Tengeri túlhalászat, hajós vízszennyezés
A FÖLD TENGEREINEK, ÓCEÁNJAINAK A FAUNÁJUKAT ÉS ÉLŐHELYEIKET VESZÉLYEZTETŐ TÚLHALÁSZAT MELLETT MÁS NAGY TERHEKET IS VISELNIÜK KELL.
A KÖZVETLENÜL BEÖNTÖTT ÉS A FOLYÓKBÓL BEÚSZÓ SZEMÉTHALMOK, A SZENNYEZŐ HAJÓFORGALOM ÉS A LEVEGŐBŐL BEMOSÓDÓ KÁROS ANYAGOK ELSAVASODÁSUKAT, ÉLŐVILÁGUK VESZÉLYEZTETÉSÉT EREDMÉNYEZI.
MIT TEHETSZ ELLENE?
NE VÁLASSZ TÚLHALÁSZOTT FAJOKBÓL KÉSZÜLT ÉTELT ÉS ALAKÍTSD ÁT TÁPLÁLKOZÁSOD FENNTARTHATÓVÁ!
CSÖKKENTSD MEGTERMELT HULLADÉKOD ÉS SZEMETED MENNYISÉGÉT - NE NÖVELD VELÜK A TERMÉSZET TERHÉT!
TÁMOGASD A FENNTARTHATÓ, HELYI GAZDASÁGOKAT TARTÓS, JÓ MINŐSÉGŰ TERMÉKEIK MEGVÁSÁRLÁSÁVAL, MERT EZZEL A HULLADÉKKÉPZŐDÉST ÉS A SZÁLLÍTÁS KÖRNYEZETI TERHÉT EGYARÁNT CSÖKKENTED!
A Föld tengerei, óceánjai komoly veszélyben vannak.
Amellett, hogy sok helyen gigantikus méretű szeméthalmok úsznak rajtuk, a teherhajó forgalom, a hajóturizmus és a túlzott mértékű halászat (a vizek 90 százalékát a túlhalászat veszélye fenyegeti) is hatalmas problémákat jelent.
Egyrészt azért, mert a túlhalászat miatt a tengeri élőlények képtelenek helyreállítani állományukat, másrészt pedig a szállítással, vagy halászattal foglalkozó hajós tengeri közlekedés óriási mennyiségű káros anyagot - fáradt olajat, kátrányt és fedélzetről származó szennyezéseket - juttat a vízbe, szén-dioxidot és kén- és nitrogén oxidokat pedig a levegőbe - abba a levegőbe, amely közvetlen érintkezésben van a vízzel.
Ezek, a vizet intenzíven savasító szennyezések folyamatosan rombolják a tengerek élővilágát és szétzilálják a táplálékláncokat.
Az intenzív hajóforgalom miatt beszennyezett vizekből kifogott halak élelmiszerügyi vizsgálati paraméterei messze meghaladják az egészségügyi határértékeket.
A tengeri halállományok háromnegyede veszélyeztetett állapotba került a túlzott mértékű ipari halászat következtében.
A mangrove erdők és a korallzátonyok több, mint egyharmada már tönkrement.
Mi több, a felbecsülhetetlen értékű, az óceánok fenekének csupán 0.2 százalékát borító, de a tengeri fajok legalább egynegyedének (!) otthont nyújtó korallzátonyok 2050-re teljesen eltűnhetnek az éghajlatváltozás miatt.
A hajók és mélytengeri fúrások egyre fokozódó víz alatti zajszennyezése nagy mértékben károsítja a hanggal érékelő és kommunikáló fajok tájékozódását és életfeltételeit.
A nagyüzemi túlhalászat miatt a fejlődő országok tenger melletti szegény közösségekben élő, elsődleges megélhetési forrásukat a tengerből szerző emberek éheznek.
A hal milliárdok nélkülözhetetlen élelme, egyes régiókban azonban (pl. Földközi-tenger, Fekete-tenger, Csendes-óceán délkeleti része) a fajok kétharmadát túlhalásszák, (gyakran engedély nélkül) és így az állomány folyamatosan csökken - ha ez a tendencia folytatódik, a világ óceánjaiban élő halak fele az ipari méretű halászat áldozata lehet.
