban kizárt a túlfogyasztás - nagyon pontosan megmutatja, hogy mennyit lehet fogyasztani: semmiképpen nem többet, mint amit megtermelünk! Ebben az életformában nem dobunk ki még használható dolgokat, csak azért, mert már kapható egy trendibb új.
Sok embernek lehetősége van megtermelnie az alapvető élelmiszereket magának és családjának, ha van egy kis termőföldje (saját kertjében, vagy nyaralójánál), vagy ha van egy terasza balkonládákkal.
Ahhoz, hogy hatékonyan felléphessünk a globális környezeti problémákat okozó túlfogyasztás elkerülése érdekében, először a természethez való hozzáállásunkat kell(ene) megváltoztatnunk.
A Föld fele mezőgazdasági terület, de a másik fele sem mentes az emberi beavatkozásoktól (erdőirtások, erdőégetések, mocsarak és más vizes élőhelyek lecsapolása, intenzíven bővülő infrastruktúrák (városok, úthálózatok, repülőterek, mezőgazdasági területek, ipartelepek stb...) és a rengeteg, mindenhova eljutó, különböző típusú szennyezés.
A problémát enyhíteni azért nehéz, mert az igények gyakran lokálisan képződnek (pl. az adott helység bővülő népessége miatt élelmiszerhiány lép fel) és az egyenkénti kiszolgálásukkor nem érzékelhető a sok-sok - mindenfajta - igény generálta közeli és távoli nyersanyag elvonás és termelés növelés következtében a természetbe való beavatkozás globális mértéke.
A mindennapi életükkel magukat teljes mértékben lefoglaló emberek közvetlen környezetükben tehát nem érzékelik súlyuknak megfelelően a problémákat, ezért tenni sem akarnak/tudnak ellene - sőt, adott esetben azt sem tudják, miért kellene tenni bármit is.
Pedig a légi felvételeken látható igazán, mennyire átalakítottuk a bolygó felszínét.
Mit tehetsz?
A becslések szerint egy embernek a kulturált életfeltételeihez (lakás, út, iskola, kórház stb.) 800 négyzetméterre van szüksége.
Ha az emberi népességnövekedés a jelenlegi tendenciát fogja követni, 500 év múlva minden egyes ember számára mindössze 1 négyzetméter állna rendelkezésére.
Ez a kis játék a számokkal rámutat a jelenlegi növekedési tendencia tarthatatlanságára.
Nincs másik bolygó, ahová a népesség egy részét - számukra ott élhető feltételeket teremtve - áttelepíthetnénk.
Kinőttük a Földet. Szívesen terjeszkednénk.
Amikor éjjel feltekintünk az égre, láthatjuk a Holdat.
Csodálatos látvány - sokan vagyunk, akik szívesen megnéznénk közelebbről is, sőt esetleg rá is lépnénk...
A Hold távolról szép, de a földi életre közvetlen módon alkalmatlan.
Nincs légköre, kopár felszíne barátságtalanul köves és poros, illetve a földi gravitációnak mindössze egyhatodával rendelkezik.
Légkör hiányában a világűrből érkező kisebb-nagyobb törmelékek órási sebességgel (a Föld körüli keringéshez szükséges minimális, másodpercenkénti 8 kilométeres sebességnél is gyorsabban), akadálytalanul jutnak le a felszínig, ahová becsapódva méretüktől függő krátert hoznak létre. (A Föld légköre védi az életet: a legtöbb kozmikus törmeléket kiszűri, elégeti, így el sem jutnak a felszínig.)
A Holdra életet áttelepíteni talán csak búra alá lenne lehetséges, azt is a földiéhez képest csak csekély számban és nagyon korlátozott módon.
Ha sikerülne is egy nagyszabású áttelepítési művelet, a Hold kis méretei miatt képtelen lenne népességi gondjainkat megoldani - ezért jelenleg inkább a mélyében rejlő, kitermelhető ásványkincseket veszik számításba.
A bolygók közül számba vehető még a pokolian forró, kénsavas felhőkkel, hatalmas viharokkal és szén-dioxid légkörrel rendelkező Vénusz (ami légköre miatt az üvegház ideális példája), vagy az Antarktisznál is zordabb Mars [20].
Sem a Hold, sem a Vénusz, sem pedig a Mars felszínén nincs folyékony víz (utóbbinál keresik a nyomát, de a kutatások szerint ha időszakosan van is megolvadt víz a felszínen, az nagyon savas és sós, illetve hamar elpárolog az átlagosan -60 Celsius-fokos hőmérséklet és a roppant alacsony légnyomás következtében) - felszínükön tehát nincsenek élethez illeszkedő körülmények, így élő természetről szó sem lehet.
A kérdés ezért a következő:
Míg sokan azt feltételezik, hogy a népesség stabilizálása, sőt csökkenése elkerülhetetlenül ártana a gazdaságnak, demográfiával és fenntarthatósággal foglalkozó kutatók megállapították [30], hogy az alacsonyabb termékenységi arány 2055-re nemcsak alacsonyabb kibocsátást, kevesebb szennyezést, hanem 10 százalékos egy főre jutó jövedelemnövekedést is eredményezne. Emellett az alacsonyabb termékenységi ráta a nemek közötti egyenlőségre is pozitív hatással lenne.
