Sok-sok műanyag
A MŰANYAG AZ EMBER SZÁMÁRA ÁLDÁS, AZONBAN A TERMÉSZET SZÁMÁRA A LEGNAGYOBB PROBLÉMÁK EGYIKE.
BELEKERÜL A TERMÉSZETES VIZEKBE, A LEVEGŐBE, A FÖLDBE, AZ EMBEREK ÉS ÁLLATOK TESTÉBE EGYARÁNT.
SOKKAL TÖBB KÉPZŐDIK, MINT AMENNYIT KÉPESEK VAGYUNK - ÉS FEL IS AKARUNK - DOLGOZNI.
NINCS SE RÖVID, SE HOSSZÚ TÁVÚ MEGNYUGTATÓ MEGOLDÁS RÁ.
MIT TEHETSZ ELLENE?
UTASÍTSD EL AZ EGYSZER HASZNÁLATOS MŰANYAGOT ÉS CSÖKKENTSD MINDEN MÁS HULLADÉKOD KÉPZŐDÉSÉT IS!
ÉLJ AZ 5R ALAPELVE SZERINT, SAJÁTÍTSD EL A ZERO WASTE ÉLETMÓDOT, VÁSÁROLJ CSOMAGOLÁSMENTES BOLTOKBAN!
AZOKAT A CÉGEKET TÁMOGASD PÉNZEDDEL, AKIK KÖRKÖRÖS GAZDASÁGHOZ ILLESZKEDŐ MAGATARTÁSUKKAL NEMCSAK A JELENRE, HANEM A JÖVŐRE, GYERMEKEINK JÖVŐJÉRE IS GONDOLNAK!
Az emberiségnek van egy olyan - egyesek által végletekig magasztalt, mások által pedig óriási átoknak nevezett - találmánya, amely hatalmas terhet ró a természet vállára: a műanyag.
A főként kőolaj felhasználásával készülő műanyagnak számos olyan előnye van, amely hozzájárult rendkívüli népszerűségéhez: könnyen formálható, olcsón előállítható, könnyű, tartós anyag, ideális mindenféle csomagoláshoz, burkolathoz, dekorációhoz és használati tárgyak létrehozásához.
Azonban a nagy kereslet és a könnyű, gyors előállítás következtében rendkívül könnyelműen bánunk a műanyagokkal.
Nem a felelősséggel előállított, újrafelhasználható, jó minőségű műanyagokkal van a legnagyobb gond, hanem azokkal a leginkább egyszer használatos műanyagokkal, amelyekkel egyszerűen nem lehet kezdeni semmit, vagy amelyekkel lehetne, de mégsem akarunk kezdeni semmit.
Itt közrejátszik a hanyagság, a nemtörődömség, az eleve gyenge minőségű termelés és az újrafelhasználhatóság technológiáinak hiánya, illetve a drágaságára való hivatkozás.
Az is nagy gond, hogy a világ számos részén a helyi fogyasztás egyszerűen nem képes az újrafeldolgozásra - vagy az anyagi háttér, vagy a környezettudatos szemlélet hiányzik, vagy ha még meg is lenne mindkettő, akkora mennyiségű (nem csak műanyag) hulladék keletkezik, hogy nem tudnak vele megbirkózni.
Minden egyes nap 3.5 millió tonna (!) szemetet termelünk, melynek jelentős része műanyag.
A műanyag aranykora csak az 1950-es évektől számolható, ám az akkori évi 2 millió tonnás termelés 2017-re már 348 millió tonnára növekedett – és a műanyagipar 2040-re ennek a dupláját szeretné/fogja produkálni.
Az olajipar úgy látja, hogy a fosszilis tüzelőanyagok hagyományos felhasználásának csökkenésével a műanyaggyártás hozhat számára majd új lehetőséget és évi 3 százalékos ütemű növekedést tervez.
A műanyag a nyersanyag-kitermeléstől a késztermék szemétté válásáig, a teljes életciklusa során üvegházgáz-kibocsátással jár, ezért a műanyagtermelés növelésére vonatkozó célok jelentősen veszélyeztetik a párizsi klímamegállapodásban rögzített célt, mely szerint 1.5 Celsius-fok alatt kell tartani a felmelegedést, hogy a klímaváltozás ne lépje át azt a kritikus pontot, ahonnan már nincs visszaút.
Elfogadtunk és használjuk a műanyagot, pedig már tudatosult bennünk, mekkora problémákat hordoz magával.
A műanyag ráadásul nélkülözhetetlen és kikerülhetetlen lett, függünk tőle, mindenhol ott van: csomagolóanyagok, burkolatok, használati eszközök, építőanyagok - sokáig lehetne még folytatni, mert a felsorolás szinte végtelen - elég csak körbenézni a saját háztartásunkban és magunk is láthatjuk.
Az üzletek előszeretettel kínálják darabtermékek csomagolására az olcsón beszerezhető műanyag zacskókat, szatyrokat, az emberek pedig szó nélkül választják ezeket még kis mennyiségű pékáru, vagy akár egy-két darab zöldség vagy gyümölcs hazaérkezésig történő, rövid idejű tárolásához, szállításához is.
Az emberiség évente 5 billiót (billió = milliószor millió) készít belőlük, azaz másodpercenként 160 ezer darabot.
Ennek a felfoghatatlan mennyiségnek mindössze néhány százaléka kerül újrafelhasználásra.
Emellett szinte minden bolti termék - a legnagyobb műanyag terhelést okozó mindennapi bevásárlásokhoz tartozóak is - teljesen, vagy részben műanyag csomagolásban vannak (figyeld csak meg): hűtött és szobahőmérsékletű ételek és italok, vegyi árucikkek (pl. mosó-, tisztító- és tisztálkodó szerek), édességek, gyerekjátékok, konyhai és háztartási segédeszközök.
A reklámhordozó - tehát nem a fogyaszthatósággal összefüggő - csomagolás mennyisége sok terméknél megközelíti (egyes esetekben meg is haladja) az eladott áru tömegét.
