Háború
A HÁBORÚK VÉGIGKÍSÉRIK AZ EMBER TÖRTÉNELMÉT.
AMELLETT, HOGY ELVISELHETETLEN SZENVEDÉSSEL JÁRNAK, A TERMÉSZETBEN IS ÓRIÁSI KÁROKAT OKOZNAK.
AZ ERŐSZAKOS VERSENGÉSEK MEGAKADÁLYOZÁSA EGYRE NAGYOBB FELADAT, MERT A KLÍMAVÁLTOZÁS A HELYZETI ELŐNYÖKET NYÚJTÓ TERMÉSZETI ERŐFORRÁSOKAT - IVÓVÍZ, TERMŐFÖLD, ÁSVÁNYKINCSEK, FOSSZILIS ENERGIAHORDOZÓK - IS FELÉRTÉKELI.
MIT TEHETSZ?
MUTASS JÓ PÉLDÁT - TÖREKEDJ ÉLETED MINDEN TERÜLETÉN A BÉKÉS MEGOLDÁSOKRA!
AZ ÉHEZÉS ÉS A SZEGÉNYSÉG LEKÜZDÉSE ALAPFELTÉTELE A BÉKÉNEK - TÁMOGASD A RÁSZORULÓKAT!
A KLÍMAVÁLTOZÁS ELŐSEGÍTI A KONFLIKTUSOK LÉTREJÖTTÉT, ILLETVE SÚLYOSBÍTJA A MÁR MEGLÉVŐKET.
VEGYÉL RÉSZT A KLÍMAVÁLTOZÁS ELLENI KÜZDELEMBEN!
Amióta az ember megjelent a Földön, néhány rövid ideig tartó békés időszaktól eltekintve történelmét folyamatos háborúskodás kísérte.
A háborúk az iszonyatos emberi fájdalmak mellett minden esetben a természet, a környezet óriási pusztításával is együtt járnak.
A háborúk jellemzően nézeteltérések, sérelmek, területi igények, anyagi javak miatt robbannak ki.
A klímaváltozás is erősíti a háborúk kiváltó okait, mert felértékeli a természeti erőforrásokat és ennek következtében a jövőben megnőhet az ellenőrzésükért, birtoklásukért, kiaknázásukért kirobbanó konfliktusok száma.
Fordítva is igaz: a háborúk is erősítik a klímaváltozást, illetve tönkreteszik a természetet, amitől a létünk függ.
A felmelegedés következtében kialakuló szélsőséges időjárási viszonyok (pl. hőhullámok, szárazságok) regionális konfliktusokat, élelmiszer- és ivóvíz válságot generálnak.
Ez a feszült légkör a fegyveres konfliktusok esélyét is növeli.
Nagyon nehéz feladat ezekben a térségekben fenntartani a békét.
A háborúk ösztönzőleg hatnak a fegyvergyártásra, de minden más hátrányt szenved a veszélyessé vált térségekben: a mindennapi élethez szükséges szolgáltatások (egészségügy, oktatás, ipari és mezőgazdasági termelés, élelmezés, közüzemi szolgáltatások), az export-import tevékenységek (pl. üzemanyagok, élelmiszerek, ipari alapanyagok) és a globális teher- és személyszállítás (el kell kerülni a háborús térséget).
Ha egy háborúval veszélyeztetett térség meghatározó szerepet tölt be az élelmiszer termelésben, a bányászatban, vagy az energiaellátásban, akkor a háború alatt ezek akadályoztatása miatt kialakuló gazdasági problémák akár a kontinensre, vagy az egész Földre kiható negatív hatásokkal járhatnak (pl. éhezés, nyersanyag hiány, energiaválság, tőzsdei mélypontok), illetve minden háború gerjesztő hatással van az éghajlatváltozásra is.
Ez látjuk a 2022-től zajló ukrajnai háborúval kapcsolatban is - az onnan származó termények és fosszilis energiahordozók exportjának visszaesése jelentősen befolyásolja az ellátást és az árakat a környező országokban, sőt egész Európában.