Roppant magasak a túlhalászat járulékos veszteségei is: az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) 2018-as jelentése [4][5] szerint minden harmadik kifogott hal kárba vész – soha nem esszük meg, mert soha nem készítenek belőle ételt - ezeket a halakat vagy kidobják, vagy megrohad előtte.
Hogy miért vész kárba a globális fogás 35 százaléka? A fogás negyede vagy nem kívánt fajta vagy egyszerűen túl kicsi az állat és a halászhálókról ki- vagy visszadobják a vízbe (adott esetben a hálóktól összenyomorodva, sérülten) - többségüket azonban a megfelelő ismeretek, vagy felszerelés hiánya (pl. nincsenek hűtőberendezések) miatt fogják ki feleslegesen.
Ez a pazarlás a robbanásszerűen szaporodó halfarmokra különösen igaz - ráadásul a halgazdaságokban tenyésztett állatok élelmezését sokszor tengerekből, óceánokból származó szardíniával, szardellafélékkel és más fajokkal végzik és az így elhasznált évi 20 millió tonna hal igen komoly veszteség, illetve az óceánokból származó tápanyagként felhasznált halak szennyezettek is lehetnek, ami bekerülhet a tenyésztett állatokba is.
Több, mint 820 millió ember (halászok, halászati dolgozók és családjaik) közvetlen élelmezése és jövedelme függ a halászattól és az akvakultúrától.
Ebből a halászati iparág kb. 60 millió személyt, 4.6 millió halászhajót, bárkát és csónakot alkalmaz, így egyre sűrűbben fordul elő, hogy egy adott helyszínen túl sok hajó túl kevés halat fog - ennek a jelenségnek egyik velejárója, hogy az elmúlt 40 évben háromszorosára duzzadt a túlhalászott fajok száma.
Ez azt jelenti, hogy egyes fajok eltűnnek a vizekről, amit a klímaváltozás is súlyosbít: közrejátszik abban, hogy a trópusi vizekről a halak elvándorolnak a mérsékeltebb, hűvösebb időjárással rendelkező vizekbe - azok a trópusi országok pedig nagy veszteségeket könyvelhetnek el, amelyek gazdasága függ a halászattól.
A vonó- és kotróhálós hajók óriási területeken ejtenek végzetes sebeket a tengerfenéki élőhelyekben, illetve felszakítják a tengerfenék üledékeit, amivel felszabadítják a régmúlt idők elpusztult élőlényeiből képződő, ott eltárolt szén-dioxidot, hatalmas mennyiségű - egyes kutatások szerint a repülős közlekedéssel egyenértékű - üvegházgáz légkörbe való bejutását eredményezve.
Minden egyes évben több százezer tonna kiszolgált, vagy elhagyott háló kerül az óceánokba bálnák, fókák, teknősök és sok-sok más élőlény pusztulását okozva.
Eddig jellemzően a tengerek felső 200 méteres mélysége volt a halászat elsődleges célpontja, de a technika mára lehetővé tette az 1000 méter mélységig történő halászatot is.
Az itt élő, lassan szaporodó és lassan növő halaknak azonban fontos szerepük van az óceáni növények életciklusában (így a szén-dioxid-megkötésükben) és lassabb életciklusuk miatt a kitermelésük rossz hatással lehet a populációkra és a tengeri folyamatokra is - elsősorban azért, mert az óceáni halászat globálisan még nincs hatásosan szabályozva.
A túlhalászat és az ezzel kapcsolatos szennyezések sok problémát okoznak - azonban nemcsak a természet élővilágának, hanem az embereknek is:
Az egyre csökkenő tengeri halpopulációk következetesen egyre kevesebb fogással fognak járni és az árak emelkedését váltják ki.
Az egykor olcsó fehérjeforrást egyre kevesebben tudják majd megfizetni, ami a fejlődő régiókban éhezést eredményezhet, illetve erősítheti azt, általában véve pedig keresletcsökkenéssel jár együtt.
Ez pedig tömeges elbocsátásokat hozhat maga után a halászati szektorban, ami társadalmi katasztrófát és migrációt vetít előre.
A tengerben élő, napfény energiáját felhasználva fotoszintézisre - és így oxigéntermelésre - képes mikroszkopikus organizmusokra, a fitoplanktonokra komoly hatással vannak az olajszennyezések, a növényvédő szerek, a tengerekbe kerülő műanyaghulladékok (többek között, mert eltakarják a napfényt) és a vízsavasodás.