Az emberi populáció további növekedésének visszaszorítása azonban rendkívül összetett probléma, amelyet - megvizsgálva a kiváltó okokat - eltérően kell kezelni a fejlett és a fejlődő országokban.
Az országok tekintetében sok olyan korlátozó tényező van, ami gátat szab a lehetőségeknek: pszichológiai, kulturális, képzési (vagy inkább képzetlenségi), vallási, illetve a régi megszokásokon, hagyományokon, hiedelmeken alapuló nézetek.
A szakértők úgy gondolják, hogy mindenképpen el fog jönni a szükség ideje és le fogja dönteni ezeket a korlátokat.
Azt viszont mindenképpen el kellene kerülnünk, hogy ezt egy óriási tömegnyomor előzze meg.
"Amikor 1972-ben "A növekedés határai" című, úttörő jelentőségű sikerkönyv [23] megjelent, az emberiség bolygóra gyakorolt hatása még a fenntartható szinten belül volt.
A könyv megírásának célja az volt, hogy lassítsunk a növekedés ütemén, ne lépjük át a Föld eltartóképességét.
Azóta ezeket a határokat átléptük - a hatalmas érdeklődés és a gondolkodásunkat máig befolyásoló koncepció ellenére a könyv következtetéseit az emberiség nem szívlelte meg - a modern iparon alapuló világ alapvető folyamatai már néhány évtizedre rá fenntarthatatlanok lettek.
Dennis L. Meadows, a könyv társszerzője a könyv 50 éves évfordulója alkalmából 2022-ben adott interjúján [11] a következőket mondta:
Mi lehet a megoldás? A szennyezések és a klímaváltozás kezelése önmagában nem oldaná meg a problémáinkat, az igazi, fenntartható megoldáshoz a túlhasználatot, a pazarlást is el kellene felejtenünk, ugyanis a természet erőforrásai minden kontinensen fogyatkozóban vannak.
A könyv szerint a 2030-as évtizedtől kényszerű csökkenésnek fog indulni az emberi populáció a klímaváltozás és a természeti erőforrások kritikus csökkenése miatt.
A demográfiai robbanás tehát ökológiai fordulópont felé taszítja a világot, amely után társadalmi és ökológiai instabilitás következik és kiszámíthatatlan, hogy ezt az addig teljes korlátlansággal rendelkező, határokat nem ismerő emberiség miként fogja megélni, hogyan fogja tudni kezelni.
Demográfiai kutatók szerint a népességnövekedés lelassításának (sőt csökkenésének) leghatékonyabb módja a fejlett gazdaság és a jó életkörülmények.
Környezeti szempontból nézve a jobb életkörülmények biztosítása során azonban azt is szem előtt kell tartani, hogy a folyamat ne járjon túlfogyasztással, pazarlással, illetve a levegő-, a talaj- és a vízszennyezések növekedésével.
Donella H. Meadows, "A növekedés határai" című könyv másik szerzője szerint sok-sok apró dolgot megtehetünk a bolygó megmentése érdekében a takarékos izzók beszerzésétől az újrahasznosítási törekvéseken át az esőerdők megmentéséért szervezett adománygyűjtéshez való hozzájárulásig, de ez mind nem lenne elég.
Ezeknél a könnyű tetteknél és változtatásoknál többre van szükség ahhoz, hogy az emberi civilizációt és a természeti rendszereket, amelyek társadalmunk létét lehetővé teszik - megmenthessük.
A szerző szerint mit jelent ez a négy, nem is olyan könnyű dolog, amit meg kellene tennünk?
- Egyéni szinten megállhatunk 1, vagy 2 gyermeknél, vagy úgy is dönthetünk, hogy nem lesz saját gyermekünk - és megtanuljuk más gyermekét szeretni.
- Meg kell határoznunk, mennyi az elegendő - ez kormányzati szinten azt jelenti, hogy a fejlődést az emberi (és természeti) jóllét és nem a nemzeti össztermék (GDP) növekedésével azonosítjuk. Az elegendő fogalma egyéni szinten nem jelent nélkülözést, hanem azt, hogy kiiktatjuk azokat bennünket folyton bombázó reklámokat, amelyek a felesleges vásárlásokra, az ész nélküli birtoklásra és közvetve a hulladékhegyek "táplálására" akarnak rávenni bennünket. Nem növeljük mások kapzsiságát azzal, hogy elhitetik velünk, hogy célunk a gazdagodás és a dolgok felhalmozásával járó üres elégedettség, nem pedig az, hogy emberségesebbek legyünk.
- Tudjuk, hogy addig lesz béke és nem élhetünk harmóniában a természettel, amíg bárki szegénységben él - ezt kormányzati szinten elő lehet segíteni oktatási lehetőségek biztosításával, bénító adósságok eltörlésével és olyan kölcsönökkel, amely a fenntartható termelékenységet, a méltányos kereskedelmet és a technológiák hozzáférhetőségét segítik elő; egyéni szinten pedig úgy, hogy törődünk azokkal az emberekkel, akiknek erre szükségük van, egészen addig, amíg elérjük, hogy már tud magáról gondoskodni.
- Mindannyian gondozhatunk egy kisebb földterületet - kertet, udvart, parkot, de vásárolhatunk egy nagyobb területet is és elérhetjük, hogy örökre védetté váljon. Támogathatunk vásárlásainkkal fenntartható termelést folytató gazdákat és hozzájárulhatunk természetvédelmi területek fenntartásához is, így támogatásainkkal nevünkben mások gondoskodnak a természetről.