Ez nemcsak felesleges többlet hulladékmennyiséget jelent, hanem csökkenti a szállítási kapacitást és a plusz súly miatt növeli a szállítás környezeti terheit.
Emellett nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy a csomagolások 10 százalékát kitevő, méretüknél fogva kicsi - öt centiméternél kisebb – csomagolások (pl. tégelyek, kupakok, kis flakonok, mártásos tasakok...) válogatására jelenleg a legtöbb hulladékkezelő rendszer alkalmatlan, ezért a leginkább élelmiszerek és kozmetikumok csomagolásaiból származó, kis méretű hulladékból gyakran szemét lesz és ez is a lerakóban végzi.
Egyes palackokon és flakonokon megnehezítették a kupak leválasztását, jelezve ezzel, hogy része kupak a flakonnak, ne szaggassuk le, mert ezzel csak az újrafeldolgozását nehezítjük el.
A rendkívül népszerű - csak a szemünkkel történő - kényelmes internetes vásárlások megrendeléseit mindenféle (remélhetőleg újrafelhasznált) kartondobozokban kapjuk meg.
Értékes tartamukat a feladók védik a szállítás közbeni dobálástól, ütődéstől, rázkódástól.
Kibontás után láthatjuk, mit is kaptunk: műanyag fóliák, nejlonok, habosított tömítőanyagok, ragasztószalagok, díszítőelemek - ezek kicsomagolás után mind azonnal hulladékká válnak.
A műanyag nem csak az hétköznapi bevásárlások része, minden ipari és mezőgazdasági terület egyik alapköve is.
Igazán aggasztó, hogy az életszínvonal növekedésével egyre nagyobb az igény a műanyagra, de hulladékká való válása után nincs se rövid, se hosszú távú megoldás a folyamatosan képződő óriási mennyiség feldolgozására.
Az OECD (Organisation for Economic Co-operation and Development) kormányközi szervezet globális összefogást sürget a műanyagszennyezés felszámolása érdekében.
2022-ben közzétett jelentésében [9] felhívta a figyelmet a műanyagok óriási környezeti lábnyomára: 2019-ben a globális üvegházhatásúgáz-kibocsátás már 3.4 százalékáért (!) felelnek a műanyagok, miközben a felhasznált műanyagoknak kevesebb, mint tíz százalékát hasznosították újra.
2019-ben 460 millió tonna műanyagot használtak fel világszerte (ezek egy része - a tartósabbak - még a gazdaságban keringenek), 2000 óta csaknem megduplázódott a felhasznált műanyagok mennyisége - a műanyaghulladék mennyisége pedig a vizsgált időszakban több, mint a duplájára nőtt, elérte a 353 millió tonnát.
A jelentés összefoglalta:
Az OECD a megoldási javaslatok közül kiemelte az újrahasznosított műanyagok piacának fejlesztését, illetve azt, hogy a gazdaságnak a teljes fogyasztást vissza kell fognia.
Lassan, de biztosan megtelnek vele a tengerek, beszennyezi a folyókat, a tavakat, a földet és a levegőt: tönkreteszi csodálatos közös természetünket, veszélyezteti a földi életet.
Nincs bizonyítékunk rá, hogy a műanyag a természetben valaha is teljesen lebomlana, de azt már biztosan tudjuk, hogy idővel aprózódik, ahogy a mesterséges polimerek széttöredeznek.
A természetben a teljes, még ép, "életnagyságú" műanyagok mellett tehát megjelentek a rendkívül környezetszennyező mikroműanyagok (5 mmm-nél kisebb műanyag darabok) is [17][21].
Ezek sokféleképpen jutnak be a természetbe (ahol aztán 500-1000 évre is szükség lehet, amíg lebomlanak): műszálas ruha mosásával, különböző kozmetikai szerekből, folyóba, tengerbe dobott műanyag hulladék elaprózódásával a vízbe, műszálas ruha szárítógéppel történő szárításával (bár a legkorszerűbb szárítógépek már hatékony szűréssel rendelkeznek), illetve a természetbe ledobott, vagy lerakókba leöntött hulladékból és az autógumik súrlódó kerekeiről a levegőbe és minden esetben a talajba.
Egyre több kutatás hívja fel a figyelmet arra, hogy a mikroműanyagok már az egész bolygón megtalálhatók, nincs a világnak olyan része, ahová még nem jutottak el.
Ott vannak mindenhol: a Föld legmélyebb, legmagasabb, leghidegebb és legmelegebb pontján is.
Benne vannak az ételekben, a táplálékláncokban, az ivóvízben, az esővízben, az óceánok sós vízében (még a tengeri vízpárában is!) és a sivatagi homokban.
A mikroműanyagok számos módon gyakorolnak negatív hatást az állati és az emberi szervezetre, rendszerint gyulladásokat okozva a különböző sejtekben.
Amellett, hogy károsíthatja az immun - és idegsejteket, bejut a tüdőbe és a vérbe, a tüdőbe kerülve elzáródásokat okozhatnak, a vérbe jutva a részecskék körbejárhatják az egész testet és megragadhatnak a szervekben, illetve a fejlődő magzatokba is képesek behatolni [22][23][24].
A szintetikus (műanyag alapú, poliészter) szálból készült ruházati cikkek vásárlási világátlaga 6 kg/fő évente.
Nagyon komoly eredmény lenne, ha ezt gyors ütemben csökkenteni lehetne és áttérnénk a természetes alapanyagú ruhákra, illetve általánosságban sokkal kevesebb műanyagot kellene létrehozni és utána kidobni a természetbe.
A legnagyobb részben fosszilis alapanyagokból készülő műanyag minden életciklusában szennyez.
Már óriási energiaigénnyel történő legyártása is komoly légszennyezéssel jár, élelmiszeripari csomagolóanyagként való felhasználása pedig egészségügyi kockázatot jelent.
Az ételekkel-italokkal érintkező műanyag csomagolásokból rákkeltő és hormonrendszert roncsoló anyagok oldódnak ki, amelyek belekerülnek az ételbe, italba, onnan pedig a szervezetünkbe.