Ez miért nagy probléma?
Az óceán megújuló erőforrás és képes lesz ellátni a következő generációkat is, ha komolyan vesszük a problémákat és hatékonyan fellépünk ellenük.
Ennek feltétele, ha fenntartható kereteken belül élünk és felszámoljuk azokat a természetet leromboló tényezőket, amelyeket mindössze egyetlen emberöltő alatt véghez vittünk.
Ne gondolja azt senki, hogy az óceánok problémája csak a távoli jövőben okozhat gondokat, egyébként sem tehet ellene semmit.
A túlhalászás a 70-es években indult és már akkor, mindössze 15 év alatt az óceánok élővilágának drasztikus csökkenését eredményezte.
A műanyaggyártás is a 70-es években lendült be, mára gigantikus méretű műanyag hulladékszigetek úsznak az óceánokon és teszik tönkre az élővilágukat.
A klímaváltozás és a szennyezések miatt melegedő és savasodó óceánok minden eddiginél pusztítóbb viharokat idéznek elő, miközben a sarkvidéki jégolvadások miatt vízszintjük folyamatosan emelkedik és ezzel a tengerpartok mellett, illetve szigeteken élő emberek millióinak életét fenyegetik...
Méghogy ezek ellen nem tudnánk tenni? Dehogynem. Csak annyit kellene tennünk, hogy utánanézünk és megértjük, hogy tevékenységeink milyen hatással vannak a környezetre - és igyekszünk ennek figyelembe vételével élni.
A York Egyetem, az Oxfordi Egyetem és a Greenpeace vezető akadémikusai 2019-ben létrehoztak egy kezdeményezést [7][8][9]: "30x30: A Blueprint For Ocean Protection".
A kezdeményezés hatalmas feladatot emelt fel a vállára: ki akarják harcolni, hogy 2030-ig az óceánok egyharmada védett terület legyen, amelyen tilos lenne a halászat, a bányászat és minden más, környezeti megterheléssel járó ipari tevékenység.
Ez azért óriási feladat, mert a nemzetközi vizeken a fokozott természetvédelem egyik államnak sem érdeke, illetve az is kérdés, hogy az óceánokra egyre nagyobb mértékben támaszkodó, intenzíven növekvő népesség a hosszabb távon már nyilvánvaló előnyökkel járó védettséget (5-10 év is sokat segítene) rövid távon képes lesz-e tolerálni, vagy élelmezési problémákat fog felvetni.
Ugyanis az óceánok védelme többszörös haszonnal is járna az emberiség és a természet szempontjából is: a tengeri élővilág megóvásával megvédené a biológiai sokféleséget, növelné a halászati hozamot (ezzel az élelmezésbiztonságot is) és biztosítaná az emberi tevékenységek által veszélyeztetett tengeri szénkészletek megvédését.
Minden jel arra mutat, hogy valójában nincs is más választásunk, mint a természet megvédése, akár az óceánokról, akár a szárazföldekről van szó.
Eljött az idő, hogy átgondoljuk, meddig tudjuk kizsigerelni még a természetet, hol van a józan ész határa, mert a természet elpusztításával az emberi populáció is menthetetlen lesz.
Az UFC-Que Choisir francia fogyasztói szervezet 2020-ban 139 halüzlet, valamint 1072 szuper- és hipermarket polcainak kínálatát mérte fel [11] és 8 faj túlhalászatát állapította meg.
Összevetve a halászati módszereket és a halászati területeket kiderült, hogy a vizsgált halak 81 százalékát nem fenntartható módon halásszák.
A fajok fennmaradása alapvetően függ az állományok egészségi állapotától és a halászati módszerektől, a halak kétharmadát mégis olyan állományokból fogják ki, amelyeket már túlhalásztak - és ezek a populációk már nem képesek újraszaporodással fennmaradni.
A szervezet szerint tehát semmilyen módon nem javult a halászati gyakorlat.
Az Európai Unióban az európai halászati flották irányítását, a halállományok megóvását a Közös Halászati Politika (KHP) [10] szabályozza, de sikeres működéséhez - tehát hogy unokáink életében is legyen élet a kontinenseket körülvevő tengerekben - Te is kellesz!
Bár már ez a védjegy sem garantálja a valóban fenntartható halászatot, de jobb, mint a védjegy nélküli termékek.