Való igaz, hogy jobb világot építhetnénk magunknak, ha az önzetlenségre alapoznánk. Nem az lenne a legfontosabb, hogy jobb autónk, vagy jobb munkánk legyen, mint a szomszédé, hanem az, hogy miként tudnánk olyan környezetet építeni, amely mindegyikünknek megfelel - és ez úgy tennénk meg, hogy közben a természetnek is maradjon elegendő tér.
Nem kellene az embereknek külön elmagyarázni, hogy azért alakítsák át életüket és - ha a szükség úgy kívánja - csökkentsék kényelmi, mobilitási és szórakozási igényeiket, hogy mások is jusson a közös javakból - főleg annak tudatában, hogy évről-évre egyre többen vagyunk és mindenki természetes módon törekszik a jobb és kényelmesebb életre.
Számos javaslat született már, amelyek segíthetnek megoldani a népességnövekedés problémáját:
Seth Wynes és Kimberly A Nicholas fenntarthatósági szakértők 2017-ben megjelent tanulmánya [12] kiemeli, hogy a kormányzati ajánlások és az oktatás nem fordítanak elegendő figyelmet a leghatékonyabb éghajlatváltozás mérséklő tevékenységre.
Kutatásuk szerint messze a leghatékonyabb (és költségek szempontjából is kedvező) klímavédelmi intézkedés a közegészségügy keretein belül van:
A kutatás az egyéni döntések tekintetében négyet emel ki: eggyel kevesebb gyermek vállalása (a fejlett országokban évente átlagosan 58.6 tonna szén-dioxid kibocsátáscsökkentés), autómentes élet (évente átlagosan 2.4 tonna szén-dioxid csökkentés), repülős utazás elkerülése (eggyel kevesebb transzatlanti repülőút átlagosan 1.6 tonna szén-dioxid csökkentéssel jár) és növényi alapú étrend (évente átlagosan 0.8 tonna szén-dioxid csökkentés, illetve ennek komoly hatása van az erdőirtással, erdőégetéssel történő mezőgazdasági termő- és legelő területek terjedésének visszafogására is).
A kutatás az üvegházhatású gázok termelődésének csökkentése szempontjából még komoly hatásúnak ítéli meg a zöldenergia vásárlását, az energiahatékonyabb autó beszerzését, az otthoni hűtés/fűtés hatékonyság növelését, a napelem telepítését, a tömegközlekedést, kerékpározást, sétálást, az energiatakarékos termékek vásárlását, az élelmiszer pazarlás csökkentését, az újrahasználatot, az újrahasznosítást és helyi élelmiszerek fogyasztását is.
Dr. Dittrich Ernő környezetmérnök és a magyarországi Pécsi Tudományegyetem adjunktusa szerint [33] 10 emberből 7 nem várt gyerek a világon.
A szakértő szerint ezek a gyerekek bűntudattal kezdik életüket, mert érzik ezt édesanyjuk viselkedésén - ezt a bűntudatot később elfojtják, de ürességgel élik végig az életüket és gyakran addikciókba, függőségekbe menekülnek.
Minél több lelki sérülésünk van, annál több addikcióba menekülünk - ezek nemcsak a drog, a dohányzás és az ivás lehetnek, hanem például a kényszerű vásárlás, a kényszerű evés, a pornófüggés, a munkamánia és a veszekedésekre, csatározásokra való hajlam is.
Minél több függőségünk van, annál többet fogyasztunk, annál klímapusztítóbb életet élünk - amit lehet, hogy nem is tudunk magunkról.
Mi erre a megoldás? Állítsuk a lelki fejlődést, a lélek gyógyítását életünk középpontjává, ismerjük fel és szabadulunk meg a szorongásoktól, a káros függőségeinktől, amelyek mérgezik életünket - nemcsak boldogabbak leszünk, hanem lesz ennek egy kivételes hozadéka is: ösztönösen ökotudatosabbak leszünk.
Tehát ami a léleknek jó, az a klímának is jó - kiegyensúlyozottan mindent könnyebbnek, színesebbnek látunk és ez cselekvéseinkben is érezhető lesz.
Ugyanez vonatkozik arra is, ha minden gyerek várt gyerek lenne: sokkal több az esélye a harmonikus, békés életnek, világszinten is, ha minden gyerek szeretetben és az önzetlen odafigyelés oltalma alatt nő fel.
Azok a módszerek alkalmazhatóak hatékonyan, amelyek a népességnövekedés problémáját is segíthetnek megoldani: a fogamzásgátláshoz való jog, a mindenki számára elérhető, ingyenesen rendelkezésre bocsátott fogamzásgátló módszerek és a lányok tudatos családtervezéssel kapcsolatos oktatása.
Dr. Dittrich Ernő szerint ehhez a kulcs a felnőtt általi önzetlen figyelem. Figyelem a bölcsődében, az óvodában, az iskolában és nem utolsósorban otthon, a családban.
Az oktatásban a leghatékonyabb az lenne, ha minden gyerekkel egyénileg foglalkoznának, mert ezáltal könnyebben felismerhető lenne, hogy a diákok milyen képességeikben igazán jók: ezeket kiaknázva, fejlesztve és a továbbtanulást célirányosan ilyen a mederbe terelve sok téves útkeresést, elfecsérelt időt, energiát, csalódást ki lehetne küszöbölni.