Ezt az árat fizetjük meg azért, hogy a felhasználása után egyébként is kidobott műanyag rugalmas, színes, vagy tartós legyen (igen, hogy tartós is legyen - nehogy még "véletlenül" lebonthassa a természet).
Azt mondják, ha egy repülőgépen egy kilogramm tömeget sikerül megtakarítani az önsúlyból azzal, hogy más - nehezebb - anyag helyett a könnyű műanyaggal van csomagolva egy termék, akkor évente 80 liter üzemanyagot lehet megspórolni. Márpedig ennek sokkal jelentősebb a klímaváltozásra kifejtett pozitív hatása, mint amennyi negatívummal jár a műanyag előállítása.
Ez a fejtegetés igaz, de közelítsük meg máshonnan a dolgot. Miért nem lehet a terméket a felhasználási helyéhez közelebb előállítani és felesleges műanyagtól mentesen a nagyságrendekkel kevesebbet szennyező és súlyokkal kapcsolatos fogyasztásra kevésbé érzékeny tehervonattal szállítani?
A műanyagnak két élete van: az ellenőrzött - amíg bevégzi azt a feladatát, amiért létrehozták, illetve az ellenőrizetlen, miután tulajdonosa már nem követi sorsát, mert megvált tőle és hulladék lett belőle.
Ezek mind a hulladéklerakókban, vagy a természetben kötnek ki, illetve elégetik őket és a levegőt szennyezik.
Tévhit, hogy minden műanyag hulladék újrahasznosítható - külsőre ugyan hasonlónak tűnnek, de alapanyaguk és kémiai szerkezetük nagyban különbözik egymástól.
Ráadásul csak a hőre lágyuló műanyagoknál (pl. szatyor, palack, élelmiszer csomagolások, eldobható evőeszközök) van esélye az újrahasznosításnak, a hőre keményedők (pl. műgyanták, szilikonok, bakelit, vulkanizált gumi) többsége nem hasznosítható újra - részben, mert újrahasznosítására nincs kereslet, másrészt pedig műveletsora túl bonyolult és drága lenne (és ezért nem lenne kifizetődő).
Az újrahasznosítás egyik legnagyobb dilemmáját tehát a különböző típusú műanyagok adják, mert a hőre lágyulók közül sem lehet mindegyiket újrahasznosítani.
A műanyagok keletkezésük alapján 1-7-ig terjedő besorolást kapnak.
Ha arra kényszerülsz, hogy műanyagot vásárolj, nézd meg a késztermék felületén, vagy csomagolásán a rövidítését (illetve a besorolási számát): PETE vagy PET (polietilén-tereftalát) (1), PP (polipropilén) (5), HDPE (nagy sűrűségű polietilén) (2) és LDPE (kis sűrűségű polietilén) (4) - ezek újrahasznosítható műanyagok.
Létezik még a PVC (Polyvinyl chloride) (3) ami többek között építőiparban, orvostudományban, autóiparban felhasznált, még ma is pótolhatatlan műanyag, a PS (polisztirol - amelynek habosított formája a hungarocell) (6) hőszigeteléshez, burkolatokhoz, élelmiszer tárolásra használható műanyag, illetve van még egy besorolás, a 7-es, ami minden, itt nem felsorolt műanyagfajtát tartalmaz (pl. PC - polikarbonát).
A 3, 6, 7 jelzéssel ellátott műanyagok típustól és összetételtől függően gyakran csak költséges és energiaigényes módon hasznosíthatóak újra, illetve egyes fajtái teljesen kiesnek az újrahasznosítható, vagy újrafeldolgozható műanyagok kategóriájából, többnyire mérgező tartalmuk, vagy hatásuk miatt.
Az újrahasznosítható műanyagok újrahasznosításával csak akkor lehet érdemben foglalkozni, ha az emberek hajlandóak szemeteiket, hulladékaikat szelektíven szétválogatni és úgy tárolni, illetve ha a hulladékgazdálkodás által begyűjtött hulladék is környezetkímélő módon kerül feldolgozásra.
A minőség fenntartásához nem lehetséges teljes mértékben kizárólag a begyűjtött műanyagokra támaszkodni, mert az új anyagokhoz csak kisebb részben lehet a korábban használt anyagokat felhasználni, mivel utóbbiak tulajdonságai mindig romlanak.
A szakértők szerint [13] a legjobb módszer egy alapvetően fenntartható és körforgásban lévő műanyaggazdaság lenne, amelyben a - fenntartható nyersanyagokból előállított - műanyagokat okosabban és jobban használják fel és hasznosítják újra.
Vannak olyan kezdeményezések, amelyek díjazásokkal és más motivációs eszközökkel igyekeznek elérni a hatékony hulladékkezelést.
Amikor a helyi közösségek felelnek a hulladékért, innovatív és hatékony eszközöket találnak a díjak és végeredményben a hulladék csökkentése érdekében.
A különböző megelőzési és újrahasználati tevékenységek közösségépítő hatása is van, illetve már a legkisebbek is megtanulják, hogyan kell bánni a hulladékkal - illetve hogyan kellene kevesebb hulladékot termelni.
A műanyag hulladékgazdálkodás komoly karbon lábnyomot hagy maga után: a hulladék lerakatok és a műanyag újrahasznosítás önmagukban is talajszennyezéssel és tetemes üvegházhatású gázképződéssel járnak, de a leginkább szennyező és egyre népszerűbb módszer az égetés: akár az ipari szemétégetőkben, akár otthon az udvarban elégetett műanyag hulladékért fizeti a legnagyobb árat a természet.
Fejlett, vagy fejlődő országok? A probléma mindenhol ugyanolyan nagy.
Azonban azokban a fejlődő országokban, amelyek saját műanyag hulladékaikon felül befogadják más országok hulladékát is, különösen nagy a gond: az emberek reménytelen küzdelmet folytatnak a mindent ellepő hulladékhegyekkel.
Pillants rá az alábbi képekre - tiszteletben tartva a képeken látható nagyszerű emberek személyi jogait, arcuk, testük ugyan el van homályosítva, el van takarva, de semmi sem takarhatja el mindennapos harcukat a megélhetéssel és a gigantikus mennyiségű fertőző hulladékkal.