A francia felmérés azt mutatta ki, hogy az MSC-védjeggyel ellátott friss hal 84 százalékát, a fagyasztott hal 66 százalékát valójában nem fenntartható módon halásszák. Az UFC-Que Choisir felmérése ugyan a francia piacot vizsgálta, de tengeri halakkal kapcsolatban máshol is ugyanilyen aggályaink lehetnek.
Az óceánokon és tengereken közlekedő több tízezer óriási utas- és teherszállító kereskedelmi hajó kizöldítése roppant nagy feladat - és ekkor még nem beszéltünk a több millió halászhajóról és a sok más, fosszilis üzemanyaggal működő vízi közlekedési eszközről.
A hajózás a világ különböző részei között bonyolított kereskedelemben kulcsfontosságú, részesedése a szállításban eléri a 90 százalékot.
A tengeri szállítmányozás a legolcsóbb közlekedési és szállítási formák közé tartozik, azonban jelenleg a világ egyik legszennyezőbb iparága (kb. 3 százalékos a részesedése az éves globális üvegházgáz kibocsátásban [14], ami 230 nagy teljesítményű szénerőmű éves emissziójának felel meg) és a hajós szállításra egyre nagyobb igény mutatkozik.
2050-re kibocsátása várhatóan többszöröse lesz a mainak és ha nem történnek változások a szektorban, aláássa a 2015-ös párizsi klímaegyezményben foglalt célok elérését.
Egyébként az üvegházgáz kibocsátás százalékértéke egy arányszám, ami azt mutatja, hogy egymás között hogyan aránylanak az egyes szektorok kibocsátásai. Ez azért érdekes, mert mivel globális üvegházgáz kibocsátásunk évről-évre nő, egy szektor kibocsátása akkor is nő, ha százalékos arányértéke nem változik.
2018-ban a globális hajózást szabályozó ENSZ-ügynökség azt a célt tűzte ki maga elé, hogy a század közepére a 2008-as szint felére csökkenti a hajók szén-dioxid-kibocsátását.
Bryan Comer, a Tiszta Közlekedés Nemzetközi Tanácsának munkatársa azonban azt állítja, hogy kevés előrelépés történt [14]:
Már eddig is voltak nukleáris meghajtású vízi járművek (pl. atomjégtörők és atom-tengeralattjárók) de ezek urán hajtóanyaga nem tekinthető zöldnek.
Kísérleti jelleggel létezik folyékony sóolvadékos tóriumreaktorral üzemelő hajó is (amelyben az üzemanyag a tórium és az aktiválásához szükséges kis mennyiségű U233 - az urán 233-as izotópja), ez az energiaforrás kevesebb nukleáris hulladékkal jár és magasabb hőfokon üzemel, ezáltal hatékonyabban lehet vele elektromosságot előállítani.
Számos terv született már a tisztább hajós közlekedésre (pl. fémötvözetből készült vitorlákkal felszerelt és széllel hajtott tengerjáró hajó, akkumulátorokkal hajtott elektromos hajó, hidrogén üzemanyagcellás hajó) - azonban ahhoz, hogy elterjedhessenek, meg kell oldani, hogy az energiaforrások az óriási szállítási tömegeket több ezer (akár tízezer, vagy még hosszabb) kilométeres távolságba el legyenek képesek szállítani - tehát teherbírás és távolságok szempontjából is megfelelő alternatívái legyenek a fosszilis tüzelőanyagoknak.
A hajókat hidrogén üzemanyagcellákkal működtetve nagy mértékben lecsökkenne a szénkibocsátás, elterjedésük legnagyobb akadálya azonban az, hogy roppant drága a hidrogén technológia. Ma a pénz még többet ér, mint a természetnek megóvása, amitől függünk...
Azonban nemcsak a hajózásnak kell tisztábbnak lennie, az emberi gondolkodásmódot is meg kell változtatni, mert az óceánok állapota görbe tükör az emberi gondatlanságra és nemtörődömségre.
Szükséglet az, ami valóban kell az élethez, igény pedig az, amit "csak a szemünk kíván". Ha a szükségleteinket kielégítjük, akkor jó érzés tölt el bennünket.
Az igények ezzel szemben soha nem lesznek kielégíthetőek. Az igény az oka annak, hogy mindig új dologra vágyunk.