Ha a gyerek megkapja az értő, önzetlen odafigyelést a fejlődése során, akkor elhiszi magáról, hogy ő egyedi, különleges és szerethető.
Egy ilyen gyerek felnőve sokkal nyugodtabb lesz, kevésbé befolyásolja a politika, a reklámok, kevésbé lesz hajlama a veszekedésre és többet tesz vita esetén a mindkét félnek jó megoldásokért.
Ilyen generáció elősegítené a világbékét és a klímaváltozással sem kellene bajlódnia, mert ösztönszerűen mindenki békés, harmonikus, természet- és emberszerető lenne.
Persze ez egy ideális világkép, benne ideális emberekkel, az azonban tény, hogy azok a gyerekek, akik nem kapják meg a megfelelő figyelmet, úgy könyvelik el magukban, hogy ők nem figyelemre méltók és emiatt értéktelennek érzik magukat. Miért? Mert azáltal tudjuk megítélni magunkat, amit a környezetünk sugároz felénk.
Az iparban a termelés fokozása érdekében a rugalmasság, a megbízhatóság, a hatékonyság, a rendelkezésre állás és a termelékenység feltételeit figyelembe véve egyre nagyobb mértékű a gépesítés.
A robot gyártósorok kevesebb emberi munkaerőt igényelnek, ami hátrányos hatást gyakorol a folyamatosan növekvő népesség foglalkoztatására.
Az ipar 4.0 lendülete és fenntartható újításai azonban nem mindenkit értek el egyformán: a világ legnagyobb vállalatainak több mint felénél kiderült (250 megkérdezett globális cégről van szó), hogy túl lassan haladnak a nettó zéró célok felé, kétharmaduknak pedig eleve komoly pénzügyi problémát jelent a karbonsemleges beruházások megvalósítása.
Egyesek 2030 után, mások csak 2040 után lesznek képesek komolyabb előrelépést tenni az éghajlatváltozást érintő beruházások terén. Sőt, a vállalatoknak csak kevesebb, mint fele támogatta teljes mértékben a párizsi megállapodás céljait, annak ellenére, hogy cégük nyilvános klímavállalást tett.
A mesterséges intelligencia olyan - fejlett programozási módszerekkel létrehozott - környezetét észlelő, arra reagáló, öntanuló technológia, amelynek segítségével a tervezés és probléma megoldás hatékonyabbá válik.
A mesterséges tudat bonyolult tanulási algoritmusok segítségével képes a beépített viselkedést célszerűen felhasználni, illetve megismételhető módon megváltoztatni.
A szoftveres-, illetve fizikai alapú mesterséges intelligenciát az ipari robotok mellett felhasználják a mezőgazdaságban, a közlekedésben, a közigazgatásban és az egészségügyi ellátásban, illetve otthonainkban is képviselteti magát (pl. okos otthonok).
A mesterséges intelligencia számos előnye mellett szintén rendelkezik azzal a sajátossággal, hogy alkalmazási területein az automatizált megoldások következtében csökkenti az emberi munkaerőt, illetve felsőfokú képzettség szükséges a létrehozásához, működtetéséhez.
A korszerű technológiák és az ember közötti kapcsolatra is oda kell figyelnünk: törekednünk kell a újonnan kifejlesztett technológiák humanizálására (emberségessé, emberhez közelibbé alakítására), mert az automatizáció és a digitalizáció egy embertelen, személytelen jövőbe vezethet.
Ezeknek a rendszereknek a kiépítésekor a maximális hatékonyság az elsődleges szempont: megkímélik ugyan az embereket sok terhes és felesleges tennivalótól, tehát egyszerűsítik életüket, illetve szórakoztatják őket, de az ipari társadalom automatizált rendszerei számára az emberi képességek – ész, ügyesség, erő – feleslegessé válnak, illetve felszámolják a magánéletet és nagy mértékben megkönnyítik a személyes és üzleti adatok kisajátítását és áruba bocsátását is [21].
Ezek elkerüléséért van kialakulóban egy műszaki–tudományos szemléletváltozás, amely nem a természet feletti uralmat tűzi célul, hanem a takarékos, kíméletes használat vallja, a feltétlen hatékonyság helyett a körülményeknek leginkább megfelelő technológiát használja, nem iktatja ki az embert a folyamatból, inkább munkájának megkönnyítésén dolgozik, energiaigényét a központosított nagy teljesítményű rendszerek helyett kevesebb fogyasztású, megújuló hálózatokból nyeri, illetve a kifogyó földi nyersanyagokra csak a lehető legkisebb mértékben támaszkodik.
Fenntarthatósági szakértői vélemény szerint [14] sem az ipar korszerűsítése, sem a mesterséges intelligencia fejlődése nem fog kiváltani növekvő munkanélküliséget, ehhez azonban az embereknek oktatásokkal, képzésekkel meg kell adni a lehetőséget, hogy beilleszkedhessenek az új gazdasági modellbe.
A múltban sem az új technológiákra való átállások, hanem a különböző okok miatt történő gazdasági hanyatlások, válságok tehetőek felelőssé a tömeges elbocsátásokért.