Egy háborúval sújtott térségben mindenhol káosz tapasztalható: éhező és menekülő (vagy éppen óvóhelyeken megbújó) emberek, felgyújtott és hosszan égő katonai célpontok, lerombolt épületek, beszennyezett vizek, erdőtüzek (amelyeket még eloltani sem lehet a háborús övezet miatt), elhullott állatok és megtépázott természet mindenfelé.
Az életfeltételek drasztikus csökkenése miatt országon belüli, illetve fejlett országokat megcélzó tömeges migráció (elvándorlás), illetve úgynevezett klímavándorlás bontakozhat ki ezekben a többszörösen veszélyeztetett térségekben.
Egy háború nemcsak a szemben álló felekről és a hadseregekről szól, hanem a civil lakosságról is, ami komoly kérdéseket vet fel.
A döntéshozók a háború mellett való kiállásuk esetén vajon képesek lesznek a lakosság sértetlenségének biztosítására? Az idősek megkapják járandóságukat és a megérdemelt nyugodt légkört? A dolgozó felnőttek továbbra is részt tudnak venni az ország fenntartásáért, fejlődéséért folytatott munkában? A gyermekeknek és a (nem besorozott) fiataloknak folyamatos marad az oktatás? És vajon milyen jövőképet kapnak maguk elé, illetve látnak maguk előtt?
Nem csak fizikailag kézzelfogható ellentétek léteznek: napjainkban a kiberháború idejét éljük.
Ezt azt jelenti, hogy a digitális világ sem mentesül az erőszaktól: hackerek igyekeznek betörni a védett rendszerekbe, zsaroló és számítógépeket megkárosító vírus programok keringenek az interneten, az emberek háborús és más erőszakos játékokkal játszanak.
Stratégiai célpontokat, kormányzati-, banki-, energiaszolgáltató-, vagy egészségügyi informatikai rendszereket megcélzó kibertámadással akár országos szintű gazdasági bénultságot - és így óriási károkat - lehet okozni.
A digitális világ más veszélyeket is rejteget magában: olykor már annyira megtévesztő, hogy nem mindenki képes elhatárolni a virtuális környezetet a valóságtól.
A technológia, különösen a mesterséges intelligencia által generált képek és videók már a szakemberek számára sem mindig felismerhetők.
A mesterséges intelligencia által okozott lehetséges hatások sora egyre bővül és gyakorlatilag lehetetlen előre jelezni a várható hatásait.
A háborúkat követő helyreállítási folyamatok hatalmas költségekbe és erőfeszítésekbe kerülnek.
A tönkrement stratégiai fontosságú építmények, a civil épületek, a megrongálódott utak, hidak mellett a természeti környezet is óriási sebeket szenved el.
Hosszú évekig is eltarthat, amíg a háború sújtotta terület újra a régi lesz és csak az emlékművek árulkodnak róla az utókornak.
Jelenleg négy hatályban lévő (humanitárius jogi, illetve nemzetközi hadijogi) genfi egyezmény van, azonban neves tudósok és kutatók még 2019-ben nyílt levélben [1] sürgették, hogy az ötödik genfi egyezmény értelmében háborús bűncselekmény legyen a környezeti károkozás.
Az egyezmény elfogadása esetén új szabályzat gondoskodna a válságövezetek vadvilágának védelméről, a vadászatra használt fegyverek terjedésének kordában tartásáról és biztosítaná, hogy a katonai erők felelősségre vonhatóak legyenek az általuk okozott környezeti károkért.
A világ kormányai által a szabályokat a nemzetközi jogrendszerbe is beépítve segítené a veszélyeztetett fajok megóvását, illetve támogatást jelentene az olyan emberi közösségek számára, amelyek megélhetésére veszélyt jelent a környezet pusztulása.
Az erőszakos versengések megakadályozása, megoldása napjaink egyik legnagyobb és egyre növekvő kihívását jelenti.
A háborúk megelőzésének legfontosabb előfeltétele az, ha minimálisra csökkenthetőek a kiváltó okok.
Ez a nézetellentétek feltárásával kezdődik, amelynek minden esetben kívánatos következménye a békés megoldási javaslatok kidolgozása.