Ez a valódi oka annak, hogy hatalmas teherszállító hajók vándorolnak a kontinensek között, hiszen több százmillió ember – elsősorban a fejlettebb világban - egyre nagyobb igényt tart a legújabb, legszebb, legtrendibb, vagy éppen a legolcsóbb dolgokra.
Tegyük fel magunknak a kérdéseket: tényleg szükségünk van évente új mobiltelefonra? Tényleg szükséges megvenni a legújabb eszközt, amit hirdetnek a médiában?
Gondolunk arra, hogy a reklámozott termékek nagy része hamarosan ismét a szemétben végzi.
Mielőtt valamit megvásárolunk, gondoljuk meg - valóban szükségünk van rá, vagy "csak a szemünk kívánja"?
Megvesszük és eldobjuk a mérhetetlen mennyiségű csomagolást, tengerentúlról rendelünk apróbb dolgokat is, mert kicsivel olcsóbbak a helyben megkaphatóknál, minden nap használjuk belső égésű motorral működő autónkat (vagy motorunkat) és beszennyezzük vele környezetünket, a silány minőségű, olcsó háztartási és elektronikai termékeket részesítjük előnyben a tartós és jó minőségű helyett.
Ne abból indulj ki, hogy én csak egy kis pont vagyok, ezek a kis gyarlóságok beleférnek, nem fog ettől még összedőlni a világ, egyébként is távol áll tőlem ez az egész (távolságra - és hozzáállásra is - sajnos).
Ez a szám önmagában is elképesztő, szinte felfoghatatlan.
A halfarmokra és magára a halászati iparágra jellemző pazarlást sem lehet tovább folytatni, mert csak erősíti az élelmiszerválságot, illetve mert a FAO szerint a halászat és a ráépülő iparág kulcstényező az éhezés és alultápláltság elleni harcban.
1961 óta az éves halfogyasztás kétszer nagyobb tempóban nő, mint a világ összlakosságának száma, illetve a világ népességének növekedésével 2030-ban 20 százalékkal több halat fogunk enni - ezért a halfarmok meghatározó szerepet fognak játszani a fenntartható élelmiszeriparban (az elfogyasztott halak már fele (!) ezekből a tenyészetekből származik), ugyanis az intenzív halászat miatt a kései 1980-as évek óta alig változott a természetes környezetükben kifogott halak mennyisége.
A FAO igyekszik enyhíteni a veszteségeket azzal, hogy együttműködik a fejlődő országokkal - pl. segédkezik a Tanganyika-tóból kifogott állatok szárításában, vagy az Indiai-óceánon jobb technológiát kínál fel a rákok kifogásához - előbbi esetben 50 százalékkal, utóbbiban 40 százalékkal csökkentették a károkat.
Emellett az illegális halászat visszaszorítása is a célok között van - igaz, a hosszútávú célok között - egyrészt mert jelenleg nagyon nehéz felbecsülni a valóban kifogott halmennyiséget, másrészt pedig a globális halállomány megőrzésének egyik alapfeltétele a halászat folyamatos felügyelet alatt tartott működtetése.
A pazarlás és a környezettel kapcsolatos gondatlanságunk sajnos észrevétlenül életünk részévé vált.
Amikor ülsz járó motorral a forgalmi dugóban, vagy az utcán járva eldobsz egy szemetet, esetleg otthon beledobod a kommunális kukádba, amit aztán a szemétégetőben elégetnek, vagy úgy mosol fogat, hogy közben folyik ki a csapból a víz a lefolyóba, vagy a gyorsétkezdében megvett (vagy házhoz szállított) termékek egyszer használatos műanyag tárolóját és poharát kidobod az első szemétgyűjtőbe - állj meg egy pillanatra és szorozd meg a tevékenységedet 8 milliárddal, ezzel az őrületesen nagy számmal.
Ha ezekkel az apróságoknak tűnő dolgokkal kapcsolatban mások is hasonlóan gondolkodnak, akkor érezheted, hogy ezek már nem is olyan apró dolgok, hanem kontinenseket, óceánokat és légkört érintő óriási problémákká válnak.
Meg kell tanulnunk együtt élni a természettel, figyelnünk kell a jeleit és időben be kell avatkoznunk, amikor baj van.
Gondolkodj el ezen, illetve azon is, hogy Te magad is milyen sokat tehetnél a fenntarthatóbb élet érdekében.