A kevesebb gyártás önmagában nem fog munkanélküliséget okozni, mert az emberek átcsoportosulhatnak a szolgáltatói oldalra, ahol nagyon fontos feladatot fognak ellátni: a hulladék minimalizálása és a pazarlás elkerülése érdekében a megtermelt javakat a lehető legtovább a gazdaságban kell tartaniuk.
Az internet az emberiség legnagyobb - vagy legalábbis a leginkább kiterjedt fizikai infrastruktúrája, ami azt jelenti, hogy digitális életünk - a tévedések elkerülése végett - nem egy felhőben zajlik, hanem nagyon is a Földön.
Az internet támogatja az összes termelési és szolgáltató szektort, használata rengeteg kényelmi előnnyel jár, akár munkáról, vásárlásról, szórakozásról, vagy tanulásról legyen is szó.
Nagy tömegek számára elérhetővé tétele a 1990-es évek elejére-közepére tehető és ettől kezdve olyan robbanásszerű növekedésnek indult - és tart ma is, hogy minden ezzel kapcsolatos számadat néhány hónap alatt elavul.
Mint minden földi szolgáltatásnak, az internetnek is van ökológiai lábnyoma, méghozzá óriási: dinamikus fejlődésének eredményeképpen üvegházgáz kibocsátása már 2015-ben beérte a globális légi közlekedés szektorát és tovább növekszik, jelenleg 4 százalékban felelős a felmelegedésért - ezért akár külön környezeti hatásként is értelmezhető lehetne.
Hogyan lehetséges, hogy az internet komoly ökológiai lányommal rendelkezik, amikor internetes adatforgalom olyan tisztának tűnik [16]?
Az internet olyan globális számítógépes hálózat, amely összeköttetéseit vezetékes és vezeték nélküli technológiák biztosítják.
A fizikai, kézzelfogható eszközök (műholdak, tenger alatti kábelek, szerverközpontok milliói, személyi számítógépek, tabletek, telefonok, televíziók és más okos eszközök milliárdjai, illetve a sok-sok hozzájuk csatlakoztatható periféria) készítéséhez a földi erőforrások szükségesek, amelyek nyersanyagait ki kell bányászni, az eszközöket le kell gyártani és el kell szállítani a vevőkhöz. Ezek mind-mind üvegházgáz kibocsátással járó folyamatok.
Ezután az eszközöket a használathoz üzemeltetni is kell, ehhez pedig áram szükséges. Ahhoz, hogy az online térben létezhessünk, szerverparkok biztosítják a szolgáltatások és más tevékenységek (filmnézés, vásárlás, kapcsolattartás, játék, kriptobányászat stb...) működtetését, rendelkezésre állását megszakítás nélkül a nap 24 órájának minden percében.
Végül pedig az elhasznált elektronikai eszközökből veszélyes hulladék keletkezik, amelyet a lehető legnagyobb mértékben újra fel kell (kellene) dolgozunk - amivel a bányászattal járó nyersanyagigény is csökkenne.
Az internet működéséhez tehát áram kell, mégpedig csillagászati mennyiségű.
Az áram az adott régió fejlettségétől és környezettudatosságától függően változó részben származik megújuló forrásokból és fosszilis energiát felhasználó erőművekből, ezért az energiatermelés is ehhez igazodó mennyiségű üvegházgáz kibocsátással jár.
Figyelembe véve az internet fejlődési ütemét és az emberi populáció egyre növekvő számát, ahhoz, hogy egyáltalán a digitális világ fenntartható fejlődéséről beszélhessünk, két dologra van égetően szükség: az energiatermelést a szénhidrogének kivezetésével és a megújuló energiák fejlesztésével zöldebbé kell tennünk, illetve be kell vezetnünk az internet szektorban (is) a körkörös gazdaságot az elhasználódott elektronikai termékek minél teljesebb újrafeldolgozásával a kevesebb hulladékképződés és a kevesebb nyersanyag igény miatt, ugyanis a földi erőforrások már most is szűkösek.
Erőteljes technikai fejlődésünk a társadalmi szintek még intenzívebb széthúzódását vetíti elő.
Azok a szintek, amelyeknek oktatási és anyagi lehetőségei hiányoznak követni a fejlődést, még jobban lemaradnak és ez további feszültségek forrása lesz.
A fejlődésből származó egyenlőtlenségek csillapítása és a felzárkóztatás már ma is rendkívül komoly terheket ró a döntéshozókra.
8 milliárd ember esetében már roppant összetett feladat az életterületeknek - és magának a fejlődésnek - fenntartható, rendeleti szabályozása, ezért sokkal több, környezetére is figyelő, életmódjában természethez közelebb álló, példamutató emberre van szükség ahhoz, hogy mások is megértsék, miért szükséges, hogy rátérjenek erre az útra.
Ha segítjük egymást, a terheket, nehézségeket, nézetellentéteket hatékonyabban tudjuk orvosolni.
Így szól a híres környezetvédelmi aktivistától, David Browertől származó mondás.
A jövőnk külalakját a technológia fogja meghatározni, a jövőnk biztosítását viszont a környezetvédelem - a technológia támogatásával.
Kétségtelen, hogy a technológiának nélkülözhetetlen szerepe lesz a mezőgazdaság fenntarthatóvá tételében, a városok és épületek fenntartható tervezésében, a zöldenergia-átmenetben és a klímaváltozás enyhítésében.