Amikor reggel felkelsz és a reggelid elfogyasztása után kidobod annak műanyag hulladékait a kukába és közben kinézel az ablakon, gondolj bele, hogy a képeken ábrázolt jelenetek is ugyanazon a Földön készültek, amelyiken Te is élsz.
Mindent összevetve a műanyag hulladék újrafelhasználásának csak akkor van értelme, ha a szennyezéséhez képest kevesebb kárt okozunk vele.
A legjobb megoldás viszont az lenne, ha nem is kellene semmit a műanyag hulladék miatt helyreállítani - ezért inkább előzzük meg a képződését!
A fejlett országok hulladékukat bejáratott megoldásként a fejlődő országokba szállítják.
Ezzel többszörösen is jól járnak: egyrészt országukat így tisztán tartva messze küldik a szemetet, másrészt az (elektronikai) hulladékban rejlő értékes nyersanyagokat nem kell költséges eljárásokkal kinyerniük, hanem megteszik helyettük a - megfelelő technológiák híján - a felesleges (mű)anyagok légszennyező elégetésével egészségüket kockáztatva a fejlődő országban élők, harmadrészt így olcsóbban jutnak hozzá az újrafeldolgozott nyersanyagokhoz, mint az újakhoz.
Azonban egyre több fejlődő ország látja be, hogy nem tud megbirkózni a hozzá behajózó többlet hulladékkal - és nem kíván lerakóhelyet sem biztosítani számukra (részben azért, mert gyakran veszélyes hulladékot is tartalmaznak) és visszaküldi a rakományokat a fejlett országokba - rákényszerítve ezzel őket arra, hogy országon belül oldják meg hulladékproblémáikat, fejlesszék újrafeldolgozó technológiájukat, illetve csökkentsék megtermelt hulladékuk mennyiségét.
A műanyagszemét eltüntetése érdekében már vannak kísérletek a műanyagok helyettesítésére, vagy nagyobb hatásfokú újrahasznosítására, de jellemzően kevés figyelmet fordítanak arra, hogy milyen nem kívánt következményei lehetnek ezeknek az új eljárásoknak a teljes körforgásban.
A biológiai lebontás, a növényekből előállított helyettesítők és a különböző újrahasznosítások mind kihatnak a vízfelhasználásra, az élelmiszer biztonságra és az ökoszisztémára.
Az új technológiák kikísérletezésekor figyelnünk kell tehát a természetre is, hogy ne kövessünk el újabb komoly hibákat.
Mindenkinek saját szemével kellene látnia egy óriási, bűzös hulladéklerakót, egy szemétégetőt, egy országnyi méretű, tengeren ringatózó szemétfoltot, egy újrafeldolgozó üzemet, amint hulladékhegyeinkkel küzd és egy szennyvíztisztító telepet, miközben az általunk beszennyezett ivóvizet igyekszik tisztábbá tenni.
Emellett mindenkinek látnia kellene egy kiirtott erdőt, egy erdőtűz után elszenesedett területet, egy lecsapolt és kiszikkadt, sok-sok apró állati lábnyomot megőrző mocsár helyét, illetve egy érintetlen csodálatos természeti környezetet is, hogy lássuk és érzékeljük, mit veszíthetünk el.
Ha ezt a hulladéklerakókban jelenlévő anyagokra is kiterjesztenénk, saját mai és jövőbeli gondjainkat csökkentenénk, illetve a természet terhét is megkönnyítenénk.
A gyártói oldalon óriási felelősség napi használatú és fogyasztású, mindenki által elérhető - és a lényeg, hogy nagy mennyiségű - árucikkeket készíteni - illetve vásárlói oldalon ezeket megvásárolni - mert ezekből származik a legtöbb hulladék.
A műanyaggyártás az eldobható műanyagokkal okozott környezeti károk felelősségét a társadalomra hárítja.
A műanyaggyártás mintapéldája a nem fenntartható lineáris gazdaságnak: a termelők a nyereséget privatizálják, a kockázatot társadalmasítják.
Egyes műanyaggyártó cégek szerint nem a gyártással van a gond, hanem a szemeteléssel, ezért nem a gyártókat kellene elmarasztalni a műanyagproblémáért, hanem a szemetelőket.
A műanyaggyártás nemzetközi egyezménnyel történő szabályozását [12] 50 ország (köztük az unió tagállama 27 tagállama), illetve a közvélemény széles csoportjai is támogatják, tekintettel arra, hogy a jelenleg a műanyag több, mint 90 százalékát semmilyen formában nem hasznosítják újra (tehát a termeléshez folyamatosan új nyersanyag kell), illetve a természetbe kikerülő műanyag komoly veszélyt jelent az élővilág számára.
A szabályozás azért is szükséges, mert a termeléssel nem tudnak lépést tartani a hulladékkezelési és újrahasznosítási rendszerek, az óriási mennyiségű műanyag hulladék összegyűjtésének, kezelésének és újrahasznosításának hatalmas a klímalábnyoma és az előzőekből kikövetkeztethetően a lineáris gazdaság szerint működő műanyagipar nem illeszkedik a körkörös gazdasági modellhez.
A műanyaggyártók és az olajvállalatok (és szakmai szervezeteik) a korlátozások bevezetése ellen vannak és a hulladékkezelési, illetve újrahasznosítási rendszerek fejlesztése mellett lobbiznak.
Ez elméletileg működne (bár a korlátozás szükségessége mellett érvelők szerint a termelés visszafogása nélkül az egyezmény nem érné el a célját) - azonban meg kellene oldani minden feljebb felvetett problémát, továbbá még egyet: a (főleg egyszer használatos) műanyag az emberek számára a megvásárlás utáni felhasználástól számítva szinte azonnal, teljes mértékben elértéktelenedik, mindenki szabadulna - és szabadul is tőle.
Az elértéktelenedés hasonlatos a szintén nagy gondokat okozó, óriási mennyiségben felhalmozódó használt ruhákhoz: a viseltes, kifakult, kiszakadt, divatjamúlt, összement, kinyúlt, vagy új kollekció vásárlása miatt félretett ruhák szintén értéktelenné válnak számunkra és szabadulnánk tőlük.