A bolygó felszínének 70 százalékát kitevő tengerek és óceánok adják az oxigén felét, egymilliárd ember számára munkalehetőséget (nemcsak a halászat létezik, gondolj csak a turizmusra), 3 milliárd embernek pedig táplálékot nyújtanak.
A trópusi esőerdőknél is gazdagabb és sokrétűbb az élőviláguk.
Rendkívül hatékonyak az éghajlatváltozással vívott küzdelemben is, mert óriási mennyiségű szén-dioxidot képesek elnyelni (a légköri szén-dioxid harmadát, illetve az ebből származó hő 90 százalékát), továbbá százszor több hőt fogadnak magukba, mint a légkör.
Mára egyértelművé vált, hogy az óceánokra is súlyos hatással van a klímaváltozás.
Az 1940 óta működő Meteorológiai Világszervezet (WMO) a 2021-es meteorológia világnapja alkalmából (2021.03.23.) közleményben [12] hívta fel a figyelmet az óceánok klímavédő és káros emberi tevékenységet ellensúlyozó szerepére:
Petteri Taalas, a WMO főtitkára pedig a következőket mondta:
A HLP (Magas Szintű Bizottság a Fenntartható Óceángazdaságért) szervezete felismerte [13], hogy az emberiség tempójával az óceánok nem tudják tartani a lépést.
Öt, roppant kitartó munkával megvalósítható, bevallottan merész akciótervet fogalmaztak meg:
A kutatók [1] figyelmeztettek, hogy az óceánalapú klímacselekvések csak az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésével, a szén erdőkben és más természeti rendszerekben való megkötésével, a fosszilis tüzelőanyagok fokozatos kivezetésével, a fenntartható élelmiszeripar kialakításával, illetve a világgazdaság körkörössé alakításával (kevesebb felhasznált nyersanyag, fejlettebb hulladékbegyűjtés és újrafeldolgozás, kevesebb hulladékképződés, energiatakarékos működés) együtt lehet csak igazán hatásos.
Védelmük nem pusztán lelkiismereti kérdés, hanem túlélésünk záloga is.
Az óceán megújuló erőforrás és képes lesz ellátni a következő generációkat is, ha komolyan vesszük a problémákat és hatékonyan fellépünk ellenük.
Ennek feltétele, ha fenntartható kereteken belül élünk és felszámoljuk azokat a természetet leromboló tényezőket, amelyeket mindössze egyetlen emberöltő alatt véghez vittünk.
Ne gondolja azt senki, hogy az óceánok problémája csak a távoli jövőben okozhat gondokat, egyébként sem tehet ellene semmit.
A túlhalászás a 70-es években indult és már akkor, mindössze 15 év alatt az óceánok élővilágának drasztikus csökkenését eredményezte.
A műanyaggyártás is a 70-es években lendült be, mára gigantikus méretű műanyag hulladékszigetek úsznak az óceánokon és teszik tönkre az élővilágukat.
A klímaváltozás és a szennyezések miatt melegedő és savasodó óceánok minden eddiginél pusztítóbb viharokat idéznek elő, miközben a sarkvidéki jégolvadások miatt vízszintjük folyamatosan emelkedik és ezzel a tengerpartok mellett, illetve szigeteken élő emberek millióinak életét fenyegetik...
Méghogy ezek ellen nem tudnánk tenni? Dehogynem. Csak annyit kellene tennünk, hogy utánanézünk és megértjük, hogy tevékenységeink milyen hatással vannak a környezetre - és igyekszünk ennek figyelembe vételével élni.
A York Egyetem, az Oxfordi Egyetem és a Greenpeace vezető akadémikusai 2019-ben létrehoztak egy kezdeményezést [7][8][9]: "30x30: A Blueprint For Ocean Protection".
A kezdeményezés hatalmas feladatot emelt fel a vállára: ki akarják harcolni, hogy 2030-ig az óceánok egyharmada védett terület legyen, amelyen tilos lenne a halászat, a bányászat és minden más, környezeti megterheléssel járó ipari tevékenység.