Kulcskérdés lesz, hogyan tudjuk megtisztítani, illetve fenntartani a földek, az óceánok, az édesvizek és a levegő tisztaságát.
Képesek leszünk-e együtt élni a természettel úgy, hogy fenntartása, zavartalansága folyamatosan biztosítva legyen.
A túlnépesedés problémáját az embernek saját magának kell megoldania, mert a tápláléklánc és az élőlény hierarchia csúcsán áll.
Már nincs fölötte élőlények rendszerének olyan szintje, ami befolyásolná.
Ez azonban azt is jelenti, hogy függünk minden lejjebb található élőlény szinttől, egészen a láncok alapjául szolgáló növények rendszeréig - ugyanis ha bármelyik szint összeomlik, az ledönti, vagy kritikusan befolyásolja a felette álló, tőle függő szinteket is.
Ezért fontos a biodiverzitás (biológiai sokféleség) növelése, a veszélyeztetett fajok megmentéséért folytatott harc, illetve maga a környezetvédelem:
A népesség robbanásszerű növekedése gyarapodása roppant égető probléma, mert gyakorlatilag minden környezeti problémával és fenyegetéssel összefüggésbe hozható.
Nem kezelhetetlen probléma, de egyetlen ország sem tudja önmaga megoldani, nemzetközi összefogás kell hozzá.
A népességi kérdés napjainkban azonban minden országnak a saját belügye, nemzetközi beavatkozásra csak humanitárius cselekvések, éhínségek, polgárháborúk esetében van lehetőség.
Kérdés, hogy mit várunk el a fejlődő országoktól a legnagyobb környezeti problémával, a túlnépesedéssel kapcsolatban, ha a fejlett országok sem tudnak megszabadulni a fosszilis energiától, vagy a fojtogató méreteket öltő műanyag problémától - pedig évtizedek óta tudjuk, hogy komoly gondokat fognak okozni, ráadásul rendelkezünk a csökkentésükhöz, ellensúlyozásukhoz szükséges technológiákkal is...
Hiába vannak politikai határok, a Föld túlnépesedése nem ismeri az országhatárokat, káros hatással van a természeti környezetre, veszélyezteti az élelmiszer biztonságot, az édesvíz- és az energiakészleteket, illetve rendkívül nagy hatással van a klímaváltozásra - mindezekért a Föld minden országában érezni a hatását.
Minél később teszünk lépéseket a megoldására, annál - hatványozottan - nehezebb dolgunk lesz és egy olyan problémát gördítünk magunk előtt, ami a földi életet - köztük az emberiségét is - nagyban - és nem előnyére - meg fogja változtatni.
Az ember előtti régmúlt időkben a tápláléklánc csúcsán álló fogyasztónak helyzetét az határozta meg, hogy mennyire volt életképes a természetben: milyen megoldásokat fejlesztett ki az életben maradáshoz, illetve mennyire zsigerelte ki azt a tápláléklánc szintet, amitől a léte közvetlenül függött.
Az ember is hasonlókat él át egy fontos különbséggel: amíg a természetben élő növényi és állati életformák nem szennyeznek, nem teszik tönkre környezetüket és nem csökkentik ezáltal életfeltételeiket, az embernek ezekkel is meg kell küzdenie a saját belső viszályai mellett.
Használjuk fel ehhez az általunk felhalmozott, óriási mennyiségű tudást - ennek elemzésével látható lesz a járható és nem járható út is.
A Föld túlnépesedik, ennek hozományaként pedig minden, hozzánk köthető természetet átalakító tevékenység és környezeti szennyezés is egyre erősebbé, egyre intenzívebbé válik.
Természetes folyamat bármely populáció gyarapodása, mert a természet képes gátak között tartani.
Kétségtelen, hogy az emberi populáció lélekszáma túl magas már, de nemcsak azzal van a gond, hogy növekszik, hanem azzal is, hogy a jelenlegi formában sem hosszú, sem rövid távon nem tartható fenn.
Ugyanis (a legszegényebb rétegeket és a ténylegesen környezettudatosan élőket kivéve) kényelmünk, mobilitásunk és szórakozásunk érdekében több környezeti erőforrást használunk fel, mint amennyit a Föld képes reprodukálni, illetve amennyit visszaadunk.
Sok vitát szült már, hogy csillagászati mennyiségű szén-dioxid kibocsátásunkat ellensúlyozni lehet-e kizárólag faültetésekkel, vagy üvegházgáz megkötő technológiákkal, de minden jel arra mutat, hogy sem a természet (részben az erdőket érintő folyamatos károkozások miatt), sem a technológia nem képes erre a jelenlegi szinten.
Arról is számos tanulmány készült már, hogy az életszínvonal növekedése nemcsak luxusjárművekből fakadó többlet üvegházgáz kibocsátást eredményez, hanem vízfogyasztás (és ezzel szennyvíz) növekedést, több földet és több nyersanyagot igényel, amelyekkel több élelmiszert és más terméket kell készíteni (amelyek egy része a pazarlás miatt feleslegessé válik és/vagy kárba vész), több szállítási tevékenységet okoz, több hulladékot generál - és mindezek miatt sokkal több energiát igényel.