Emellett sok más környezeti problémája mellett a ruhatermelés is messze megelőzi az újrafeldolgozási mennyiségét (és az erre hajlandóságot).
Tehát ahhoz, hogy akár a műanyag- akár a ruhagyártásban érdemben is eredményeket lehessen elérni, be kell vonni az embereket a folyamatba.
Példaképpen, ha a PET-palackok szelektíven lennének összegyűjtve, akkor akár 8-10 alkalommal is újra fel lehetne őket dolgozni, amivel a világ legkörnyezetbarátabb csomagolóanyagai közé kerülhetnének.
A megoldás a műanyag palackok világszintű betétdíjassá tételében lenne, ez ösztönözné az embereket, hogy ne dobják el a palackokat.
Azonban, ha még megoldásra is kerülne a PET palack probléma, ez a teljes műanyaggyártásnak csak mintegy 3 százalékát teszi ki...
Véleményük szerint [11] a jelenlegi szabályozások az újrahasznosításra és az ártalmatlanításra fókuszálnak, a megoldás azonban a műanyag felhasználás nagyarányú csökkentésében lenne.
A szakértők szerint az egyszer használatos műanyagtól való eltávolodás és az újrafelhasználást lehetővé tevő rendszerek felé való elmozdulás enyhítheti a problémát, de emellett szükséges a termelési rendszer radikális megújítása is.
Az eldobható műanyagokra nincs költséghatékony és környezetileg elfogadható alternatíva - sem az üveg, sem a fém és alumínium doboz, sem a kartondoboz nem tudja kiváltani őket.
Tehát egyetlen logikus reakció marad:
Ez mit jelent?
Azt, hogy el kell mozdulnunk a tartós, sokszor újrafelhasználható, mosható csomagolások és tárolóeszközök irányába.
Ez azért működhet, mert a cégek gyorsabban reagálnak a vásárlási szokások megváltozására, mint a hulladéktermelődés és a klímaváltozás hatásaira.
Az emberek cselekedetei összeadva nagy hatás érhetnek el, amellyel befolyásolhatják a cégeket, késztetve őket arra, hogy találékonyságukat megmutatva környezetbarát termékeket állítsanak elő és fenntarthatóvá tegyék termelési módszereiket.
Versenyelőnyre tesz szert az a vállalat és az az ország, amely időben lép a fenntarthatóság útjára és hatékonyan támogatja a hulladékmentes termeléssel, újrahasznosítással kapcsolatos kutató–fejlesztő tevékenységeket.
Létezik egy népszerű mozgalom, a "Buy Nothing" [1], amely arra ösztönöz, hogy ne vegyünk semmit, inkább cserélgessük a felesleget egymás között.
A projektet a tenger által kimosott, parton heverő műanyag hulladék inspirálta, olyan hulladéké, amelyet mindannyiunk kidobunk a kukába.
Feleslegünk egymás között újraosztása több dologban is előnyös az embereknek és a bolygónak is: kevesebb kiadással jár, csökken a körülöttünk felhalmozódó hulladék, hatékonyan segítjük a rászorulókat és nem utolsósorban csökkentjük a természeti erőforrásokra nehezedő nyomást, mert azzal, hogy eszközeink hosszabb ideig a gazdaságban maradnak, kevesebb lesz a pazarlás, illetve ezáltal kevesebb új terméket kell gyártani.
A lebomló, komposztálható, többnyire vagy szerves alapanyagokból készülő, vagy biológiai úton lebontható bioműanyag is gyakran csak ügyes reklámfogás, mert speciális környezet - megfelelő baktériumok és hőmérséklet - kell a teljes lebomlásához, illetve a valóságban nagyon kevés egyelőre az olyan bioműanyag, ami mindkét feltételt teljesíti (ezek pl. a biopolimerek).
Idővel apró részekre hullik szét, tehát ott van, létezik - így sokkal könnyebben fújja el a szél, szóródik szét a természetben, vagy keveredik el a természetes vizekben.
Már vannak olyan környezetbarát, szerves, növényi anyagokból készülő, ténylegesen komposztálható csomagolások, szatyrok és táskák, amelyek a műanyag kiváltását célozzák meg.
Ezek ígéretes kezdeményezések, de a félrevezetések elkerülése végett járj utána az összetevőiknek és csak akkor vedd igénybe őket, ha tényleg műanyagmentesek.
Az említett biopolimerek (a termékek címkéjén keresd az OK compost HOME, vagy az OK compost INDUSTRIAL feliratot) nem kőolajalapúak, lebonthatók biológiai úton, de csak bizonyos mikroorganizmusok és megfelelő körülmények hatására (komposztálásukhoz mikrobákra, oxigénre, nedvességre, megfelelő hőmérsékletre és időre van szükség) - a végeredmény, hogy nem szennyezik a környezetet, vagy a komposztot, mert szén-dioxid, víz és biomassza keletkezik.
Ha meg tudod különböztetni egymástól a műanyag és a komposztálható zacskókat és nem tudsz meglenni nélkülük, akkor egyértelműen az utóbbit válaszd, de nem biztos, hogy otthon semlegesíteni tudod, ha már nincs rá szükséged.
A legjobb megoldás az lenne, ha semmilyen műanyaghoz hasonló zacskót, vagy szatyrot nem vásárolnál.
A nagy méretű műanyag burkolatok, csomagolások, illetve a nagy tételében készülő, gyakran nagyrészt műanyagból álló termékek előállítása nagyon energiaigényes, megsemmisítésük (ha a legrosszabb sorsot elkerülve nem elégetve, vagy a természetbe kidobva kötnek ki) szintén nagy környezeti teher!
Sőt, mivel az idővel kiszolgálttá vált eszközök között sok veszélyes hulladéknak minősülő elektronikai eszköz van, ezek szétszedése, darabjainak válogatása és ártalmatlanítása többlet problémákat okoz a hulladékfeldolgozás során.