António Guterres ENSZ-főtitkár 2018-ban a világszervezet Biztonsági Tanácsában felszólalva elmondta [5], hogy a megoldások alapja az lehet, hogy az országok a természeti erőforrásaikat (ivóvíz, termőföld, ásványkincsek, fosszilis energiahordozók), illetve a megtermelt javakat (élelmiszer, termények, megújuló energia) és a környezetbarát, fejlett technológiákat átalakítják a közös együttműködésük elemévé és olyan kölcsönös megállapodásokat hoznak létre, amely mindegyik érintett ország számára kedvező.
Ilyen együttműködések már léteznek, például Bolívia és Peru közötti együttműködés a Titicaca-tó területére vonatkozóan, vagy a Spanyolország és Portugália közötti vízgazdálkodási megállapodások.
A 21. századra az édesvíz élet-halál kérdéssé nőtte ki magát. A világ népességének 40 százaléka él határokon átnyúló vízbázisok (tavak, tározók, folyók) területén, ezért a lokális vízválságok sok helyen könnyen nemzetközi konfliktusforrásokká alakulhatnak.
A víz megfelelő elosztása kulcsszerepet játszik a nemzetközi béke fenntartásában.
A klímaváltozás negatív hatásai erősítik a meglévő helyi konfliktusokat és ez a zsugorodó termőterületek, valamint a vízlelő helyek iránti elkeseredett küzdelembe torkollik, országhatáron belüli, régiós, de akár nemzetközi migrációs hullámokat is elindítva.
2018-as adatok alapján évente 25 millióan kényszerülnek elmenekülni otthonukból az éghajlat változása miatt, háromszor annyian, mint akik háborúk és a politikai üldöztetés miatt menekülnek el [10].
A Világbank 2021-ben megjelent jelentése [2] szerint 2050-re 216 millió embernek kell majd elhagynia az otthonát a klímaváltozás miatt (a legérintettebb régiók az afrikai szubszaharai térség, Kelet- és Dél Ázsia, illetve Latin-Amerika, a legfőbb okok pedig a terméshozam csökkenése, a vízhiány és az emelkedő tengerszint), sőt, más szakértők szerint [3][8] - ha nem mérséklődik a károsanyag-kibocsátás mértéke - az 1-3 milliárdot is elérheti a következő 50 évben azoknak az embereknek a száma, akik lakóhelyén elviselhetetlenné válik a klíma, olyan migrációs válságot elindítva ezzel, amelyet még nem látott a világ.
A Világbank szerint ennek nem feltétlenül kellene így lennie: átfogó klímastratégia alkalmazásával (emissziócsökkenés, migráció kezelés és mielőbbi cselekvés) a költözések négyötöde megelőzhető lenne.
Szakértői vélemény szerint [4] a migráció legfőbb oka a globalizáció előnyeihez való egyenlőtlen hozzáférés és az ebből következő társadalmi, illetve gazdasági változások - és ezek az átalakulások nemcsak a migrációra, hanem a klímaváltozásra is hatnak.
Ezeken a folyamatokon segítene a gazdasági és elosztási rendszerek újragondolása, amelyben nagyobb hangsúlyt kapna helyben történő termelés és értékesítés: ezzel növelnék a lét- és fizikai biztonságot és a munkahelyek számát, illetve csökkentenék a vidéki területek elnéptelenedésének folyamatát és a szállítási igényt, ami jó hatással lenne a környezetre, ez pedig saját létfeltételeink javítását jelentené.
A világ legnagyobb sivatagának, az afrikai Szaharának déli részén fekvő, "éhségövnek" is nevezett Száhel-övezetben zajló népességrobbanás külön figyelmet igényel, mert az egyre szárazabb éghajlat miatt terjeszkedő sivatagok következtében nem lesz elegendő víz és élelem a növekvő népesség ellátásához.
Ezt a folyamatot meg kell állítani, mert ezekből a térségekből több százmillió ember fog elmenekülni, olyan elviselhető, alkalmas éghajlatot és gazdasági körülményeket keresve, mint amilyen pl. Európában van.