Ez a feleslegesen megtermelt és elpazarolt többletenergia pedig nagyon jól jönne a következő generációknak, hogy segítse őket a fenntarthatóbb élet kialakításában.
Ezekkel a lépésekkel sokat segítesz abban, hogy visszaszorítható legyen a Föld kizsákmányolása, mert az emberiség már hét hónap alatt elhasznál annyi erőforrást, amennyi a bolygó megújulóképességének tiszteletben tartása mellett egy évre rendelkezésre áll.
A fenntarthatóság hétköznapi életbe, vásárlásokba való beépülése azokat a cégeket fogja érzékenyen érinteni, akik mindeddig nem foglalkoztak azzal, hogy termékeik igazodjanak a fenntarthatósághoz.
A trendi, de gyakran hamar hulladékká váló termékeket, a felesleges vásárlásra és a felesleges árucikkek felhalmozására való ösztönzést fel fogja váltani a tartósság, a jó minőség és hasznosság.
Amely cégek nem tudják, vagy nem akarják ezeket a feltételeket teljesíteni, azok vásárlókká alakulnak át és egy új arány alakul ki: kevesebb, mindannyiunk jövőjéért is dolgozó cég fog ellátni több tudatos vásárlót.
A túlfogyasztás nem csak használati eszközeinkben, hanem megvásárolt élelmiszereinkben is megmutatkozik.
Ez legjobban a kidobott ételek mennyiségében mérhető, mind háztartási, mind étkezési szolgáltatói szinten (pl. éttermek, áruházak) is.
Ráadásul a fokozódó élelmiszerigények arra ösztönzik a gazdálkodókat, hogy a termelést minden lehetséges eszközzel növeljék.
A cél érdekében előkerülnek a legintenzívebb, természetet leginkább kizsigerelő, leginkább megkárosító mezőgazdasági módszerek is: a kémiai anyagok, a műtrágyák, a rovarirtók.
Ez teljes mértékben érvényes az elektromosságra és a vízfogyasztásra is.
Ez egy olyan fogalom, amely hűen visszaadja a Föld erőforrásaihoz való mértéktelenül pazarló hozzáállásunkat.
Kimerítjük a földi erőforráskészleteket, beszennyezzük a bolygót, kíméletlenül bánunk a növényi- és állati életformákkal - ráadásul ezzel a felelőtlen magatartással óriási feszültségeket gerjesztünk az emberi közösségekben is.
Hogyan működik a jelenleg több, mint 90 százalékot képviselő lineáris gazdaság? Termeld ki, gyártsd le, használd és utána dobd el, minél gyorsabban [24]. Ez a gazdasági rendszer a természeti erőforrások óriási tömegére támaszkodik, amit végül egyre növekvő mennyiségű hulladékká alakít át.
A legtöbb - főleg digitális - termék néhány év után teljesen eltűnik a piacról a technológia fejlődése, vagy konstrukciós problémák miatt.
Ezeket a megvett termékeket nehezebb eladni, vagy megjavítani, illetve a fogyasztói piac által gerjesztett elavultság érzete miatt új termék megvásárlására késztetnek bennünket.
Az igazi, valódi megoldás a globális gazdaság korforgásossá átalakítása lenne, amellyel az anyagok újrafelhasználásával kevesebb nyersanyag-kitermelést és hatékonyabb gyártást végeznénk, illetve kevesebb hulladékot termelnénk.
Vannak olyan kezdeményezések (például az iFixit.com [9]), amelyek alternatívát igyekeznek nyújtani a rendkívül pazarló viselkedésre és arra ösztönzik az embereket, hogy ne dobják ki, hanem javítsák meg a hibás eszközeiket.
Keress Te is hasonló nagyszerű, pazarlást csökkentő kezdeményezéseket és továbbítsd ismerőseidnek is!
Az otthoni javítás azonban csak akkor igazán hatékony, ha a gyártók is támogatják a javításhoz való jog kiszélesítését és biztosítják az anyagilag elérhető, könnyen beszerelhető, moduláris cserealkatrészeket, amivel jelentősen megnövelhető a termékek használati ideje és nagy mértékben csökken az elektronikai hulladék mennyisége.
Nemcsak a digitális és egyéb eszközökkel bánunk mérhetetlenül pazarlóan, hanem az élelmiszerrel is. A felmérések szerint évente 2.5 milliárd tonna élelmiszert dobnak ki a termelők, kereskedők és fogyasztók, ami az élelmiszertermékek 25-30 (egyes felmérések szerint 40) százalékát teszi ki!
A feleslegesen legyártott élelmiszerek és az ételhulladék a globális üvegházhatást okozó gázkibocsátás 10 százalékáért felel - az élelmiszerrendszer természetre és a klímára gyakorolt káros hatásai óriásiak.
Tudatosítani az emberekben, hogy ez egy valós probléma és szervesen kapcsolódik az életünk minden területéhez: a vásárláshoz, a főzéshez, az étkezéshez, a munkához, a hobbihoz és más szabadidős tevékenységekhez, a hulladék képződéséhez és szétválogatásához.
Befolyásol bennünket az elérhető ételek csomagolása, kiszerelése, mennyisége, ára, lejárati ideje és akciózása, a kulináris hagyományaink, a főzésre szánt időnk, a fáradtságunk és a berögződött szokásaink (pl. nem esszük kétszer ugyanazt, vagy a vendégek számára több étel készítünk, nehogy valaki éhen maradjon).