Ennek enyhítésére hozták létre többek között a LOOP nevű, újrahasznosítható és visszaforgatható fogyasztói csomagolási rendszert, amelyben nincs csomagolási hulladék.
Ha képes lesz széles körben elterjedni, a viszonteladók személyre szabható, márkázható és tartós anyagból készülő csomagolási megoldásokból fognak tudni választani.
A becsomagolt termékeket közvetlenül a megrendelőhöz szállítják le, majd a csomagolások visszagyűjtésre, tisztításra kerülnek, és a folyamat kezdődik elölről.
Ez a körkörös csomagolási rendszer az egyutas műanyag (és papír) csomagolások megszüntetését célozza meg, mert ezek óriási pazarlással és hulladékképződéssel járnak.
Mindent összevetve, csak a műanyaggyártás drasztikus csökkenése oldhatja meg a hulladékhegyek problémáját.
A berendezés az otthoni csapvízből optimális PH értékű, fizikai és kémiai (pl. klór) szennyeződésektől és baktériumoktól mentes, minőségi - és ami szintén fontos: csomagolásmentes - vizet állít elő.
Kisebb változások láthatóak az utóbbi időben az egyszer használatos termék kínálatban, például a műanyag szívószálak, kis poharak, tányérok egy része már kapható papír (vékony karton) formában is (már aki hajlandó ezekre váltani, mert gyakran ott vannak mellettük műanyag társaik is a boltok polcain).
Ez tényleg jó dolog, azonban ezek is eldobhatóak maradtak: használatkor összekoszolódnak, zsírosak lesznek, többségükben nem lehet őket újra felhasználni, nem lehet a szelektív kukába dobni.
Helyük a kommunális kukában lesz és innentől bizonytalan, mi lesz velük: elégetik-e őket, vagy lerakóba kerülnek és levegő-, talaj- és talajvíz szennyezőkké válnak.
Emellett a papír alapanyagokból készülő étkezési segédeszközök fa nyersanyagigényesek (nem lehetséges minden műanyag egyszer használatos tárgyat újrafeldolgozott papírral helyettesíteni azok óriási száma, jellege és minőségi követelményei miatt), illetve mint minden termék esetében, a papír eszközök előállítása, újrafeldolgozása, vagy ártalmatlanítása is szén-dioxid képződéssel jár.
A megoldás tehát nem abban van, hogy a piacot elárasszuk műanyag helyett papírral, hanem abban, hogy sokkal kevesebb bármilyen anyagú egyszer használatos terméket gyártunk.
Minden jel arra mutat, hogy egyelőre együtt kell élnünk a gyorsan hulladékká váló műanyaggal és a műszálas ruhákkal, mert ma még az embereket nem igazán érdekli (vagy nem ismerik a módját és értelmét kikerülésüknek), hogy használati tárgyaik milyen anyagból készülnek, vagy hulladékként milyen környezeti károkat okoznak - de ez úgy is hangzik, mintha nem lenne semmilyen más választásunk.
Pedig lehet kevesebb - főleg egyszer használatos - műanyaggal élni: 20 éve jóval kevesebb volt, mégsem éreztük a hiányát.
A tudatos vásárlás a műszálas ruhákra is igaz: ruhavásárlás előtt tájékozódjunk, hogy a ruha anyagai között szerepel-e a poliészter - ha igen, hagyjuk a boltban a ruhát, mert később a természetet fogjuk megkárosítani a belőle mosáskor, szárításkor kiszabaduló, vízbe és levegőbe jutó mikroműanyagokkal - illetve a viseltes ruhát is eldobjuk egyszer, ami a kommunális hulladékhoz keveredve gyakran szemétégetőbe, vagy hulladéklerakóba kerül.
A fenti kenyai példa bemutatta, hogy szükség esetén a gyárak hihetetlenül találékonyak tudnak lenni, mindent megtesznek, hogy elkerüljék, hogy veszélyben legyen a működésük - hiszen ott is emberek dolgoznak és meg akarnak élni a munkájukból.
A kenyai kormányzat nem a gyárak ellen, hanem a kezelhetetlen mennyiségű hulladék ellen vette fel a küzdelmet.
Ezt minden területre kivetítve:
Visszatérve a műanyagra: a BloombergNEF szakértői szerint [10] 2050-re megvalósulhat (vagy inkább lehetséges) a karbonmentes (tehát a nettó nulla kibocsátású) műanyaggyártás és petrolkémia.
Ehhez csillagászati mennyiségű pénzre (759 milliárd dollár), műanyag előállításhoz szükséges földgázt molekulákra bontó üzemekre, ezek villamosítására, szén-dioxid-leválasztó és -tároló létesítmények kiépítésére és olyan ösztönzésre van szükség, amely nyomást gyakorol a vállalatokra, hogy változtassanak gyártási folyamataikon.
A szakértők azonban a műanyagok előállítása során keletkező közvetlen kibocsátásokat és az ahhoz szükséges energiaforrásokat vették figyelembe, a műanyag tüzelőanyagként való elégetéséből származókat nem - pedig egyre jellemzőbb ez a gyakorlat és akár meg is kétszerezheti az iparág kibocsátását...
Azonban nem csak a műanyagipart kellene szénmentesíteni - az ehhez szükséges óriási összeg szinte elhanyagolhatónak tűnik (kevesebb, mint 1 százaléka) annak a 172 billió dollárnak, amely a BloombergNEF szerint szükséges ahhoz, hogy a globális energiaszektor szén-dioxid-mentessé váljon 2050-re.
Azonban nemcsak pénz kell ahhoz, hogy ez minél előbb megvalósulhasson: minden lehetőséget meg kell ragadnunk ahhoz, hogy csökkentsük energiafogyasztásunkat, ezzel párhuzamosan pedig keresnünk kell azokat a megújuló megoldásokat, amelyekkel kiválthatjuk szennyező és környezetpusztító tevékenységeinket.
Sokan már leváltották leggyakrabban cserélődő műanyag konyhai eszközeiket (tároló dobozok, tányérok, poharak, palackok) üveg, fém, vagy megújuló forrásból származó fa, vagy bambusz eszközökre.