A szakértők azonban rámutattak arra is, hogy ha az országok már ma elkezdik csökkenteni üvegházgáz kibocsátásukat, helyreállítják a létfontosságú ökoszisztémákat és segítik az emberek alkalmazkodását a megváltozott körülményekhez, a klímavándorlás súlyossága akár 80 százalékkal csökkenthető.
Időben felismerve tehát a problémákat, a veszélyeztetett térségeket anyagilag, illetve természetet helyreállító tevékenységekkel támogatva elkerülhetőek lehetnének a háborúkba torkolló komoly nézetellentétek, amelyek csak tovább rombolnák a természetet, tovább csökkentve az ott élők életfeltételeit.
A kőolaj kulcsfontosságú volt az ipari forradalomtól kezdve egészen napjainkig, azonban néhány évtizeden beül számítanunk kell olyan mértékű fogyására, hogy megmaradt készletei már nem lesznek képesek kielégítően támogatni az emberiség egyre növekvő energiaigényét.
Ez azt jelenti, hogy már ma törekedünk kell olyan technológiák készítésére és felhasználására, amelyek nem függnek a kőolajtól, mert az idő előrehaladtával az egyre fogyó fosszilis energiahordozó energiaválságot fog előidézni, birtoklása háborúk kiváltó oka lesz, felhasználása pedig tovább fokozza az éghajlatváltozást.
Sokat tehetsz ezek elkerüléséért:
A 20. századra egy olyan verseny volt jellemző, amelyben folyamatos csata zajlott a természeti erőforrások birtoklásáért és az elérési útvonalak ellenőrzéséért - ezért törtek ki háborúk és ezért jöttek létre szövetségek.
A 21 század első negyedének végéhez közeledve már nem lehet kizárólag az egyre fogyó természeti erőforrásokra támaszkodni.
Az átalakulásban kiemelt szerepe lesz a mérnökségnek, mert nagyban hozzájárulhatnak, hogyan maradnak élhetőek az egyre terjeszkedő nagyvárosok, hogyan lesz képes ellátni az egyre növekvő népességet a mezőgazdaság, illetve hogyan lehet kielégíteni féktelen energiaéhségünket.
Vannak olyan elképzelések, amely szerint a legfontosabb élelmiszernövényeket a Földön azokon a helyeken kellene termeszteni, amelyek a klimatikus és talajadottságok miatt erre a legalkalmasabbak, tehát ahol a lehető legkisebb környezeti lábnyom (vízfogyasztás, szén-dioxid kibocsátás, biodiverzitásra kifejtett hatás) mellett a lehető legnagyobb hozamot lehetne elérni.
Az így megtermelt élelmiszer alapanyagokkal elláthatóak lennének azok a területek is - csökkentve az élelmiszerhiányból fakadó belső feszültségeket - amelyek földrajzi elhelyezkedése nem teszi lehetővé a népességet kielégítő szinten ellátó mezőgazdaságot.
Ehhez azonban önzetlen országok közötti együttműködés szükséges, ahol a megtermelt javak az igényeknek megfelelően, méltányosan kerülnek elosztásra.
Nem csak háborúkat kiváltó nézetellentétek vannak, hanem mindannyiunk hétköznapi életének részei a kisebb-nagyobb civakodások, verekedések, igazságtalanságok.
A Föld országai csillagászati összegeket fordítanak a fegyverkezésre, határaik és saját országuk közbiztonságára.
Elérkezett az idő, amikor az embereknek már nem egymásban kellene az ellenséget látniuk, hanem egy olyan jelenséggel kellene egymást támogatva felvenniük a harcot, ami markánsan befolyásolni fogja közös jövőnket és egyformán veszélyeztetni fog minden kialakult életet:
Az embereket fel kell készíteni a változásokra és tudatosítani kell bennük a tennivalókat is.
Mindenkinek el kell fogadnia, hogy a tennivalókból akkora részt kell vállalnia, amekkora méretű a maga után hagyott lábnyom.
A 2023-as Föld napján (2023.04.22.) egy óvoda ajtaján a következő szöveg volt olvasható:
A felelősségvállalás egyaránt vonatkozik egyenként az emberekre és a nagy szervezetekre, országokra is.