Ez azért óriási feladat, mert a nemzetközi vizeken a fokozott természetvédelem egyik államnak sem érdeke, illetve az is kérdés, hogy az óceánokra egyre nagyobb mértékben támaszkodó, intenzíven növekvő népesség a hosszabb távon már nyilvánvaló előnyökkel járó védettséget (5-10 év is sokat segítene) rövid távon képes lesz-e tolerálni, vagy élelmezési problémákat fog felvetni.
Ugyanis az óceánok védelme többszörös haszonnal is járna az emberiség és a természet szempontjából is: a tengeri élővilág megóvásával megvédené a biológiai sokféleséget, növelné a halászati hozamot (ezzel az élelmezésbiztonságot is) és biztosítaná az emberi tevékenységek által veszélyeztetett tengeri szénkészletek megvédését.
Minden jel arra mutat, hogy valójában nincs is más választásunk, mint a természet megvédése, akár az óceánokról, akár a szárazföldekről van szó.
Eljött az idő, hogy átgondoljuk, meddig tudjuk kizsigerelni még a természetet, hol van a józan ész határa, mert a természet elpusztításával az emberi populáció is menthetetlen lesz.
Azonban nemcsak a hajózásnak kell tisztábbnak lennie, az emberi gondolkodásmódot is meg kell változtatni, mert az óceánok állapota görbe tükör az emberi gondatlanságra és nemtörődömségre.
Szükséglet az, ami valóban kell az élethez, igény pedig az, amit "csak a szemünk kíván". Ha a szükségleteinket kielégítjük, akkor jó érzés tölt el bennünket.
Az igények ezzel szemben soha nem lesznek kielégíthetőek. Az igény az oka annak, hogy mindig új dologra vágyunk.
Ez a valódi oka annak, hogy hatalmas teherszállító hajók vándorolnak a kontinensek között, hiszen több százmillió ember – elsősorban a fejlettebb világban - egyre nagyobb igényt tart a legújabb, legszebb, legtrendibb, vagy éppen a legolcsóbb dolgokra.
Tegyük fel magunknak a kérdéseket: tényleg szükségünk van évente új mobiltelefonra? Tényleg szükséges megvenni a legújabb eszközt, amit hirdetnek a médiában?
Gondolunk arra, hogy a reklámozott termékek nagy része hamarosan ismét a szemétben végzi.
Mielőtt valamit megvásárolunk, gondoljuk meg - valóban szükségünk van rá, vagy "csak a szemünk kívánja"?
Megvesszük és eldobjuk a mérhetetlen mennyiségű csomagolást, tengerentúlról rendelünk apróbb dolgokat is, mert kicsivel olcsóbbak a helyben megkaphatóknál, minden nap használjuk belső égésű motorral működő autónkat (vagy motorunkat) és beszennyezzük vele környezetünket, a silány minőségű, olcsó háztartási és elektronikai termékeket részesítjük előnyben a tartós és jó minőségű helyett.
Ne abból indulj ki, hogy én csak egy kis pont vagyok, ezek a kis gyarlóságok beleférnek, nem fog ettől még összedőlni a világ, egyébként is távol áll tőlem ez az egész (távolságra - és hozzáállásra is - sajnos).
Ez a szám önmagában is elképesztő, szinte felfoghatatlan.
A pazarlás és a környezettel kapcsolatos gondatlanságunk sajnos észrevétlenül életünk részévé vált.
Amikor ülsz járó motorral a forgalmi dugóban, vagy az utcán járva eldobsz egy szemetet, esetleg otthon beledobod a kommunális kukádba, amit aztán a szemétégetőben elégetnek, vagy úgy mosol fogat, hogy közben folyik ki a csapból a víz a lefolyóba, vagy a gyorsétkezdében megvett (vagy házhoz szállított) termékek egyszer használatos műanyag tárolóját és poharát kidobod az első szemétgyűjtőbe - állj meg egy pillanatra és szorozd meg a tevékenységedet 8 milliárddal, ezzel az őrületesen nagy számmal.
Ha ezekkel az apróságoknak tűnő dolgokkal kapcsolatban mások is hasonlóan gondolkodnak, akkor érezheted, hogy ezek már nem is olyan apró dolgok, hanem kontinenseket, óceánokat és légkört érintő óriási problémákká válnak.
Meg kell tanulnunk együtt élni a természettel, figyelnünk kell a jeleit és időben be kell avatkoznunk, amikor baj van.
Védelmük nem pusztán lelkiismereti kérdés, hanem túlélésünk záloga is.