Sőt még ennél is tovább lehet lépni [16]:
A természet nem tud megbirkózni a műanyaggal, mert természetidegen vegyületekből áll.
Minden legyártott műanyagból kivétel nélkül előbb, vagy utóbb hulladék lesz.
Olyan anyagot gyártunk, amellyel sem rövid, sem hosszú távon nem tudunk semmit kezdeni.
Műanyagfüggőségünk nyomai örökre velünk maradnak.
A jövő kutatói majd azt látják, hogy a régi korok állati maradványai, földi rétegei, tengeri üledékei tele vannak műanyaggal.
Emellett bizonyára ismered azt a tényt is, hogy 8 milliárdan vagyunk a Földön.
E fenti két ismeret tudatában rendkívül fontos, hogy megértsd a különböző szennyezések mértéke és az emberi populáció mérete közötti összefüggéseket.
Képzeld el, hogy a Földön minden egyes ember fog egy üres PET palackot, amit kidob a kukába.
Az, hogy kidobunk egy műanyag palackot, egyáltalán nem rendkívüli, egyáltalán nem szokatlan dolog.
Ha ezeket a palackokat egymás után tennénk (3 tesz ki belőlük egy métert), olyan hosszú műanyag palack csíkot kapnánk, amely 7 Föld - Hold távolságnak felelne meg!
És ez személyenként csak egy kidobott palack egyetlen alkalommal.
Természetesen van olyan ember a Földön, aki soha nem dob el egyetlen műanyag palackot sem, de van olyan is, aki naponta többet is.
Ezért ez a kis számolás az átlagokról szól, ami sajnos megfelel a valóságnak. A 2017-as adatok alapján legyártott 260 milliárd másfél literes és 782 milliárd fél literes palackhoz már nem elegendő összehasonlítási alapként a Föld-Hold távolság, mert előbbiek egymás után rakva a Földről indulva túlnyúlnának a Merkúron is, utóbbiak pedig még a Nap Földtől való távolságát is meghaladnák!
Csodálkozunk, hogy megtelnek a tengerek műanyaggal, a levegő pedig - a nagyüzemi villamosenergia-termelés és a milliárdnyi napi használatú belső égésű motorraL üzemelő jármű miatt - globális felmelegedést okozó üvegházhatású gázokkal?
Képtelenek vagyunk megfelelően kezelni a megtermelt csillagászati mennyiségű - nem csak műanyag - hulladékot, ami elégetve, vagy csak úgy kidobva a levegőbe, a talajba, vagy a vízbe kerül - tehát a természetben köt ki.
A következő két kép kontraszt és egyben magyarázat is arra, miért és hogyan jutottunk el idáig - egy emberéletnél is kevesebb idő alatt.
De mi a köze a két fenti képnek a fenntarthatósághoz?
Nem nehéz kitalálni, hogy Barbie és a celebek csillogó világa a gyors és cserélhető örömökről szól. Arról, hogy egy telefon, egy autó, egy ruha, egy műköröm, egy barát, vagy barátnő kezd kínossá, cikivé válni, mert olyasmit üzen, hogy tulajdonosa már nem elég menő, nem elég trendi: nem illeszkedik az elvártba, nem elég magas a társadalmilag elvárt státusza - ezért cserélni kell.
Valójában ez a folyamat nem közvetlenül a rongybabákról, vagy Barbie-ról szól, hanem a túltermelésből és túlfogyasztásból származó eszméletlen nagy pazarlásról.
Ez mára elérkezett egy olyan szintre, hogy a tömeggyártásból származó, gyakran roppant silány minőségű, megvásárlás után azonnal értéktelenné váló, eldobható és eldobandó termékek kezdenek elárasztani bennünket.
Ráadásul ezek a termékek sokszor olyan csomagolásban vannak, amikor már a csomagolás is csomagolva van - gondoljuk csak a celofánnal borított, műanyag tálcába fektetett és csicsás dobozba helyezett bonbonokra, a már eleve műanyag csomagolásba rejtett egyenként becsomagolt cukorkákra, a díszzacskóba tett, dizájnos címkéjű borosüvegekre, vagy a bevásárlóközpontokra, amelyekben minimum egy tucat olyan bolt van ruhákkal, cipőkkel, műszaki cikkekkel színültig feltöltött polcokkal, amelyek csupán a legújabb menő, trendi holmikat - vagyis a leggyorsabban hulladékká való termékeket - értékesítik.
Akik 30-50 évvel ezelőtt mér éltek, emlékeiket felidézve saját tapasztalatból elmondhatják, hogy akkortájt tizedannyi bolt sem volt, mint ma, de az emberek korántsem voltak tizedannyira boldogok.
A technológia önmagában sem tesz bennünket boldogabbá - legfeljebb megkönnyítheti a navigálást egyre inkább eldigitalizálódó világunkban.
Végeredményben egy "Nagy Átverés Show" szereplői vagyunk, amelyben sikerült elhitetni velünk, a fogyasztókkal, hogy annál boldogabbak leszünk, minél több és újabb dolgot vásárolunk.
A nagy tömegben, gyorsan legyártott, és ugyanolyan gyorsan lecserélt trendi termékekből származó hulladékot, szemetet aztán kidobjuk, jó esetben szelektíven. Aztán megnyugszunk: a szemetet elviszik máshová, mindegy hová, lényeg, hogy ne nekünk kelljen vele élnünk - ahová kerül, azoknak úgyis mindegy már...
Azonban a Föld gömbölyű és a dolgok összeérnek: mi elvisszük a hulladékunkat máshová, mások pedig az övéket hozzánk. Ekkor felháborodunk: miért pont ide? De - kérdezhetnénk - akkor hová?
Valójában nem az a gond, hogy rossz helyre viszik a hulladékot, hanem az, hogy ezek a teljesen felesleges hulladékok egyáltalán létrejönnek.
Azért jönnek létre mert igényünk van rá, felkeltik bennünk a sóvárgást, hogy vegyük meg mindig az újat, a szebbet, a menőbbet - és mi bedőlünk ennek a szemfényvesztésnek.