A fejlett, gazdag országok és a nagy, nemzetközi ipari hatalmak a saját, fenntarthatóságot szem előtt tartó átalakulásuk mellett segíthetnék, támogathatnák a megváltozott körülményekhez való alkalmazkodását azoknak a szegényebb országoknak és régióknak, amelyek kevésbé járulnak hozzá az éghajlatváltozáshoz.
Az ilyen, egymás megsegítésére irányú cselekedet azért rendkívül gáláns, önzetlen magatartás, mert a legszegényebb országokban élők, akik szinte semmit sem tettek a klímaváltozás előidézéséért - ahogy lehetőségeik sincsenek fellépni ellene -, ők érdemlik meg igazán a legtöbb támogatást és a legkevesebb elmarasztalást.
Másrészt a feltörekvő, szegény országok kibocsátása gyakorlatilag már ma sem haladja meg a 2030-as kibocsátási célokat, ellenben a fejlett országokkal, akik az elmúlt bő másfél évszázadban (az iparosodástól számítva) jóval nagyobb részben járultak hozzá a Föld légkörének átalakulásához - ezért nagyobb szerepet, nagyobb költségeket is kell vállalniuk a klímaváltozás enyhítése érdekében.
Ugyanez a szerep- és költségvállalás érvényes az egyes társadalmakon belül - függetlenül annak gazdagságától - a jómódúak és a szegények viszonylatában is.
A klímaváltozás negatív hatásai erősítik a meglévő helyi konfliktusokat és ez a zsugorodó termőterületek, valamint a vízlelő helyek iránti elkeseredett küzdelembe torkollik, országhatáron belüli, régiós, de akár nemzetközi migrációs hullámokat is elindítva.
A szakértők azonban rámutattak arra is, hogy ha az országok már ma elkezdik csökkenteni üvegházgáz kibocsátásukat, helyreállítják a létfontosságú ökoszisztémákat és segítik az emberek alkalmazkodását a megváltozott körülményekhez, a klímavándorlás súlyossága akár 80 százalékkal csökkenthető.
Időben felismerve tehát a problémákat, a veszélyeztetett térségeket anyagilag, illetve természetet helyreállító tevékenységekkel támogatva elkerülhetőek lehetnének a háborúkba torkolló komoly nézetellentétek, amelyek csak tovább rombolnák a természetet, tovább csökkentve az ott élők életfeltételeit.
A kőolaj kulcsfontosságú volt az ipari forradalomtól kezdve egészen napjainkig, azonban néhány évtizeden beül számítanunk kell olyan mértékű fogyására, hogy megmaradt készletei már nem lesznek képesek kielégítően támogatni az emberiség egyre növekvő energiaigényét.
Ez azt jelenti, hogy már ma törekedünk kell olyan technológiák készítésére és felhasználására, amelyek nem függnek a kőolajtól, mert az idő előrehaladtával az egyre fogyó fosszilis energiahordozó energiaválságot fog előidézni, birtoklása háborúk kiváltó oka lesz, felhasználása pedig tovább fokozza az éghajlatváltozást.
Sokat tehetsz ezek elkerüléséért:
Nem csak háborúkat kiváltó nézetellentétek vannak, hanem mindannyiunk hétköznapi életének részei a kisebb-nagyobb civakodások, verekedések, igazságtalanságok.
Elérkezett az idő, amikor az embereknek már nem egymásban kellene az ellenséget látniuk, hanem egy olyan jelenséggel kellene egymást támogatva felvenniük a harcot, ami markánsan befolyásolni fogja közös jövőnket és egyformán veszélyeztetni fog minden kialakult életet:
Az embereket fel kell készíteni a változásokra és tudatosítani kell bennük a tennivalókat is.
Mindenkinek el kell fogadnia, hogy a tennivalókból akkora részt kell vállalnia, amekkora méretű a maga után hagyott lábnyom.
A felelősségvállalás egyaránt vonatkozik egyenként az emberekre és a nagy szervezetekre, országokra is.