A háztartásoknak nyitottnak kell lenniük a kampányokban megosztott, mindennapi életre és tevékenységekre vonatkozó tippekre és tanácsokra. Megismerhetik a pénztakarékosság, a kertészkedés, a komposztálás, az előre tervezés, az élelmiszer tárolás, tartósítás, elkészítés, és felhasználás trükkjeit.
Külön érdekes az "Eat This First" kampány, amely arra ösztönzi az embereket, hogy hűtőszekrényeikben különítsenek el helyet a leghamarabb elfogyasztandó élelmiszereknek, hogy azok fogyjanak el először.
Felmerül a kérdés, hogy megéri-e foglalkozni a befőzéssel, az aszalással, vagy a szárítással? Nézzük csak meg a boltban kapható termékek címkéjén a hozzávalókat: mi minden van egy üveg szörpben, vagy egy kenyérben - és miután jogosan megrémültünk, megértjük, hogy megéri-e.
Miért vennénk meg ezeket a termékeket, illetve sok-sok csomagolóanyagukat, amikor magunk is elkészíthetjük őket és hozzávalóikat a kertben (vagy városban balkonládában, közösségi kertben) is megtermelhetjük és eltehetjük későbbre?
A háztartások az élelmiszerek megtermelése mellett nagyban hozzájárulhatnak az élelmiszer pazarlás elkerüléséhez napi rutinjaik újragondolásával és csak a szükséges mennyiségű étel előállításával is.
Ha mégis több étel készül, mint amennyi elfogy, akkor üljünk le egy pillanatra és gondoljuk át, mi volt az oka és legközelebb hogyan lehetne megelőzni. Hiszen a pazarlással nemcsak a felesleges ételt dobjuk ki, hanem az előállításához szükséges energia és pénz is kárba vész.
A tudatos vásárlással és a tudatos élelmiszer-felhasználással amellett, hogy sokat spórolhatsz, a Földnek is kedvezel, mert kevesebb hulladékkal és kevesebb környezetszennyezéssel jár.
Az önfenntartás nem elmélet, hanem élő gyakorlat. Az önfenntartásra törekvő életmódban kizárt a túlfogyasztás - nagyon pontosan megmutatja, hogy mennyit lehet fogyasztani: semmiképpen nem többet, mint amit megtermelünk! Ebben az életformában nem dobunk ki még használható dolgokat, csak azért, mert már kapható egy trendibb új.
Sok embernek lehetősége van megtermelnie az alapvető élelmiszereket magának és családjának, ha van egy kis termőföldje (saját kertjében, vagy nyaralójánál), vagy ha van egy terasza balkonládákkal.
Míg sokan azt feltételezik, hogy a népesség stabilizálása, sőt csökkenése elkerülhetetlenül ártana a gazdaságnak, demográfiával és fenntarthatósággal foglalkozó kutatók megállapították [30], hogy az alacsonyabb termékenységi arány 2055-re nemcsak alacsonyabb kibocsátást, kevesebb szennyezést, hanem 10 százalékos egy főre jutó jövedelemnövekedést is eredményezne. Emellett az alacsonyabb termékenységi ráta a nemek közötti egyenlőségre is pozitív hatással lenne.
Az emberi populáció további növekedésének visszaszorítása azonban rendkívül összetett probléma, amelyet - megvizsgálva a kiváltó okokat - eltérően kell kezelni a fejlett és a fejlődő országokban.
Az országok tekintetében sok olyan korlátozó tényező van, ami gátat szab a lehetőségeknek: pszichológiai, kulturális, képzési (vagy inkább képzetlenségi), vallási, illetve a régi megszokásokon, hagyományokon, hiedelmeken alapuló nézetek.
A szakértők úgy gondolják, hogy mindenképpen el fog jönni a szükség ideje és le fogja dönteni ezeket a korlátokat.
Számos javaslat született már, amelyek segíthetnek megoldani a népességnövekedés problémáját:
Seth Wynes és Kimberly A Nicholas fenntarthatósági szakértők 2017-ben megjelent tanulmánya [12] kiemeli, hogy a kormányzati ajánlások és az oktatás nem fordítanak elegendő figyelmet a leghatékonyabb éghajlatváltozás mérséklő tevékenységre.
Kutatásuk szerint messze a leghatékonyabb (és költségek szempontjából is kedvező) klímavédelmi intézkedés a közegészségügy keretein belül van:
A jövőnk külalakját a technológia fogja meghatározni, a jövőnk biztosítását viszont a környezetvédelem - a technológia támogatásával.
Kétségtelen, hogy a technológiának nélkülözhetetlen szerepe lesz a mezőgazdaság fenntarthatóvá tételében, a városok és épületek fenntartható tervezésében, a zöldenergia-átmenetben és a klímaváltozás enyhítésében.
Kulcskérdés lesz, hogyan tudjuk megtisztítani, illetve fenntartani a földek, az óceánok, az édesvizek és a levegő tisztaságát.
Képesek leszünk-e együtt élni a természettel úgy, hogy fenntartása, zavartalansága folyamatosan biztosítva legyen.
Használjuk fel ehhez az általunk felhalmozott, óriási mennyiségű tudást - ennek elemzésével látható lesz a járható és nem járható út is.