Hulladékunk egészben, elaprózódva, vagy elégetve aztán belekerül a levegőbe, a földbe, a tengerekbe, az ivóvízbe és az élelmiszerekbe.
Elküldjük messze műanyag (és mindenféle más) hulladékunkat, az eljut a tengerekig, belekerül a halakba szétaprózódott, roppant szennyező mikroműanyag formájában. Aztán az ott kifogott halakat boltjainkba szállítják, mi megvesszük és jóízűen elfogyasztjuk a műanyaggal együtt. Hulladékunk végül visszaérkezett hozzánk, mert a Föld gömbölyű.
A legtöbb mikroműanyag a fogyasztói társadalom csúcstermékében, a palackozott vízben van! De elképesztő az is, hogy akár még több százszoros áron is hajlandóak vagyunk megvásárolni a vizet - bedőltünk a marketing egyik legpazarabb, legtöbb hasznot hozó fogásának.
Miért? Mert ezek a dolgok bánnak kíméletesen a Föld erőforrásaival, ezek miatt csökkenhetnek szennyezéseink, ezek miatt juthat a következő generációknak is azokból a javakból, amelyeket mi ma még élvezhetünk.
Életünket úgy alakítottuk ki, hogy mindennapi tevékenységeink teljes mértékben függnek a villamos energiától, illetve a mobilitástól, a légi, vízi és közúti személy- és teherszállítás környezetszennyező, energiaigényes ágazataitól, amelyek szintén csak tovább mélyítik a környezeti válságot.
Azokat a forrásokat pazaroljuk el, illetve a szennyezésekkel azokat tesszük tönkre, amelyekből már eleve egyre kevesebb van.
Minden egyes - bármilyen - termék létrehozása energiaigénnyel jár és ha a terméket haszontalannak ítélve eltoljuk magunktól és szemétté válik (mert nem tudjuk/nem akarjuk újrahasznosítani), vagy szennyezéssé alakul át, az azt jelenti, hogy a létrehozásába fektetett energiát eltékozoltuk.
Bármit hozunk létre, abban a pillanatban a jövőbeli szemét is megszületik - és élettartamának lejártával is hatással lesz A Föld valamennyi lakójára.
"Az Igazi Kincs" projekt ennek a megértéséért készült.
Az emberek nem szeretik, ha mások megmondják nekik, hogyan éljék az életüket, sőt gyakran meg is sértődnek ezen.
Azonban az idő sürget bennünket, mert az éghajlatváltozás következményeként a környezeti hatások egyre intenzívebbé válnak, a természeti hatások egyre vadabbul csapnak le ránk és és a természetre.
Meg kell találnunk azokat a csatornákat, amelyek a lehető legtöbb embert érik el a gyermektől a nyugdíjasig.
A rádiós, televíziós és internetes média sokat segíthet ebben, de a plakátok és helyi hirdetőtáblák is hatékonyak lehetnek.
Az embereknek tudniuk kell a problémákról és a megoldási lehetőségekről is - mindenről, ami érinti az életüket.
El kell magyarázni nekik, milyen sok múlik rajtuk, milyen sokat tehetnek, hogy javuljon a jelenlegi állapot.
Szennyezéseinkért nekünk kell felvállalnunk a felelősséget és most kell megoldanunk a problémákat, nem háríthatjuk át utódainkra, erre nincs jogunk.
Ők ezekről nem tehetnek.
Példaképpen, ha a PET-palackok szelektíven lennének összegyűjtve, akkor akár 8-10 alkalommal is újra fel lehetne őket dolgozni, amivel a világ legkörnyezetbarátabb csomagolóanyagai közé kerülhetnének.
A megoldás a műanyag palackok világszintű betétdíjassá tételében lenne, ez ösztönözné az embereket, hogy ne dobják el a palackokat.
Azonban, ha még megoldásra is kerülne a PET palack probléma, ez a teljes műanyaggyártásnak csak mintegy 3 százalékát teszi ki...
Véleményük szerint [11] a jelenlegi szabályozások az újrahasznosításra és az ártalmatlanításra fókuszálnak, a megoldás azonban a műanyag felhasználás nagyarányú csökkentésében lenne.
Ez mit jelent?
Azt, hogy el kell mozdulnunk a tartós, sokszor újrafelhasználható, mosható csomagolások és tárolóeszközök irányába.
Ez azért működhet, mert a cégek gyorsabban reagálnak a vásárlási szokások megváltozására, mint a hulladéktermelődés és a klímaváltozás hatásaira.
Az emberek cselekedetei összeadva nagy hatás érhetnek el, amellyel befolyásolhatják a cégeket, késztetve őket arra, hogy találékonyságukat megmutatva környezetbarát termékeket állítsanak elő és fenntarthatóvá tegyék termelési módszereiket.
A nagy méretű műanyag burkolatok, csomagolások, illetve a nagy tételében készülő, gyakran nagyrészt műanyagból álló termékek előállítása nagyon energiaigényes, megsemmisítésük (ha a legrosszabb sorsot elkerülve nem elégetve, vagy a természetbe kidobva kötnek ki) szintén nagy környezeti teher!
Sőt, mivel az idővel kiszolgálttá vált eszközök között sok veszélyes hulladéknak minősülő elektronikai eszköz van, ezek szétszedése, darabjainak válogatása és ártalmatlanítása többlet problémákat okoz a hulladékfeldolgozás során.
Mindent összevetve, csak a műanyaggyártás drasztikus csökkenése oldhatja meg a hulladékhegyek problémáját.
Sokan már leváltották leggyakrabban cserélődő műanyag konyhai eszközeiket (tároló dobozok, tányérok, poharak, palackok) üveg, fém, vagy megújuló forrásból származó fa, vagy bambusz eszközökre.
Sőt még ennél is tovább lehet lépni [16]:
Miért? Mert ezek a dolgok bánnak kíméletesen a Föld erőforrásaival, ezek miatt csökkenhetnek szennyezéseink, ezek miatt juthat a következő generációknak is azokból a javakból, amelyeket mi ma még élvezhetünk.